DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán először a személyi kérdéseket: ez két erős karakterű ember, öntől eltérően jó humorérzékkel. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Úgyhogy kérem, hogy a saját párbeszédüket, azt bízzuk rájuk.
Egyébként ön érdemi választ kért. Az Orbán-kormány százmilliárdos fejlesztésekkel, adósságátvállalással, munkahelyek létrehozásával támogatta, támogatja és a jövőben is közreműködik Budapest fejlődésében és fejlesztésében.
Az önkormányzati adósságkonszolidáció három üteme során 2011 és 2014 között a fővárost összesen 218 milliárd forint adósságtól szabadította meg az állam. E ráfordítás az országos adósságkonszolidáció teljes összegének 16 százalékát tette ki. A most záruló uniós fejlesztési ciklusban 439 budapesti önkormányzati fejlesztést támogatott az állam közel 400 milliárd forint összegben, melyből mintegy 303 milliárd kifizetése már megtörtént.
A jelenlegi kormány volt az, amely a Zeneakadémia felújítását mintegy 12 milliárd forinttal, a Korányi-projektet mintegy 8 milliárd forinttal, a Várkert Bazárt több mint 7 milliárd forinttal, a Lukács gyógyfürdőt 1 milliárddal, például többek között a Józsefváros Magdolna-negyed programját 4 milliárd forinttal támogatta. Ezeket azért lepresztízsberuházásozni, úgy gondolom, az egyszerűen igazságtalan és nem is megalapozott.
Közreműködött a kormány a budapesti közösségi közlekedés működésében is, pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy a budapesti közlekedés nemcsak másfél millió budapesti, hanem másik másfél millió, az agglomerációban élő ember mindennapját érinti. Több száz új autóbusz van Budapesten, kényelmes és korszerű villamosok, trolibuszok, új metrókocsik, a budai fonódó villamos-közlekedés létrehozása, elektronikus jegyrendszer, új jegyautomata-hálózat, a dunai hajós közlekedés újjáélesztése, parkolófejlesztések is. Mi több, befejeztük a közel két évtizedes múltra, nagyon viszontagságos múltra visszanéző 4-es metróvonal megépítését is, csak erre a saját kormányzási ciklusunkban 210 milliárd forintot fordítottunk. A KÖZOP városi közlekedésfejlesztésre fordítható forrásainak - ez 550 milliárd forint körül van - mintegy kétharmadát a nemzet fővárosa kapta. Ez nem azt mutatja, hogy a kormány bármiben is büntetné a fővárost.
A ciklusban 6 fővárosi közlekedést segítő kivitelezési projekt összesen 309 milliárd forint értékben, 8 előkészítési projekt mintegy 4 milliárd forint összegben. Néhány példa az egészségügyi fejlesztésekre: az Uzsoki Utcai Kórház rekonstrukciója lezárult. Megújult a budapesti, fővárosi Szent Imre Kórház több egysége, teljesen új épületszárnyat kaptak. Jelentős munkák vannak e területen előttünk, amelyeket szintén központi forrásokból biztosítunk. A Szent János Kórház és az Észak-budai Egyesített Kórházak, és hosszan lehetne sorolni ezt a sort akár a Vakok Intézetével, akár az Onkológiai Intézettel. Képviselő úr, ha ez a felsorolás azt jelenti, hogy valaki bünteti a fővárost, akkor én kívánok kedves mindnyájunknak ilyen büntetéseket.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me