Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár a kormányzat dicshimnuszokat látszik zengeni arról, hogy Magyarország Európa erősen teljesítő gazdaságai közé került, és hogy egy fenntartható fejlődésinek nevezett pályára állt, álláspontunk szerint akkor lenne értelmes egy költségvetési vita, ha a közös torta méretének a növeléséről beszélhetnénk, nem pedig arról, hogy az egyre szűkülő méretű szeletek és a morzsák fölött társadalmi csoportok, osztályok hogyan fognak marakodni. Ha azt nézzük, hogy ezen tortaszeletek miért csökkennek egyre inkább, akkor azt látjuk, hogy 2010-ben mintegy 34 adófajtával vette át a kormányzást az Orbán-kormány, 2014-re, az újabb választási ciklus elejére már 41-féle adótípust állapíthatunk meg, most pedig erőteljesen tartunk a 45 felé, és aztán nyilván az 50 sem kizárt ebben a ciklusban. Tehát egy elképesztő módon túladóztatott gazdasági szerkezetben, a polgárok hihetetlen kizsákmányolásán keresztül nagyon nehéz olyan képet felfesteni, ami hosszú távú gazdasági fejlődésről szól.
A törvényjavaslat előterjesztője, Varga Mihály ráadásul a további évekre már ki sem tekint, mint ahogy tavaly még azt megtette, pedig maga az államháztartási törvény szerint is ezt köteles lett volna megtenni, idézem: a kormány indokolással együtt be kellene hogy mutassa a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait. Tavaly ezek még elénk kerültek, idén már valamilyen okból nem.
Nyilvánvaló, hogy olyan átmeneti hatások pörgethetik az úgynevezett GDP-t, ami nem egy jó mutatószám, amelyek uniós források kipörgésével és különböző gazdasági ciklusok lezárultával nagyon nehéz időket hozhatnak a következő egy-két évben, és egy kis túlzással azt is kijelenthetjük, hogy ha a győri Audi szabadságra küldi 11 ezer dolgozóját, mondjuk, nyáron, akkor a magyar gazdaság negyedéves növekedési rátájának emelkedése szó szerint megáll.
Miközben a világ arra indult el, hogy a szolgáltató ágazatok húzzák a gazdaságot, Magyarországon az úgynevezett GDP-nek mintegy 10 százalékát mindig az autógyártás adja, tehát bedolgozó, összeszerelő, gyarmati státusra vagyunk kárhoztatva. Mindenki azt várta volna, indokolt módon, hogy a jelenlegi kormányzat vagy elődje, a 2010-től regnáló, megkísérel ezen változtatni.
Ehhez képest mi történt? Önök aláírtak 48 stratégiai megállapodást. De kivel? A magyar polgárokkal, akiket megmentettek, mondjuk, a banki visszaélésektől? Nem. Vagy a magyar kisvállalkozókkal, akik hozzáfértek kedvezményes hitelekhez, bővíteni tudták adott esetben az alkalmazottaik létszámát vagy lehetőségeiket? A válasz megint csak nem. A 48 stratégiai szerződés szinte kizárólag olyan multinacionális cégekkel köttetett meg, amelyeknek aztán az ezen kormány által juttatott úgynevezett munkahelyteremtési és egyéb támogatásoknak az aránya 4-6-szorosa annak, mint amit egy átlagos magyar kis- és középvállalkozó megkaphat.
Látható tehát, hogy hihetetlen aránytalanságok vannak a rendszerben, de ha azt a mutatószámot vizsgáljuk, a GDP-t - ami egyébként emelkedik akkor, ha többen találunk elhalálozni, és átmenetileg nő a temetkezési vállalkozások forgalma, tehát nem biztos, hogy az életminőséget minden tekintetben jól kifejező mutatóról van szó -, akkor elmondhatjuk azt, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében Csehország, Szlovénia eddig is előttünk állt, de az utóbbi években már Szlovákia, Lengyelország, Észtország is lekörözött minket, Ausztriához pedig ne is mérjük magunkat, hiszen kétszer akkora a fajlagos GDP-jük, mint a miénk.
Egyes hazai kutatóintézetek ugyanakkor - és nem mellesleg - maximum 2 százalékos bővülést tartanak reálisnak, hiszen látható, hogy a beruházási rátánk, amely az EU-források kipörgésének köszönhetően most átmenetileg növekedett, még mindig nagyon távol van attól a 25 százalékos szinttől - és itt nyilván a GDP 25 százalékára kellene emelni a beruházási rátát -, amelynek tartós fennmaradása esetén ki tudnánk törni a régióban a karanténból. De ennek a nyomai sem látszanak, sőt olyan fagyasztó hatások jelentkeznek ebben a költségvetésben, amelyekkel együtt és amelyek ismeretében egyszerűen értékelhetetlenek akár a nemzetgazdasági miniszter, akár más kormánypárti képviselők gazdasági fejlődésről szóló kijelentései. Az államadósság ugyanis, ha csak a nominális részét nézzük, 2010-ben repo műveletekkel együtt 20 041 milliárd forintot tett ki - az ÁKK-tól idézzük az adatokat -, a 2014. II. negyedévi MNB-adatok szerint pedig 25 432 milliárd forintról van szó.
Államadósság elleni harcról beszélni ilyen körülmények között nemcsak röhejes, egyenesen szánalmas! Látható, hogy ezt a harcnak nevezett valamit már a kezdetekkor elbukta a kormányzat. Az is látható, hogy a költségvetés fagyasztó hatásai között nemcsak az 1200 milliárdos nagyságrendű államadósság pusztán kamatterheinek a törlesztési kötelezettsége áll, hanem bizonyos szociális kassza kipótlásának egyre erősebb kényszere is. Ez most még csak százmilliárdos nagyságrendre tehető, de mértékadó gazdasági elemzők szerint tízéves, évtizedes távlatban bizony olyan volument ölthet a szociális kassza állami kipótlásának a kényszere is, gondoljunk csak a nyugdíjrendszer kipótlási kényszerére a későbbiekben, amely szintén egy ezermilliárdos nagyságrendre kúszhat föl. Tehát ez a két bénító hatás egyszerre fog érvényesülni azon magyar költségvetés kapcsán, ahol a bevételi oldalon enyhén szólva nem sikerül eredményeket produkálni.
A korábbi megszorítások kivezetése, mint említettük, tökéletesen elmaradt. De az is látható, hogy még az olyan viszonylag kevesebbe kerülő, gesztusértékű hatásokra sem volt energiája és figyelme a kormányzatnak, mint amilyeneket például a 2010-es választási kampányban megígért. A KDNP beszélt a családi csődvédelemről nagyon sokat, a Jobbik mellett, és nagyon helyesen beszéltünk erről, nagyon helyesen hozta be több politikai erő is ezt a diskurzustérbe. De ha négy és fél év, duplán kétharmaddal kevés volt a családi csődvédelem, a magáncsőd intézményének bevezetéséhez, akkor erős a gyanú, hogy erre a szándék nincsen meg a jelenlegi kormányzó pártokban, pedig a legnehezebb helyzetben lévőknek ily módon és ezáltal lehetne nagyon komoly segítséget nyújtani.
Az is látható, hogy az úgynevezett devizahitelezés tökéletesen elmért, elszúrt, halogatott és elárult rendezése, a károsultak megsegítésének az elmaradása ezermilliárdokban mérhető kárt, veszteséget okozott, és egy kiszáradt gazdasági szerkezetet, ahol a bruttó hazai össztermék 2-3 százalékát éves szinten még mindig törlesztésre fordítja a lakosság, ez pedig egy lehetetlen gazdasági helyzetet idéz elő egy hovatovább piaci áron vagy a környékén tervezett forintosítással.
Mit mond a kormányzat? Legalizálja a rablást. Legálissá teszi azt, hogy indokolatlanul bankok, pénzintézetek ezermilliárdos forrást vontak el emberektől, és ezt nem a felvételkori árfolyamon történő forintosítással rendezi, hanem legalizálja azt, hogy majd piaci árfolyamon ezt a különbözetet az érintett pénzintézetek lenyeljék. Elképesztő ez, arcátlan megoldás, és nyilvánvaló, hogy egy, a kormányzat és a bankok között kötött paktum eredménye. A bankszövetséggel értelemszerűen tárgyaltak minden lépésük előtt, a károsultakkal, a civilekkel még akkor sem, amikor a Jobbik meghívására itt voltak bent az ülésteremben és keresték önöket; nem méltatták őket szóra.
Beszélhetnénk arról is, hogy 2008 óta a családtámogatási rendszer bizonyos elemei be vannak fagyasztva, de arról is beszélnünk kell, hogy az úgynevezett devizahitelezés és más gazdasági bajok eredőjét, a megoldatlan otthonteremtési lehetőségeket egész egyszerűen nem oldják meg. Nem fogják fel azt, hogy a KSH szerinti átlagfizetésből egy átlagos magyar fiatal, ha arra adná a fejét, hogy önálló otthonhoz, lakáshoz, ne adj’ isten egy házhoz portával jusson, akkor elvégez egy fejszámolást, és arra jut, hogy 20 éves távlatban sem lesz erre lehetősége Magyarországon. És ezen a szocpol típusú részkedvezmények és egyéb megoldások sem segítenek sokat, hiszen akinek nincsen 16 millió forintja egy lakásra, annak vélhetően 13,5 sem lesz.
Ugyanakkor a bankmentő csomagok mellett továbbra is hiányzik egy olyan megoldási forma - már a bankmentő csomagok megléte mellett -, amely a magyar fiataloknak egy állami otthonteremtési és bérlakásépítési programot biztosítana, tenne lehetővé, lassítva a kivándorlási spirált, javítva a gyermekvállalási hajlandóságot, és egyáltalán, életet lehelve mintegy 4-5 magyar gazdasági ágazatba. A Jobbik szakértői kiszámolták: az úgynevezett integrációs célokra 2020-ig félretett összegek mintegy feléből országos szinten elkezdhető lenne egy olyan program, amely minden magyar fiatal számára kiszámítható lehetőségeket és Magyarországon maradási lehetőséget tudna biztosítani.
Azt is látnunk kell ugyanakkor, hogy egy évtizede Magyarországot, ha rendszerszinten szemléljük, még a 29. leggazdagabb - idézőjelben leggazdagabb -országként tartották számon, az e téren a GDP-nél többet mondó GNI mutatója szerint ekkor a régiónkban csak Csehország és Szlovénia előzött meg bennünket. 2013-ra, tehát az önök regnálásának derekára a 70. helyre csúsztunk vissza, a régiónkból pedig elénk került Szlovákia, Lengyelország, Horvátország és még a balti országok is.
Fontos hiányosság az, hogy az ökonómia és az ökológia összhangjáról, tehát az úgynevezett ökoszociális piacgazdaságról egy szót sem említ az előterjesztés, ugyanakkor a kormány képtelen elkészíttetni a 2010-ben megígért vagyonregisztert vagy vagyonleltárt is, ami nélkül nem tudjuk, hogy a családi ezüstünk megvan-e, az ország tekintetében milyen vagyon áll rendelkezésre, mit lehet ezzel csinálni, hogyan kell megvédeni, kiktől kell megvédeni, és ki a felelős az esetleges elherdálásáért.
(12.40)
Azt is el kell hogy mondjuk, hogy az az elképesztő 400 milliárdos nagyságrendre rúgó, a pénzügyi különadók körében összesíthető bevételi várakozás, ami itt megjelenik, egész egyszerűen a magyar polgárokat, a magyar ügyfeleket, a magyar hitelkárosultakat sújtja még most is. El kell hogy mondjuk, hogy amíg a kormányzat nem emel gátat ezen értékek áthárítása elé, addig folytatólagos árulást követ el a magyar polgárok, a magyar ügyfelek, a magyar hitelkárosultak előtt. Ami viszont a leginkább fájó, hogy bár részeredmény és elmozdulás van Magyarország legfontosabb problémája tekintetében, ami a népességfogyás, rendszerszintű változást a demográfiai folyamatokban nem sikerült eddig elérni. Egy átfogó otthonteremtési és bérlakásépítési program ezen is segíthetne.
Tehát akkor tudunk támogatni bármiféle költségvetési módosító, jobbító előterjesztést, irányzatot, ha ez Magyarország legeslegfontosabb problémáján, a népességfogyáson érdemben segíteni tud, érdemben csillapítani tudja annak káros hatásait, végül pedig megfordítani ezeket a nagyon káros folyamatokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
