LUKÁCS ZOLTÁN

Full text search

LUKÁCS ZOLTÁN
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ez a vita arra mindenképpen jó volt eddig, hogy kiderüljön, hogy nagyon rossz úton jár az, aki azt gondolja, hogy ez a törvény adóbevételek megszerzéséről szól. Szó nincs arról, hogy ez a mértékű adóbevétel bármit is osztana vagy szorozna a magyar költségvetésen, pontosan ismerjük a magyar költségvetés helyzetét, és még az sem hatja meg az embereket, hogy az egyik héten kiáll valaki, és azt mondja, hogy az iskolákra fogja költeni, ma már azt mondták, hogy a vidéki kultúrházakra fogják költeni - nagy valószínűséggel önök sem tudják, hogy pontosan mire fogják költeni, és nem is ez a lényeg.
(10.30)
Ennek azért kettős célja van. És hogy melyik a fő cél és melyik a következmény, azt én pontosabban megmondani nem tudom. Az egyik cél mindenképpen az, illetve a kiváltó ok mindenképpen az, ami ma a Fideszben és a Fidesz környékén meglévő gazdasági holdudvarban zajló hatalmi harc, aminek kivetülése ez a törvény is. Pontosan tudjuk, hiszen maguk mondták el, lenyilatkozták vezető fideszes politikusok különböző lapokban és különböző internetes portálokon, hogy gyakorlatilag ez a történet arról szól, hogy a miniszterelnök meg akarja mutatni, hogy ki az úr a háznál; és hogy az őáltala kreált oligarcháknak, akik itt nagyon-nagyon sok tíz és száz milliárdot kaptak az elmúlt időszakban, igazodási pontot kíván teremteni. És mivel ők az óriási és egyre növekvő vagyonuk birtokában egyre szabadabban fogalmaznak vele szemben, ő most a Simicska-Nyerges-Liszkay-Fonyó-birodalom környékén rendet akar vágni, hiszen csak reklámból az elmúlt évben körülbelül több mint 8 milliárd forint osztalékot vettek ki, és akkor még csak ezt a piacot néztük. Ez az egyik oka annak, hogy miért van ez a törvény.
A másik oka természetesen az, amiről beszélünk, és a mai vita is megerősítette, egyfajta büntetés azoknak a médiumoknak, akik nem úgy táncolnak, ahogy a kormány fütyül, akik még mindig mernek valódi híreket mondani, és még mindig az az elképzelésük, hogy ők egyébként magyarországi piacon is tudnak valamilyen módon nem pártbefolyás alatt dolgozni.
Még egyszer mondom, hogy az a fő ok és ez a következmény, vagy ez a fő ok és az a következmény vagy mellékhatás, ezt nem tudom, de körülbelül ez a két célja van ennek a törvénynek és annak, hogy ezt benyújtották ide.
Azt hiszem, hogy azok a megközelítések is teljesen hibásak, amikor itt médiatartalmakról vitatkozunk, tisztelt hölgyeim és uraim. Ha médiatartalmakról akarunk vitatkozni, akkor kell egy olyan törvényt benyújtani vagy olyan vitanapot rendezni, amikor egyébként médiatartalom-szabályozásról tudunk itt a Házban vitatkozni. Ez a reklámtörvény - ez a neve, hogy reklámtörvény. Igazából, ha tényleg komolyan vesszük, hogy ez egy reklámtörvény, akkor semmi köze nem lehetne egyébként a médiatartalom szabályozásához.
Ha önök is médiatartalom-szabályozásról beszélnek egy reklámtörvény kapcsán, azzal azt ismerik el, hogy nem reklámtörvényről van szó, hanem a média tartalmába akarnak beavatkozni reklámtörvény címén. Akkor azt kell mondani, hogy szeretnénk a médiaszabályozásról egy új törvényt alkotni, be kell hozni a Ház elé, és akkor hosszan, nem háromórás lehetőséget adva arra, hogy valakik vagy valamilyen politikai erők ehhez egyáltalán érdemben hozzá tudjanak szólni vagy be tudjanak nyújtani javaslatokat, hanem akkor rendesen meghagyva az időt, kibeszélve azt, hogy egyébként ki milyen módon látná ezt megfelelő módon szabályozhatónak, akkor kell egy ilyen törvényt alkotni. De hogy most idehozunk egy ilyen reklámtörvénybe bújtatott médiaszabályozást, azt gondolom, hogy ennek túl sok alja nincs.
Egyébként hozzáteszem, hogy aki azt mondja, hogy ettől egyébként majd a tartalom jobb lesz vagy a tartalomszabályozásnak ez jót fog tenni, szeretném elmondani, hogy az teljesen fordítva ül a lovon. Ez pontosan rosszabb helyzetet fog teremteni egyébként a médiatartalmakban. Egyrészt egy csomó vállalat kirakhatja a székhelyét Magyarországon kívülre, onnan sugározhat Magyarország irányába, és egyébként hiába van benne a tervezetben, hogy aki 50 százaléknál nagyobb mértékben magyar tartalmat külföldről sugároz Magyarországra, azzal majd lehet tenni bármit, aki itt ült az előző ciklusban, és végigvitatkozta például az ORTT kétéves beszámolója kapcsán, hosszú órákon keresztül például a médiatartalmakat, az pontosan tudja, hogy arra jutottunk sajnos, hogy nincs mit, nem tud mit tenni ma Magyarország azokkal a médiaszolgáltatókkal, akiknek kint van a székhelyük, ott van a szabályozásuk, ott fizetnek adót, és egyébként Magyarországra sugározzák az adást. Például a Cool TV jött akkor elő - nem tudunk vele mit csinálni, hiába írjuk bele ebbe a törvénybe.
Ha erről van szó - még egyszer mondom -, ez egy nagyon valós probléma. Egyébként sokfelől közelítjük meg. Az is nagyon érdekes kérdés, hogy ki mit tart értéknek és ki mit nem tart értéknek, ki szerint mi a kulturális környezetszennyezés és ki szerint nem. Azt gondolom, ezt kizárólag politikai pártok egyébként egy normális országban nem dönthetik el, de beleszólásuk kell hogy legyen a politikai pártoknak is, ezt sokkal szélesebb társadalmi körben kell eldönteni, de akkor még egyszer hadd térjek oda vissza, hogy akkor tessenek ilyen szabályozást behozni ide, ne pedig reklámadó címén bújtassuk el ezt a dolgot.
Azt, hogy politikai reklámért például miért nem kell fizetni, miközben az összes többi reklámért kell fizetni, nem értem, hogy ezt miért tették bele; illetve az a probléma, hogy értem, hogy miért tették bele. Ha megnézzük, hogy mely társasághoz tartoztak az elmúlt két választási ciklusban azok a plakáthelyek, amiket önök teleraktak a saját plakátjaikkal milliárdos értékben, és ezt kiveszik a szabályozásban az adózás alól, akkor szintén megint csak Simicska úr neve tud beugrani mindnyájunknak, aki egyébként a reklámplakátcégek 70 százalékát a társaival együtt birtokolja.
Az is érdekes kérdés, amikor az árbevétel alapján állapítják meg ezeket az adókat. Ez teljesen fals, hiszen tudjuk, hogy vannak olyan társaságok, akiknek magas az árbevételük ebben a helyzetben, de egyébként az elmúlt években is magas árbevétellel egyébként nem tudtak hasznot termelni, sőt mínuszt termeltek, úgyhogy ezeknek a cégeknek hiába magas az árbevételük, nem tudtak pluszt termelni, de mégis meg lesznek adóztatva. Aztán vannak olyan társaságok, akiknek nem kellett különösebben sokat tenni a magas árbevételért, mert ha megnézzük a kormányzati hirdetések elhelyezkedését, hogy mely médiumokban mennyi kormányzati hirdetés van - itt most online médiumokat, mondjuk, a köztelevíziót és egyébként más, nyomtatott sajtót is nézek -, akkor azt kell látni, hogy azért nagyon jól behatárolható az a kör, amelyik a kormányzati és állami hirdetések óriási részét elvitte. És most beszélhetünk itt állami cégekről is, Postáról, MVM-ről, s a többi, s a többi; sok-sok milliárdot költenek erre, de emellett is eltörpül az a 8-10 milliárdos várt bevétel, ami ennél a törvénynél van.
Szóval, hölgyeim és uraim, ha önök komolyan gondolták volna, hogy ebben tényleg kell egy ilyen törvény, akkor mi sem álltunk volna ennek ellen, de akkor kellett volna normális időt hagyni arra, hogy ezt megbeszélhessük, hogy vitatkozhassunk arról, hogy haszon vagy árbevétel alapján vetjük ki, hogy milyen sávokban vetjük ki, és hogy egyáltalán hogyan kell ezt megadóztatni. Nekünk is lettek volna javaslataink, és nem lett volna ellenünkre, de megint az történik, hogy önök valamit hoztak, lenyomják mindenkinek a torkán, és ellehetetlenítik az érdemi vitát.
Ezért nem lehet itt ebben az országban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) normális politikai vitát folytatni, ebben az ügyben sem. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me