DR. SZABÓ LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZABÓ LÁSZLÓ
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy érzem, hogy jó híreim vannak az önök számára. Egyrészt a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola ügyével kapcsolatban miniszter úr a november 29-i varsói V4 plusz Nyugat-Balkán külügyminiszteri találkozón beszélt partnerével, Miroslav Lajčák külügyminiszter úrral. A megbeszélés alapján azt tudjuk mondani, hogy a szlovák kormány konstruktív az ügyben, és a tanítási intézmény neve nem kerül megváltoztatásra.
Ezzel párhuzamosan a minisztérium az ügyet haladéktalanul megvizsgálta a kassai főkonzulátusunk segítségével, az oktatási intézmény vezetőjével és Kassa megye illetékeseivel egyeztettek.
A tájékozódás során tisztázódott, hogy a Márai Sándor név elvételére valójában sem az illetékes szlovák minisztérium, sem Kassa megye nem törekszik. Tehát nem fogják megváltoztatni a nevet. Az, hogy az intézmény elnevezésében az alapiskola vagy a gimnázium kifejezés megváltozhat-e, erre egyelőre nem tudtak mit mondani, mert elképzelhető, hogy a szakkifejezésekben lesz változás, de Márai Sándor neve marad az intézménynek a nevében.
Miniszter úr ígéretéhez híven az OTP elnök-vezérigazgatójával is egyeztetett november 24-én, aki azt mondta, hogy minden magyar lakta területen igyekeznek biztosítani a magyar nyelvű szolgáltatásokat, és arra kérte miniszter urat, hogyha konkrét esetről tud, akkor ezt jelezze. Tehát arra kérnénk képviselő urat, hogy legyen szíves, írásban adja már meg nekünk akkor, hogy hol vannak ezek a problémás esetek, és akkor mi továbbítjuk ezt a kérést a vezérigazgató úrnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me