DR. VARGA LÁSZLÓ,

Full text search

DR. VARGA LÁSZLÓ,
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem az első alkalom, hogy bizonyos ingatlanokat érintően vagy akár a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítása kapcsán miskolci képviselő szólal meg, vagy miskolci képviselő ad be módosító indítványt. Vagy nem az első alkalom, ha ugyan direktben nem is hangzik el, de mégis a Fészekrakó-ügyről esik szó az Országgyűlés előtt. Nagyon sok ilyen alkalom volt, nagyon sok ellenzéki indítvány is volt még az előző ciklusban is. Erre majd részletesen kitérek.
Lehetett volna ez a vita olyan is, vehetett volna olyan irányt, amikor tényleg csak a törvényjavaslat szövegéről, annak szó szerinti mivoltáról esik szó. Beszélhettünk volna erről is. Azonban képviselő asszony, az előterjesztő részletesen taglalta az ő szempontjából az ügy előzményeit, illetve azt, hogy mi inspirálta arra, hogy ezt a törvényjavaslatot benyújtsa. És ő maga mondta azt, hogy elsősorban itt nyilván Miskolcon, Miskolc egy részén, elsősorban az Avason látható, tetten érhető áldatlan állapotok motiválták akkor, amikor ezt benyújtotta.
Azt hiányolta, hogy konstruktív javaslatok nem érkeztek ellenzéki részről, ezért egy picit erről mondanék én is néhány mondatot, mert egészen más a valós helyzet, és azt gondolom, ha önt természetesen a miskolci választók az 1-es körzetben megbízták, és túl vagyunk egy választáson és most egy másikon, akkor mondjuk el, hogy a 2-es körzetben meg engem bíztak meg azzal, hogy képviseljem őket. Ebből kifolyólag azt gondolom, feladatom is, hogy az én szempontomból is bemutassam a miskolci helyzetet.
Azt tudom önnek mondani, hogy az a fajta helyzet, ami kialakult az Avason, 2006-2007 táján kezdődött. Bűnszervezetben, vélhetően bűnszervezetben, hiszen itt még zajlanak eljárások, több száz ingatlant érintően bűncselekmények valósultak meg. Ezáltal olyan személyek, olyan családok kerültek Miskolcon elsősorban az Avas-lakótelep hétköznapjaiba, egyes lakásokba, akik nem fizették a közös költséget, eleve bűncselekmény révén jutottak lakóingatlanhoz, és hát a lakókörnyezetet ellehetetlenítették. Ez a Fészekrakó-ügy, így nevesült ez a hétköznapokban, ezt hívjuk annak.
Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy 2008-ban egy MSZP-s önkormányzati képviselő tett feljelentést ebben az ügyben először az Avason, elindult ebben az ügyben a nyomozás, és világossá vált már akkor, hogy egy jelentős visszaélésről van szó. Azóta is zajlik eljárás, történt ebben már sok minden, jogerős ítélet is van az ügyek egy részében, hiszen több ügy is zajlik egyszerre. Azonban az látszik, hogy ez az elhúzódó bírósági szakasz nyilvánvalóan nehezíti, illetve akadályozza az ottani probléma megoldását. Ezért lépett már akkor, 2009-2010-ben a városvezetés, több ingatlan tulajdonosaként belépett, tulajdonjogot szerzett. Itt felújításokra került sor. Örömmel látom itt az előterjesztésében egyébként azt a kötelezettségvállalási feltételt, ugye, az önkormányzatok részéről, hogy fel kell újítani ezeket az ingatlanokat vagy felújíttatni, támogatni kell a munkahelyteremtést, munkaerő-megtartást, a helyben maradást.
Ezek nagyon fontos célok. Ezeket a célokat tartotta szem előtt 2009-2010 táján is az akkor MSZP-s többségű önkormányzat, amikor az így kiürített, majd felújított ingatlanokba rendőröket költöztetett. Tehát rendőrlakások jöttek létre az Avason. Azt gondolom, ez fontos ügy volt, a közbiztonság szempontjából sem volt elhanyagolható. Ezért a 2010-es költségvetésben elkülönített az önkormányzat 300 millió forintot ennek a programnak a folytatására. Ezt az önök önkormányzata, az önök többsége már 2010 őszén, az önkormányzati választás után nem használta föl, azóta sem használta föl, leállította ezt a programot. Ez szerintem hiba volt. Ezt csak azért mondom, mert így kerek az ügy. Az akkori folyamatokat folytatni kellett volna.
2010 nyarán, amikor először tárgyalta az Országgyűlés a kilakoltatási moratóriumot, rögtön a kormányváltás után, akkor több ellenzéki képviselőtársammal együtt jeleztük, hogy itt gond lesz, hiszen a kilakoltatási moratórium ezekre az ingatlanokra is vonatkozni fog, ez akadályozni fogja ennek a problémának a megoldását.
(22.50)
Ezért már akkor módosító javaslatot nyújtottunk be ehhez a jogszabályhoz, ezt önök leszavazták. Folyamatosan javasoltuk a moratórium ezekre az ingatlanokra való kiterjesztésének megakadályozását; nyitottak voltunk mindenféle jogi konstrukcióra, nem rejtettük véka alá, hogy azért teszünk javaslatokat, hogy ezt az ügyet megoldjuk, önök folyamatosan leszavazták ezeket a javaslatainkat.
Aztán továbbmentünk, hiszen ahogy teltek az évek, a probléma egyre jobban eszkalálódott, és látszott, hogy a miskolci közéletet meghatározó témáról van szó, az avasi hétköznapokat ellehetetlenítő problémáról. Ezért egy javaslattal éltünk, azt mondtuk, hogy nagyon sok mindenre költ a központi költségvetés, nagyon sok felesleges dologra, luxuskiadásokra is fordítja ezeket az összegeket, ezért azt gondoljuk, hogy talán annyi egy ilyen feszült szociális helyzetben járhat Miskolc megyei jogú városnak, hogy egy elkülönített összegből próbálja ezt a problémát kezelni. Ennek két célja lett volna; egyrészt, hogy az ingatlanokat megszerezze valamilyen módon az önkormányzat. Itt nagyjából kétszáz ingatlanról beszélünk, csak azoknak mondom, akik talán nincsenek benne ezekben a hétköznapokban. A másik, ami az évek során egyre súlyosbodó probléma volt, hogy a társasházak működésképtelenné kezdtek válni. Nyilván ezek a lakók nem fizették a közös költséget sem megfelelően, egyre komolyabb tartozások halmozódtak fel, és bizony a közüzemi szolgáltatásokra is kihatással volt már ez, nem egy olyan házban jártam én magam is, ahol már a lift sem működött, kikapcsolták a folyosón a világítást. Nyilvánvalóan egy ilyen épületben, egy ilyen folyosón ellehetetlenül a hétköznap olyanok számára is, akik tisztességgel fizetik a számláikat. Én magam több ilyen ingatlanban jártam az elmúlt időszakban, komolyan mondom azoknak, akik hozzászólnak majd ehhez a témához, hogy ez a speciális élethelyzet nyilvánvalóan az ottani többség számára nem elfogadható, és teljesen ellehetetleníti az ő hétköznapjaikat. Ebben talán képviselő asszonnyal is egyetértünk.
És azt kell mondjam, hogy én teljesen jóhiszeműen tettem ezt a 2012-es javaslatot is képviselőtársaimmal, azért, hogy igaz, költségvetési forrásból, de induljon el az a folyamat, amely segíti a társasházak működőképessé válását, illetve az ingatlanok megszerzését lehetővé teszi az önkormányzatnak. Ezt a parlament elé sem engedték az ön képviselőtársai. Ezt én nagyon-nagyon komoly problémának tartom, mert végül is ebbe az irányba indult el az önkormányzat, igaz, későn és saját forrásból. Egyrészről 173 esetben itt végrehajtási jogot szerzett egy banktól, amit kifejezetten érintett - nem mondom ki a nevét itt a parlamenti vitában, de kifejezetten érintett - ez az egész ügy, illetve létrehoztak egy alapot kifejezetten az önkormányzat pénzéből, amely a társasházak működőképességének a helyreállítását szolgálta volna.
Hogy konstruktív indítványaink nem voltak, azt tehát ezért utasítanám vissza, egyrészről azért, mert folyamatosan jeleztük a moratóriumnál, hogy probléma lesz, amíg az önkormányzatban többségi szocialista vezetés volt, addig folyamatosan lépéseket tettünk. Azzal, hogy önök ezeket folyamatosan visszautasították, ezzel az évek alatt egy komoly probléma alakult ki a társasházak működőképessége és a hétköznapok tekintetében.
Ha nem így kezdi a felszólalását… - ezt még nem tettem volna hozzá, de hozzáteszem, nagyjából két-három hete egyébként a Népszabadságban nyilvánosságra került egy olyan információ ennek az ügynek a kapcsán, amire azóta sem válaszoltak, pedig többször tettünk fel kérdést ennek kapcsán. Ez a cikk nem kevesebbet állít, mint hogy a Fidesz alelnöke, Pelczné Gáll Ildikó egyik ingatlanában dolgozott ügyvédként R. Gyula, az egyik ilyen ügycsoport elsőrendű vádlottja, és felmerülhet a kérdés, hogy nem onnan szervezte-e ezt a fajta tevékenységet, ami ezt az állapotot okozza az Avason. Több olyan fénykép is napvilágot látott, amelyen ez az úriember Fidesz-rendezvényen, különböző bálokon az ön korábbi fideszes képviselőtársainak társaságában látható. Felmerül ennek az ügynek a kapcsán sok minden. És valóban döntöttek Miskolcon. Talán nem mindenkihez jutott el - például az Avason sem - ez a kérdés, ez a helyzet, ez a Népszabadság-értesülés, amit bármikor tettünk fel kérdésként, hogy mi van ezzel az üggyel, azóta sem sikerült cáfolnia egyetlen érintettnek sem. Remélem, egyszer tisztán fogunk ebben az ügyben látni, képviselő asszony. Ezt azért mondom, mert az avasiak érdeke is ez, és a miskolciak érdeke is ez, azért, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő.
Ennyit talán az előzményekről, és igazából arra már ki sem térek, hogy mondott ilyet is, hogy devizahitel-csapdába csaltuk többek között akkor Kósa Lajost meg Rogán Antalt is, és azt meg nem jelezte, hogy a kormányváltáskor nagyjából 185 svájci frank volt az árfolyam, amely azóta jócskán romlott. Tehát ezt az egész devizahitelezési problémát - de az előterjesztése közvetlenül nem erről szól, tehát erre csak röviden térnék ki - azért bizony néhány kormányzati intézkedés is nagyon mélyen okozta, szóval, nem ennyire fekete-fehér a világ. Én azt gondolom, hogy talán nem is kellett volna ebben a tekintetben ezt a kérdést felhoznia.
Ami meg szó szerint az előterjesztést illeti, én azt gondolom, hogy ez részint visszakanyarodik oda, ahonnan 2009-2010 táján eljöttünk az Avas kapcsán, valóban lehetőséget ad arra, hogy ha az önkormányzat vállalja például, hogy felújítja az ingatlanokat, és ott munkahelyteremtés, munkaerő-megtartás, helyben maradás elősegítése céljából pályázatot ír ki arra, hogy oda bérlők költözzenek, akkor az egy normális és elfogadható cél lehet. Még egyszer mondom, akkoriban minket is ez motivált, amikor rendőrlakások jöttek létre az Avason. Mennyivel előrébb tarthatnánk, hogyha ez folytatódott volna, és lehet, hogy már ez az egész kérdés is kezelhetővé vált volna.
Azonban egyetlen aspektust felvetnék. Ugye, jó tíz perce beszélek én is Miskolcról, és ön is elsősorban ennek kapcsán hozta ide teljesen jogosan ezt a javaslatot, azonban ez a jogszabály nagyon sok embert érint, több százezer embert is ebben az országban, az ez alóli kivétel is érinthet olyan állampolgárokat, akiket ma nem feltétlenül tudunk beazonosítani, az ország számos pontján lehetnek ilyen állampolgárok. Lehetnek olyan állampolgárok, akik egyébként jóhiszeműen jártak el a saját sorsukat érintően, nem mondom, hogy önhibájukon kívül, de mondjuk, mindenképpen jóhiszeműségekkel együtt kerültek adósságcsapdába. Ezek az állampolgárok szembekerülhetnek ennek az ön által javasolt módosításnak a kapcsán adott esetben - hogy fogalmazzak? - nem annyira empatikus önkormányzattal, és most nem rosszindulatút mondok, de mondjuk, vannak olyan önkormányzatok, amelyek nem annyira empatikusak, és ilyen ellehetetlenült adósok is kerülhetnek nehéz helyzetbe.
Tehát én azt javaslom, hogy a Törvényalkotási bizottság, amikor a jelentését készíti, akkor azért mérlegelje majd azt - nyilván lesz számos javaslat még, és az általános vitában is sok minden elhangozhat -, hogy hogy lehet ezt a jogszabályt úgy pontosítani, képviselő asszony javaslatát úgy pontosítani, hogy semmiképpen ne fordulhasson elő az, hogy jóhiszemű magyar állampolgárok kerülnek nehéz helyzetbe azért, mert egyébként remélhetőleg jó szándékkal és nyilvánvalóan a miskolciak akaratából is próbálja a politika ezt a kérdést megoldani az Avason, ha megkésve is, de legalább most már próbálja megoldani.
Úgyhogy én ezzel együtt azt mondom, hogy ha sikerül ezt a pontosítást megtennie, akkor ez mindenképpen egy olyan módosítási irány, amely egy fontos lépés lehet a miskolci Fészekrakó-probléma felszámolása kapcsán. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me