FARKAS GERGELY

Full text search

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jó néhány alkalommal bebizonyosodott már, hogy a magyar fiatalság problémáival nem törődik megfelelő módon a kormány, valamint az is, hogy az egyetlen politikai erő, amely felveti ezeket a problémákat a parlamentben, az a Jobbik. Említhetném a diákhitel és a diákmunka visszásságait, a szakmai gyakorlatok vagy épp a nyelvoktatás körüli problémákat, a fiatalkorú-munkanélküliséget, az otthonteremtés nem megfelelő segítését, és még lehetne hosszan sorolni ezeket a témákat. Most is egy ilyen jelenségre szeretném felhívni a kormány figyelmét, amely lehet, hogy apróságnak tűnik, de mégis nagyon sok fiatalt érint Magyarországon.
Az elmúlt időszakban több személyes megkeresés érkezett hozzám azzal kapcsolatban, hogy a gépjárművezetői engedély, a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsgák előtt a vizsgázók sok esetben olyan jelzést kapnak, amely szerint a vizsgázót egy bizonyos pénzösszeg megfizetése esetén fogják csak átengedni a vizsgán. Szeretném előre leszögezni, hogy természetesen nem általánosítani szeretnék, hiszen ezek a bűncselekmények csak a területen dolgozók egy részét érintik, de ezáltal a tisztességben lévő többségi oktatókat és a vizsgabiztosok hírét is rontják. Ugyanakkor a korrupció már annyira elharapózódott ezen a területen, hogy sokszor még csak nem is virágnyelven, hanem nyíltan is kimondják, hogy egy sikeres vizsgának mennyi az ára. Sőt, a bukások egy része sem feltétlenül a tanulóvezetők alkalmatlansága miatt történik, hanem amiatt, hogy sokszor az oktatóval is összejátszó vizsgabiztos így próbál magának pluszbevételt teremteni.
Sajnos, a kialakult helyzet miatt fennáll annak a veszélye is, hogy ezek a tapasztalatok sokakat elriasztanak a jogosítvány megszerzésétől, vagy épp jóval több próbálkozás után sikerül csak megszerezni a jogosítványt, ami persze komoly pluszterheket jelent a fiataloknak vagy a családjuknak az egyébként sem olcsó eljárás mellett.
Emellett meglehetősen demoralizáló, hogy egy magyar fiatalnak már a felnőtté válás időszakának elején ilyen korrupciós jelenségekkel kell találkoznia. Szeretném tehát megkérdezni tisztelt államtitkár urat, hogy milyen lépéseket tettek eddig e felháborító gyakorlat megszüntetése érdekében. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me