DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Megszólíttattam, ezért gondoltam, hogy ezekről a kérdésekről újra el kell mondjam a véleményemet. Bóvli kategóriáról és felminősítésről beszélnek, és hogy végül is ez a határozott tervezés volt az, ami a felminősítést elhozta, és a sokkal korábbi tervezés volt és a költségvetés májusi elfogadása volt az, ami elhozta azt a kiszámíthatóságot, ami miatt felminősítették Magyarországot.
Ez nem igaz. Hány éve fogadjuk már el májusban a költségvetést? Két éve. Önök hányszor várták már azt a pénteki napot, amikor majd most rögtön fel fognak minket minősíteni, és ebből csalódás lesz? És minden egyes alkalommal, egyébként el is mondták ezek a minősítők, hogy valójában az a strukturális hiány, ami a magyar költségvetésben jelentkezik, az az, ami őket a legjobban aggasztja, ezenkívül pedig a kiszámíthatatlanság az, ami aggasztotta őket. Az ÁSZ leírta, hogy a rengeteg felülről nyitott előirányzattal van probléma. A hatalmas tartalékképzési kényszerrel van problémájuk, és nem utolsósorban azzal az árfolyamkockázattal van probléma, amellyel egyébként a költségvetés ezekben az időszakokban fut, hiszen májusban kellene megmondani, hogy mi fog bekövetkezni, mondjuk, a következő év decemberében.
Úgy gondolom, hogy ha ebben több előreláthatóságot, több kiszámíthatóságot követelünk, hogy ne negyedéves tényadatok alapján kerüljön megtervezésre Magyarország költségvetése, és mi ehhez folyamatosan tartjuk magunkat, akkor úgy gondoljuk, hogy ebben olyan nagyon nagy hibát nem követünk el.
A felminősítésekről még annyit, hogy most tértünk vissza nagyjából a 2010-es kiszámíthatósági szintre, tehát mintegy hat év kellett ahhoz, hogy az önök unortodox gazdaságpolitikáját elfogadják és megértsék. Kérdés, hogy ez nagyon-nagyon hosszú ideig így marad-e. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me