KISS LÁSZLÓ
KISS LÁSZLÓ
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kicsit elmerengtem így hajnali negyed kettő felé, hogy mikor lesz már végre ez az elmúltnyolcévezés, de hála istennek azért sikerült ezt is megkapni. (Lukács Zoltán: Jánosnak ez szakmája!)
Szeretném a képviselőtársamnak azért azt elmondani, hogy a hülyeség alól azért a demokratikus felhatalmazás még nem ment föl.
(1.20)
De örülök annak, ha érdemi válaszokat kap akár Lukács képviselőtársam, akár én, mert nyilván mindenkivel előfordulhat, hogy téved, még akkor is, ha a lakosság kétharmada támogat bennünket. Mint ahogy lehet, hogy igazat mond valaki annak ellenére, hogy kétharmad támogatja őt. Ez azért nem egészen ilyen kérdés, ahogy önök ezt szemlélik, de ezt megszokhattuk.
Én a III. kerület egyéni országgyűlési képviselője vagyok. A Kunigunda utcai székház az én választókerületemben van. Ez a székház több mindenről nevezetes. Az egyik az, hogy itt tüntetnek már több mint négy éve azok a törvénytelenül elbocsátott médiamunkások, akiket önök rúgtak ki. A másik, hogy rendkívül kreatív technikákat kívánnak mindig bevetni annak érdekében, hogy megakadályozzák ezt a tüntetést. Egy hasonló kreatív technikát hadd mondjak el önöknek, amelynek a forrását valahogy nem tudtam megtalálni a zárszámadásban. Nyilván az én hibám, hogy nem szerepelt az a köztéri installáció, hogy teljesen véletlen módon a tüntetés helyére köztéri szobrokat rendelt meg az MTVA. Ez nyilvánvalóan a műsorszóráshoz is illeszkedő tevékenység, hiszen nem létező köztéri szobrok felállítása szervesen kapcsolódik az MTVA műsorszórási tevékenységéhez. Ezt kár cáfolni, nyilván a kétharmad miatt ebben is igazuk van az MTVA-soknak, nem létező szobrokat felállítanak csak azért, mert egy tüntetést meg kell akadályozni. Ez nyilván tetsző, a kétharmaddal egyeztetett dolog. Bármennyire is keresem a postaládámat, azért nemzeti konzultációt nem tartottak még ebben a kérdésben, de lehet, hogy én nem vagyok rajta a listán, ezért nem kaptam ilyen levelet.
Igazából, ha megnézzük, hogy milyen csatornák is vannak és a nézettséget is megnézzük, azért egy praktikus tanács eszébe ötlik az embernek. Ha például elindulna az MTV 5-ös csatornája, akkor rögtön már eggyel előre ugrana az MTV 1-es csatornájának a nézettségi sora, mert az biztos, hogy lenne egy csatorna, ami biztosan kevésbé nézett, mint az MTV 1. Hasonló technikákkal bármeddig lehet előretornázni az MTV nézettségét. Azonban a helyzet az, hogy az erőfeszítés, amit a kormányzat tesz annak érdekében, hogy bárki is nézze ezt a csatornát, az eredménnyel nincs arányban. Szerintem, ha egy fordított előfizetői díjat vezetnének be, és annak adnának pénzt, aki nézi, sokkal hamarabb fel lehetne tornázni ennek a csatornának a látogatottságát és nézettségét. Egyébként szerintem más módon vagy legalábbis ezen a módon, mondjuk úgy, hogy ez menni nehezen fog.
De nyilván ez szubjektív, hogy ki mit néz, kinek mi tetszik, el lehet mondani, hogy a kétharmad erre is felhatalmazást ad. Akár még döntést is hozhat a Ház kétharmaddal, hogy de, akkor is nézik a parlamenten kívül is 5 millióan, 10 millióan, akár 4 milliárdan, vagy 20 milliárdan is. Teljesen mindegy, bármit el lehet dönteni kétharmaddal, hiszen győzhetünk, és ebben az esetben a valóság nem számít.
Ez a hatóság, ahogy elmondta Lukács képviselőtársam is, egy furkósbot az önök kezében. Egy olyan furkósbot, amely, mondjuk úgy, nem feltétlenül arra üt, amerre kell ütnie. Abban biztosan nincs vita köztem és azok között, akik azt gondolják, hogy valamiféle médiaszabályozásra szükség van, hogy bizony helyes, ha olyan törvényeket, olyan jogszabályokat alkot a Ház, ami valamilyen módon korlátok közé szorítja a közmédiát. Ebben senkivel nincs vitám. De azzal már van vitám, hogy van egy olyan médiahatóság, amely nemhogy eltűr, hanem támogat olyan jelenségeket, amelyeket büntetni kellene, míg más jelenségeket, amelyeket másik oldalról büntetnie kellene, ott pedig nem várt szigorral sújt le. Abban az esetben, ha nem a kettős mércét látnánk, hanem azt látnánk, hogy valamely médiumnak szinte bármit szabad, míg másoknak semmit, akkor akár még azt lehetne mondani, hogy ez a szigorúság, amellyel önök szemlélik a médiaviszonyokat, még adott is lehetne.
De nézzünk néhányat ezek közül! Lukács képviselőtársam ezeket átvette, én azonban nem lennék ennyire nagyvonalú ezen a területen, kevesebb példát szeretnék említeni. Megnézzük az MTV híradóját. Az, hogy a híradóban kiretusálják a képeket, nem létező interjúkat készítenek vagy hamis híreket közölnek, gyakorlatilag mindennapos, és az üzenet erre a technikára az, hogy igen, még jelentősebb szerepet kell adni a hírhamisítóknak, ki kell nevezni akár hírigazgatónak is azokat, akik ilyen hamis híreket közölnek. Nyilvánvalóan azért beláthatjuk, hogy tényleg sokkal könnyebb álinterjút készíteni, mint hogy találjunk valakit, aki végre azt mondja a kamerának, amit mi hallani szeretnénk. De azért mégiscsak, ha azt gondoljuk, hogy a független újságírást legalább minimális követelménynek tekintjük, akkor illik megvárni, ha valaki, egy kósza vendég legalább odatéved, aki azt állítja, amit mi hallani szeretnénk. Ezzel együtt néhány hete előfordult például, hogy egy banki hitelügyben, illetve egy ATM-ügyben is egész egyszerűen nem létező szereplőket szólaltatott meg az MTVA híradója. Onnan derült ki a turpisság, hogy valaki felismerte, hogy az illető az ő kollégiumi szobatársa, nem pedig a cím alatt szereplő X. Y. Ez roppant kínos.
Roppant kínos az is, amikor egy független blogoldal, amely egyébként nem hírműsorok elemzésével foglalkozik, egy átlagos híradót megnéz, és három hírről belátja, hogy hazugság; a híradóban leközölt három hírről belátta, hogy hazugság. Mondani sem kell, hogy nem arról volt szó, hogy a budapesti állatkertben negyedik panda született, és valójában a hazugság az volt, hogy a nyíregyháziban, hanem ehhez képest nyilvánvalóan politikai jelentőségű ügyekről volt szó. Az, hogy a Magyar Televízió, a közszolgálati televízió híradója gyakran nem mond igazat, meggyőződésem például, hogy olyan szituáció, amelyben egyébként el kellene járnia ennek a hatóságnak, amit ezért is hoztak létre. Ha itt látnánk ebben az előterjesztésben, hogy mennyi ilyen csapás történt, amikor egyébként bárkire, aki valótlant állít a híradójában, lesújt a teljes törvényi szigorral a hatóság, akkor azt mondanám, hogy teljesen rendben lévő dolog. Hiszen aki nem mond igazat, valótlant állít a hírműsorban, arra valóban a törvény teljes szigora sújtson le.
Deák Ferenc mondta, hogy az általa írott médiatörvény egy mondat lenne: hogy igazat kell írni. Itt is ez a helyzet. Ha azt látnánk, hogy az M1 hírhamisítóira lesújtana a médiahatóság, akkor semmi probléma nem lenne azzal kapcsolatban, hogy van ilyen hatóság. Hasonlóan, ha azt látnánk, hogy a M1 becsődölt, senki által nem nézett sorozatait egyébként górcső alá vennék pénzügyi szempontból, és megvizsgálnák azt, hogy vajon ezek jó költések voltak-e, és ez egy olyan normális auditvizsgálat keretében történne, aminek az eredményessége is nyilvános lenne, akkor valóban nem lenne semmi probléma. De amikor önök arról beszélnek, hogy megszigorította a hatóság az ellenőrzést, akkor valójában arról beszélünk, hogy saját maga ellenőrzését szigorította meg. A lelki szemeim előtt felmerül, hogy miként történt ez az ellenőrzés. Saját magát ellenőrzi a rendszer, és azt mondja, hogy igen, nem volt annyira jó ötlet erre kifizetni, legközelebb nem ezt kellene csinálni. Roppant szigorú ellenőrzés lehetett. Olyannyira szigorú, hogy az MTV azóta sem változtatott azon a gyakorlatán, hogy saját műsorokat készít olyan gyártó producerek gyártásában, akik korábbi műsorokat buktattak meg. Persze nyilvánvalóan, ahogy a régi viccben is van, egyszer csak sikerül a műsor. Itt is lehet, hogy majd a huszadik sorozat csak nézett lesz. Közpénzből nyilván sok mindent lehet fizetni.
Hasonlóan szégyenletes az, amit a frekvenciamoratóriumok kapcsán műveltek. Erről kevésbé volt szó. Örvendetesnek tartom görög katolikusként, hogy egy vasárnap akár három-négy rádióműsorban is tudok istentiszteletet hallgatni egy időben, bár csak két fülem van, de ezen hiányosságokon lehet dolgozni, hogy a kétharmaddal megoldjuk a négyfülű embert. Ugyanakkor azonban azt kell mondanom, hogy a rádiófrekvenciák és a televízió felosztásánál, mondjuk úgy, nem sikerült a szektorsemlegességet elérni. Persze, lehet cinikusan azt mondani, hogy a legjobb pályázók kapták meg a frekvenciákat, de azért látjuk azt, hogy korábban nagy múlttal rendelkező rádióadók szűntek meg vagy váltak lokális rádióvá. Elég, ha csak a Klubrádióra gondolunk például.
Felmerül a kérdés persze, hogy mi van azokkal a tartalmi ügyekkel, amelyekben valóban lenne a hatóságnak szabályozási kérdése. Olyan szakmai kérdések ezek, amelyek folyamatosan felmerülnek a szakmai fórumokon, és úgy tűnik, hogy mégsem lép ebben semmit.
(1.30)
Például itt van a reklámok kérdése. Az a kérdés, miért van az, hogy nagyon sok reklámozó televíziós csatorna visszaél azzal, hogy hangosabban sugározza a reklámokat, mint ahogyan a televízió műsora a reklámok között szól. Ez a jelenlegi szabályok értelmében is tilos, és kiszabnak érte 2 millió forintos bírságot, amit egyébként - mondjuk úgy - nevetve kifizet mindenki, aki ebben érintett, hiszen ennél sokkal nagyobb előnyre tesz szert. Bár az folyamatos probléma, és folyamatosan visszajelzi a hatóságnak azt a problémát, ebben semmiféle előrelépés nem történt. Nyilvánvalóan gondolni sem merek arra, hogy miért ez a helyzet.
Aztán hasonlóan itt van a feliratos filmek kérdése. A szakma folyamatosan apellál abban az ügyben, hogy a csapnivaló külföldi, angol nyelvtudást lehetne azzal javítani, ha nagyobb arányban vetítenének olyan filmeket, amelyek nem szinkronizáltak, hanem feliratosak. Ebben eddig semmiféle előrelépés nem történt, miközben a szakma tíz éve beszél erről a kérdésről.
Ezeket a példákat csak azért mondtam el önöknek, hogy megmutassam, vannak olyan tartalmi kérdések, amelyekben egy hatóságnak valóban lenne dolga, tényleg lenne dolga. Ebben azonban rejtélyes módon a magyar médiahatóság semmilyen módon nem vállal szerepet.
Végezetül azt tudom erre mondani, hogy abban az esetben, ha ez a médiahatóság egy transzparens, átlátható hatóság lenne, amelynek a beszámolója a rendes törvényi kereteken belül a többi állami intézményrendszerrel együtt működne, amely nem ilyen pazarló, pocsékoló módon működne, amelyben a reklámfelületek hirdetése nem olyan lenne, amilyen, ahol négy éven keresztül ne üldöztek volna ki valamennyi embert, akik nem osztották ezt a fajta felfogást, ahol a hírhamisítás ne lenne mindennapi gyakorlat, ahol azokat a szabályokat, amelyeket másra érvényesít, saját magára is érvényesítene, akkor kellemes vitát folytathatnánk itt arról, hogy mi a médiahatóság szerepe, és az a közpénz, amit erre költünk, helyesen érvényesül-e.
De mivel ez nem így van, ezért azt kell mondanom, hogy Lukács Zoltán képviselőtársamnak tökéletesen igaza van, hogy ez a pénz olyan, mintha a tengerbe szórnák, sőt annál is rosszabb, mert még ártanak is vele. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
