NOVÁK ELŐD

Full text search

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót. Továbbra is sajnálom, hogy az előterjesztő és a kormány nem vesz részt a vitában, hanem a zárszó adta lehetőséggel visszaélve, akkor akár valótlanságokat mondva kíván csak reagálni, amikor már nem tudunk viszonválasszal élni, pedig egy érdemi vita, még ha időkeretbe szorítják is a házszabály normál gyakorlatától eltérően, azért azt jelentené, hogy a vitában egymásra reagálunk. Erre nem adnak lehetőséget, így arckifejezéséből próbálom kiolvasni, hogy mit kíván majd mondani. Amikor ugyanis azt mondtam, hogy a mostani javaslatban egy kiskaput jelenthet, hogy a félmilliárdos árbevételig adómentesek az alanyok, azaz szétszedhetik 490 millió forintos árbevételű testvérvállalatokra a mostaniakat, például területi alapon, és ezzel megúszhatják az egészet, akkor L. Simon László előterjesztőként hunyorgott, vagy valamiféle grimaszt láttam, hogy ez egyáltalán nem így lesz. Pedig igen, a kis cégekkel igenis ezt megcsinálhatják. Nyilván egy RTL-nél, mondjuk, nem lehet, hiszen a médiaszolgáltatási jogot a jogi személy birtokolja, de például a Sanoma szét fogja szedni a céget, és jó eséllyel a Ringier és az Axel Springer is. Bár az is igaz, hogy a tegnapi kormánypárti módosító javaslat, mely a látszólag veszteséges médiumokat jutalmazza, az azt eredményezi, hogy tulajdonképpen értelmetlenné is válik némileg ez az egész, mert inkább mindenki arra törekszik majd, hogy veszteséges legyen, legalábbis látszólag, hiszen azért nem véletlen, hogy itt éveken keresztül működhet veszteségesen, mondjuk, egy TV2, hát ez nem egy jótékonysági intézmény nyilvánvalóan. Tehát ha ez nem érné meg valójában nekik, akkor eddig sem működött volna veszteségesen. Tehát itt adóelkerülési technikákat látunk, már-már adócsalásnak is nevezhetjük ezeket a praktikákat, amivel szemben a kormányzat nem képes hatásosan fellépni, hiszen veszteségesen működhetnek látszólag ezek a cégek. Így ebben lesznek érdekeltek a jövőben is, hogy így kijátsszák ezt, és minél kevesebb adót fizessenek.
De főként továbbra is arra szeretnék választ kapni, hogy az ingyenes internet bevezetését miért nem támogatják. Az egyetlen ellenzéki módosító javaslatot miért szavazták le? Hiszen említettem Dánia példáját, ahol, ha a jövedelmi helyzetet is nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy 23-szoros az internethasználati díj Magyarországon, mint Dániában. Tehát nem azért panaszkodunk, mert Dániában 10-20 százalékkal olcsóbb, hanem 2200 százalékkal drágább Magyarországon az internethasználat díja, mint Dániában, ha a jövedelmi viszonyokat, az átlagjövedelmet is figyelembe vesszük. Azért egy 2200 százalékos árkülönbség az elvileg egyenlőséget hirdető Európai Unióban, azt gondolom, az azért kellő indok arra, hogy Magyarországon a kormányzat lépjen valamit végre az internethasználat általánosabbá tétele érdekében. Különösen, hogyha Magyarországon az EU-n belül a harmadik legalacsonyabb a szélessávú mobilnetet rendszeresen használók aránya.
Ezekre a statisztikai NMHH-adatokra várnám a válaszát, hogy hajlandóak-e végre az ingyenes internet bevezetésére, ami valóban egyfajta iskolafejlesztés is lehet, amire kormányzati szinten láttunk itt felvetést, hogy így könnyebben elfogadható legyen ez a reklámadó. De akkor mondjunk ki egy egyértelműen számon kérhető területet, ahol nem csepp a tengerben lesz ez a néhány milliárd forint, hanem amiből meg is valósítható ez. Hiszen ebből az 5-10 milliárd forintból megvalósítható egy alapszintű ingyenes internetszolgáltatás, és nagyon sok érv hozható fel amellett, hogy ez miért áll érdekükben akár még az internetszolgáltatóknak is, hiszen akiket bevezetnek az internet világába, akár csak egy alapszolgáltatással, az könnyen kaphat kedvet akár egy nagyobb szintű internetcsomagra való előfizetésre. Tehát azt gondolom, egyébként a kormányzat nagyon jó tárgyalási pozícióban lenne a mobilszolgáltatókkal, ha mondjuk, mobilinternetről beszélünk, de általában az internetszolgáltatókkal, akármilyen úton is kívánja megoldani az ingyenes internet bevezetését. Bár alapvetően azért ajánljuk a mobilszolgáltatást, mert az az internet szempontjából elmaradottabb tanyasi, falusi vidékeken is átfogó, egyöntetű megoldást kínálhat a 3G-s, 4G-s technológiákkal.
Tehát arra várnánk végre a kormányzati választ, hogy az ingyenes internet bevezetését hajlandóak-e a reklámadóból finanszírozni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me