DUNAI MÓNIKA

Full text search

DUNAI MÓNIKA
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mi a Fidesz-KDNP-ben azért dolgozunk, hogy gyermekeink a lehető legjobb gondoskodást kapják akkor is, ha az édesanyjuk otthon marad velük az óvodáskor végéig, és akkor is, ha azt választja, hogy visszamegy dolgozni, és a bölcsődei gondozókra, kisgyermeknevelőkre bízza gyermekeit.
Csecsemő- és kisgyermeknevelő szak 2009 óta működik Magyarországon hat féléves alapképzésként, 12 felsőoktatási intézményben. Átlagosan 200-an végeztek nappali és levelező szakon az elmúlt három évben. A jelentkezők száma idén több mint háromszorosára nőtt 2015-höz képest, ami azt jelenti, hogy ez a szakma vonzóbb lett a fiatalok, illetve a felsőfokú végzettség nélküli bölcsődei dolgozók számára. Azt szeretnénk, ha a jövőben minél többen választanák a kisgyermeknevelő pályát, és a most középfokú végzettségűek közül minél többen szereznének felsőfokú végzettséget.
Ezért is döntöttünk arról, hogy a pedagógus-életpálya terjedjen ki a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőkre, szakemberekre is. Az életpályával januártól havi 40-60 ezer forinttal nőtt a bére mintegy 900 érintettnek. Döntöttünk arról is, hogy jövőre megemeljük a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők bérét is. Másfél milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 12 százalékos növekedésre, bruttó 17 ezer forintos pluszra számíthatnak ezek a dolgozók.
Kérdezem öntől, tisztelt államtitkár úr, milyen segítségre számíthatnak a továbbiakban a bölcsődei dolgozók. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me