IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A korrupció elleni hatékonyabb fellépés érdekében az LMP az elmúlt években tucatnyi törvényjavaslatot, illetve átfogó módosító javaslatot nyújtott be. A javaslatoknál a kormánytöbbség kivétel nélkül elutasította ezeket, pedig aktualitásuk mit sem változott. Ugyanerre a sorsra jutottak egyébként az offshore lovagok ellen a szavak és az alkotmányos deklarációk szintjén bátran fellépő, ám velük a közjavak magánvagyonná alakításában serényen együttműködő kormánypártok részéről azok a javaslatok is, amelyek az offshore vállalkozások költségvetési finanszírozásának tényleges megtiltását akarták elérni, akárcsak ez a javaslat.
Az offshore cégek állammal kötött milliárdos szerződéseinek árnyékában egyértelmű, hogy a két tárgykör mára menthetetlenül összekapcsolódott. A felfejthetetlen tulajdonosi hátterű és adót Magyarországon nem vagy alig fizető offshore szervezetek, a strómanok alkalmazása mellett ma a legfontosabb eszközei annak, hogy a politikai osztály hatalmon lévő tagjai saját hatalmukat és személyes anyagi jólétüket az adófizetők pénzéből építhessék.
Az LMP ezért a korábbi javaslataira építve ismét benyújtja az ilyen szervezetekkel való szerződéskötést következetesen tiltó javaslatait, egyben kiegészíti azokat egy „offshore bűncselekmény” nevű büntető tényállással, amely a törvényi tilalmak ellenére offshore szerződéseket kötő politikusokra és hivatalnokokra, valamint a tényleges tulajdonos közlésére vonatkozó nyilatkozattételt elmulasztó üzletfelekre egyaránt kiterjeszti, ezeket egyaránt fenyegeti.
A javaslat emellett az elmúlt évek tárgybeli javaslatainak továbbvitelével az átlátható tulajdonosi háttérrel nem rendelkező, illetve adókerülési célzatú céges érdekeltségeket kizárja az állami vezetők és kormánytisztviselők számára.
(17.50)
Az offshore cégekkel való szerződéskötés teljes, a meglévő szerződésállomány felülvizsgálatát is megkívánó tilalmat írja elő a közszférában, továbbá kötelezővé teszi a nem átlátható tulajdonosi szerkezetű cégek hazai cégtulajdona esetén a tényleges tulajdonos kötelező cégnyilvántartási bejelentését. Azt gondoljuk, hogy ez egy olyan javaslat, amely tisztább helyzetet teremt Magyarországon, olyan helyzetet, amit mindenképpen meg kell teremteni. Arra kérek tisztelettel mindenkit, hogy támogassa ezt a javaslatot. Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me