BANAI PÉTER BENŐ

Full text search

BANAI PÉTER BENŐ
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A törvényjavaslat egyetlen érdemi módosítás és néhány nyelvtani pontosítás kivételével megegyezik az általános vitában már önök által is megismert változattal. A vitában elhangzottak szerint a törvényjavaslat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénynek, rövidebb nevén a NAV-törvénynek a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvényhez, azaz az új Hszt.-hez történő igazítását szolgálja, amely módosítások hatálybalépésének időpontja 2015. július 1-je.
Mint az önök előtt is ismert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megalakulása óta rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal, amelyben közel 5500 fős hivatásos állomány dolgozik, ezen hivatásos állományú tagok szolgálati jogviszonyára pedig a Hszt.-ben foglaltakat a NAV-törvényben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni. Az új Hszt.-re tekintettel ezért szükségessé vált minden korábbi, a régi Hszt.-re utaló szabály aktualizálása a NAV-törvényben.
Ahogyan elhangzott, és ahogy arra Harangozó képviselő úr is utalt, a törvényjavaslathoz öt darab egyéni képviselői indítvány érkezett. Ezek egyike elhagyná azon rendelkezést a törvényjavaslatból, amely az egészségügyi, fizikai, pszichikai okokból alkalmatlannak minősített pénzügyőrök esetében nem tenné lehetővé új vizsgálat lefolytatását. A kormány azért nem támogatta ezt a javaslatot, mivel az ismételt vizsgálat lehetőségét a vonatkozó miniszteri rendelet a fizikai alkalmatlanság esetén egyébként is biztosítja.
A kormány szintén nem támogatta azt a javaslatot, miszerint a pénzügyőrökre vonatkozóan foglalkoztatási szabályzat helyett jogszabályban kellene rendezni minden olyan tárgykört, amelyekre vonatkozóan az új Hszt. miniszteri rendelet megalkotását írja elő.
(15.10)
Azon tárgykörök tekintetében, amelyeket a kormánytisztviselőkre vonatkozóan nem kell rendeleti szinten szabályozni a NAV személyi állományára vonatkozó egységes szabályozás érdekében, a pénzügyőrök tekintetében sem indokolt. Törölné az egyik módosító javaslat a törvényjavaslatból azon rendelkezést, hogy csak akkor lehessen felmenteni a NAV hivatalos állományának egy tagját, amennyiben nincs felajánlható beosztás, vagy azt az állomány tagja méltányolható okból nem fogadja el. A méltányolható okot túl szubjektívnek tartják a javaslattevők. A törvényjavaslat szerinti szabályozás azonban megfelel az új Hszt.-nek, az attól való eltérést nem tartjuk indokoltnak.
Nem támogatható azon módosító indítvány sem, amely olyan rendelkezéseket javasol elhagyni a törvényjavaslatból, így például magatartási, titoktartási, illetve rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó szabály, amelyek egységes szabályozásának biztosítása a NAV teljes állományára vonatkozóan szükséges.
A pénzügyőrökre vonatkozó hatályos vezénylési szabályok fenntartását kezdeményező ellenzéki javaslat csak azért nem támogatható, mert az indítvány csupán a vonatkozó rendelkezések egy részének módosítására tesz javaslatot, így alkalmatlan a kitűzött cél elérésére.
Itt térnék vissza arra a javaslatra, amelyre Harangozó képviselő úr is utalt. Nevezetesen, hogy a vezénylési szabályok szigorítását oldó teljes körű módosító indítvány az egyetlen tartalmi módosítás, amely bekerült a törvényjavaslatba. Eszerint az új Hszt.-vel szemben a NAV pénzügyőreinél marad a hatályos vezénylési szabályozás, amely a Hszt. szerinti évente négy hónapos vezénylési időtartam helyett háromévente hat hónapos időtartamban maximálja a beleegyezés nélkül a NAV bármely szervéhez és bármely helységébe meghatározott feladat teljesítésére történő vezénylés időtartamát.
Ami pedig a dolgozók megbecsülését illeti, hiszen a vitában erről is szó volt, arra mindenkit emlékeztetnék, hogy a hatályos költségvetési törvény, hasonlóan a korábbi törvényekhez, biztosítja azt, hogy a NAV-dolgozók pluszjuttatásban részesüljenek a normál fizetésükön túl. Ez a rendelkezés szerepel a 2016-os költségvetési törvényjavaslatban is, ennek értelmében 6 milliárd 250 millió forint pluszjuttatás kerülhet kifizetésre az esetben, ha negyedévente meghatározott bevételi tételek teljesülnek. Tehát működik az az ösztönző és elismerő rendszer, amelynek értelmében a normál fizetésükön túl 2016-ban is a NAV-dolgozók pluszjuttatásban részesülhetnek. Természetesen ezen túl a kormány a közszféra egészének bérügyeit folyamatosan felülvizsgálja. Mindnyájan tudjuk azt, hogy a közszféra több területén megvalósultak bruttó béremelések. Látunk ilyet a 2016-os költségvetési javaslatban is, és azon dolgozunk, hogy a gazdaság teljesítményével összhangban, az államháztartás fenntartható gazdálkodásának eredményeit megőrizve folytatódjon ez a folyamat, és legyen esély, lehetőség arra, hogy a bruttó bérek minél több területen növekedjenek.
Visszatérve a jelen javaslathoz azt kell elmondanom, hogy a törvényjavaslat a NAV hivatásos pénzügyőri személyi állományára vonatkozó rendelkezéseknek a rendvédelmi szervekre vonatkozó új jogállási törvénnyel való harmonizációját szolgálja. Mindezek alapján kérem a tisztelt képviselőket, hogy az önök előtt lévő törvényjavaslatot szavazatukkal támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me