BANA TIBOR

Full text search

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! November 16-án írásbeli kérdéssel fordultam Seszták miniszter úrhoz, melyben a 8-as főút, illetve a 86-os főút Szombathelytől déli irányba, Egyházasrádóc felé történő fejlesztéséről próbáltam meg konkrét, kézzelfogható információhoz jutni, mivel a megyéből több ilyen jellegű megkeresés is érkezett felém. Sajnos érdemi válasz helyett csak mellébeszélést és konkrétumok nélküli sorokat kaptam. A feltett kérdéseimre a közel kétoldalas válaszból csupán egy bekezdés vonatkozott.
Mint arra az írásbeli kérdésemben is felhívtam a figyelmet, Vas megyében egyetlen kilométer autópálya sincsen, és jelen állás szerint hosszú ideig nem is lesz, ami rendkívül szomorú tény. A megyében élők joggal várják el, hogy a kormány nyíltan elmondja, mik a tervei a megye úthálózatának fejlesztésével kapcsolatban.
A korábbi években maga Orbán Viktor miniszterelnök úr is megfogalmazott ígéreteket, például a 8-as főút négysávosítására vonatkozóan, amelyek, úgy tűnik, azok is maradnak. Holott Orbán Viktor 2014 nyarán Körmenden arról beszélt, hogy az osztrák-magyar határig négysávos autóúton lehet majd eljutni, miközben egyébként a Budapest felé irányuló szakasz építése is zajlik. Természetesen értékeljük, hogy elkészült a 86-os útnak a Szombathelyt Győrrel összekötő szakasza, bár nem értjük, miért nem autópályaként.
Történtek további fejlesztések is, a Jobbik ezeket is üdvözli. A vasi megyeszékhelytől délre azonban továbbra is lassú és balesetveszélyes a közlekedés, a határ közelsége pedig különösen indokolttá tenné autóút, de inkább autópálya létesítését.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor kezdődik meg végre az érdemi munka az említett útszakaszokon? Mikor kapcsolódhatnak be a Vas megye déli részén élők is a gyorsforgalmi úthálózatba? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me