NOVÁK ELŐD

Full text search

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A politikusbűnözés visszaszorítása sajnos továbbra is várat magára, ezért a Jobbik frakciója már az Országgyűlés alakuló ülésének napján, tehát az első munkanapon benyújtott egy, a politikusbűnözés visszaszorítását célzó törvénycsomagot.
Vona Gábor frakcióvezető úrral benyújtottuk többek közt az országgyűlési képviselők kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslatot, illetve nemcsak az országgyűlési képviselők, hanem az elmúlt 24 év minden politikusa, nemcsak országgyűlési képviselője, de kormánytagja, államtitkára esetében is szükségesnek tartjuk, hogy mindnyájuk esetében automatikusan folytasson le egy kötelező vagyongyarapodási vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Nyilvánvalóan sok olyan vád érte a NAV-ot, hogy pártpolitikai célokra használták föl, ezzel bizonyíthatná, hogy felül tud kerekedni, hiszen ha akár Simon Gábor, akár Rogán Antal vagyonnyilatkozatának ügyét nézzük vagy az ő nevükkel fémjelzett vagyonnyilatkozati botrányokat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy ez a fajta vagyonnyilatkozati rendszer nem nyújt elegendő védelmet a visszaélések ellen.
Sorra derülnek ki egyes politikai körök kétes vagyonosodásai, és ezzel együtt világossá vált az a tény, hogy a jelenlegi rendszer nem nyújt semmi garanciát ez ellen a rendkívül káros jelenség ellen, így a rendszer radikális reformjára van szükség.
Azt már a Simon-ügy kapcsán indítványoztuk az előző ciklusban - sajnos hiába -, hogy legyen konkrét büntetőjogi következménye, ha valaki hamis tartalmú vagyonnyilatkozatot tesz. Most egy olyan javaslattal próbálkozunk, hogy ha már ezt így a Rogán-ügyre és frakcióvezetőjükre tekintve nyilván nem is várhatjuk, és nincs is realitása, hogy egy ilyet tárgysorozatba vegyenek, de legalább egy vagyonosodási vizsgálatot kötelezően folytassunk le az elmúlt 24 év politikusai esetében.
Hiszen az csak a jéghegy csúcsa volt, amire itt a Simon-ügy kapcsán fény derült. Ha tehát kerül is némi energiabefektetésbe - akár pénzbe áttételesen a NAV részéről - akár több száz, több ezer ilyen vizsgálat lefolytatása, az bőven megtérül. Ha azt nézzük, hogy ha csak néhány ilyen ügyre derül még fény, ami eddig a jéghegy csúcsaként látott csak napvilágot, akkor rendkívül komoly bevételekre tehet szert a költségvetés, nem beszélve arról, hogy a korrupciónak az sokszor csak az egyik oldala, amit itt különböző bécsi és más bankszámlákon mentenek ki az országból vagy épp offshore-cégeken keresztül, a másik fele azonban az a nemzetgazdaságnak okozott jóval nagyobb kár, amit akár a Simon-ügy esetében is láthattunk, mondjuk, az Auchanon keresztül, hogy milyen korrupciós pénzek vándorolnak komoly nemzetgazdasági károkat okozó döntések érdekében: áron aluli eladások, olyan szabályozási környezet megteremtése érdekében, amit a multinacionális cégek kenőpénzekkel el tudnak érni sajnos befolyásos politikai vezetőknél.
Ha tehát ennek véget akarunk vetni, akkor ezt úgy tudjuk feltárni, hogy vagyonosodási vizsgálattal megnézzük, hogy az akár törvényesen összelopott - mert ilyen is van - pénzeken kívül mikhez juthattak még hozzá. Azért beszélek törvényesen összelopott pénzekről, mert a politikusi álláshalmozás mint a politikusbűnözés egy, szerintem törvényesített formája, működhetett itt egészen idénig, a Jobbik megjelenéséig és a Jobbik által generált tömeges társadalmi felháborodás hatásáig. Hiszen mi jó példával jártunk elöl a politikusi álláshalmozás tekintetében, mi önkorlátozással éltünk, és sorozatosan nyújtottuk be az erre vonatkozó javaslatainkat, amelyeket bár eleinte ugyanúgy leszavaztak, mint ahogy ezt a javaslatunkat is várhatóan - papírforma szerint - le fogja szavazni a plenáris ülés a holnapi napon, és leszavazta már az illetékes szakbizottság két héttel ezelőtt, de ne feledjék, ugyanezt tették a politikusi álláshalmozás kérdésében is mint a politikusbűnözés legelterjedtebb, törvényesített formájának esetében is, mégis a Jobbik sikere az, hogy mára ezt sikerült visszaszorítani, és mára sikerült törvénybe foglalni azt, amivel eddig csak mi jártunk jó példával elöl, és minden más pártnál volt erre példa, hogy országgyűlési képviselője még, mondjuk, polgármesterré vált.
A Jobbik ennek szeretne tehát véget vetni, és kérem, hogy fontolják meg az egész csomagunkat, amit eddig lesöpörtek - például a mentelmi jog eltörlésére vonatkozó javaslatunkat -, és az országgyűlési képviselők esetleges kettős vagy még többes állampolgárságára való nyilatkozattételi kötelezettség újabb törvénybe foglalását, mert sajnos úgy tűnik, hogy erre is szükség van. Annál is inkább kérem, hogy fontolják ezt meg, mert sajnos a házszabályban előírt 30 napon belül az illetékes Igazságügyi bizottság - házszabálysértő módon tehát - nem vette még csak napirendjére sem, így még csak el sem utasította, így még csak a plenáris üléshez sem fordulhatunk most már ebben az ülésszakban fellebbezésként a tárgysorozatbavételi igényünkkel.
Ezért kérem, hogy fontolják meg ennek a javaslatnak a vitájában az egész politikusbűnözés elleni törvénycsomagunkat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me