MORVAI KRISZTINA
MORVAI KRISZTINA
MORVAI KRISZTINA európai parlamenti képviselő: Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársaim! Arra szeretném önöket emlékeztetni, hogy a költségvetés megalkotásakor önök nemcsak makroszámokról döntenek, hanem a makroszámok mögött valódi emberek valódi történetei és valódi sorsuk van. Annak érdekében, hogy segítsem önöket, hogy beleéljék magukat ezeknek az embereknek a helyzetébe, leveleket fogok fölolvasni, egészen addig, ameddig az időkeretem tart. A megszólítást azért fogom mindig mondani, hogy el tudjam egymástól a leveleket különíteni.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
„Kedves Krisztina! Három műszakos munkarendben, sajtüzemben dolgozom, hét napból hat napot, egy nap pihenő. A nettó, amit megkapok a túlórával és a pótlékokkal együtt, pontosan 82 400 forint. Természetesen külföldi a tulajdonos, ha tehetné, szerintem a szó szoros értelmében a belünket is kihajtaná. Nagyon is tisztában vannak azzal, hogy Baranyában nincs lehetőség változtatni, és ezzel keményen visszaélnek. Látom a tulajdonos arcát, mikor ránk néz, mintha nem is venne minket emberszámba. Sok anya dolgozik velem egy műszakban, többen panaszkodnak, hogy gyermekeik szomorúak, mert anyukájuk szinte alig van velük. Volt olyan eset, mikor egy édesanya jelezte a munkahelyén, nem tud túlórázni, mert kisfia verset mond, erre az volt a válasz: akkor ki van rúgva. Természetesen a kisfiú hiába várta édesanyját az anyák napi ünnepélyre, ő nem érkezett meg. Én úgy látom, ma a nők nagyon nehéz helyzetben vannak, azok az anyák, akik egyedül nevelik a gyermekeiket, semmi és senki nem védi meg őket semmilyen formában, ez pedig nagy probléma. És hogy a bér mire elég? A munkatársnőm egy nappal a fizetés után panaszkodott, 4 ezer forintja maradt meg a következő fizetésig, miután mindent befizetett.”
„Tisztelt Morvai Krisztina! A családunk problémáját írom le önnek. Férjem 61 éves, 47 éves munkaviszonnyal rendelkezik, de csak 63 éves korában mehet el nyugdíjba. Szakközépiskolai érettségije van, a MÁV-nál dolgozik mint műszerész. Télen a hidegben, nyáron a hőségben, mindezt havi 109 ezer forintos nettó fizetésért. Két gyermeket neveltünk, az egyik kétdiplomás közgazdász, beszél angolul, olaszul és franciául, sajnos munkahelye nincs, mert túlképzett. A másik gyerekünk rendszergazda egy egyetemen, a fizetése 98 ezer forint.
Most nem tudjuk - kicsit hosszabb a levél, de egy másik részlete ugyanennek a levélnek -, hogy most mi lesz velünk, ha a devizahitelünket ezen az árfolyamon akarják forintosítani, mert akkor szerintem, míg meg nem halunk, azt fizetjük. 63 ezer franknak megfelelő forintot, vagyis 9 millió 500 ezer forintot vettünk fel 2007-ben 15 évre, jelenleg még tartozunk 49 ezer frankkal. Ha ezt beszorozzuk a kormány által mondott 256,47 forintos árfolyammal, akkor 12 millió 567 ezer forinttal tartozunk.” S ugye, 9,5 milliót vettek föl.
„Tisztelt Morvai Krisztina! Kérdezte, milyen állásban keres az ember élhetetlen bért. Vákuumcsomagoló anyagot gyártó gyárban dolgoztam, korábban 80 500 forintért úgy, hogy az albérlet a javát elvitte. Sajnos elvárják, hogy az ember legyen mobilis, és ezt éhbérért várják el. Amíg esetleges lakhatási támogatást megigényel az ember, addig elveszik a bürokráciában, utána mondvacsinált indokkal utasítják el. Jelenleg már beleuntam abba, hogy ha valahol nem éhbért keres az ember, ott úgy tönkreteszik egészségileg vagy mentálisan, hogy életkedve sem marad huszonévesen. Így, ha önök gazdasági menekültnek nevezik, azzá váltam. Jelenleg 5 hete vagyok az Egyesült Királyságban, és 4 hete dolgozom.”
„Tisztelt Képviselő Asszony! Kereskedelmi alkalmazott vagyok egy német diszkontláncnál, 6 éve dolgozom itt, eladó a végzettségem. Elvárja a helyi vezetés, hogy mindennap legalább egy órával, nemritkán kettővel korábban teljesen önként és ingyen megjelenjen a dolgozó és vegye fel a munkát. A munkaközi szünetek nincsenek kiadva, esetleg 5-10 percre tud a pénztáros kimenni, hogy egyen villámgyorsan egy zsömlét. Ma például 15 órától 22 óráig szól a munkaidőm, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2-kor már felvettem a munkát, és jó esetben el tudunk jönni 22.30-kor, de gyakori a 23 óra. Pörgős munka, egy ember végzi legalább kettő munkáját. A kezdő dolgozó kap ezért nettó 80 ezret, aki már több éve itt van, 116 körül, ami ugye, nem hangzik feltétlen rossznak, viszont, mivel 2 vagy 3 ember helyett kapkod és stresszel egy fő, plusz a munkaidő nincs valósan rögzítve, inkább a botrányos kategória.” (Zaj az MSZP soraiból.)
„Tisztelt Morvai Krisztina!” Úgy csodálkozom, hogy baloldali képviselőtársaimat ennyire nem érdekli az úgymond magyar kisemberek sorsa, és meglehetősen zavaró is, hogy ilyen megrázó történetek közben az ember nem tud koncentrálni, mert önök egymással beszélgetnek. (Dr. Kontrát Károly: Miért csodálkozik?)
„Tisztelt Morvai Krisztina! Katalin vagyok, a Tescóban dolgozom műszaki eladóként.” Részletesen leírja Katalin a munkavégzésének a menetét, egy tipikus napot, de csak egy részletet olvasok föl: „Nálunk ki van adva, hogy a vevőkkel nem beszélgethetünk, röviden, gyorsan ki kell szolgálni, és menni árut tölteni. Hogy néz ki az árutöltés? Kihúzom a raklapot a raktárból kézi békával, a súly változó, körülbelül 200 és 1000 kilogramm között van, ami nagyon nehéz, a raklapnyi virágföld, fagyállók, vödrös festékek, autóakkumulátorok, ezeket is ki kell húznom az eladótérbe egyedül, körülbelül 70 méter hosszan.
(14.20)
Kandallók, mosógépek, hűtőszekrények, s a többi, ezt is mind előírás szerint egyedül. A megmaradt kisebb terjedelmű árukat, például mikrókat, porszívókat két méter magas polctetőre kell feltennem, három darabot egymás tetejére, és így tovább. Havi átlagfizetésem túlóra nélkül 87 724 forint. Ennyi a fizetésem 54 évesen - közel 40 évi kereskedelmi gyakorlattal - a Tescónál. Árufeltöltő, eladó, pénztáros és igavonó barom is vagyok náluk.”
Egy másik asszony: „Kedves Krisztina! A fiam Egerben tanul. Sokszor voltam kénytelen azt mondani: kicsim, ne gyere haza, mert nincs mit enni, és mi is megfagyunk. Ezt is elmondtam a polgármester úrnak. Azt is, hogy jó néhányan tolongunk a közmunkáért, és olyanok kapják meg, akiknek lovas farmjuk van, faeladással kereskednek, és szerintem nem igazán erre a pénzre van szükségük. Miután ezt elmondtam, kaptam egy hivatalos levelet, miszerint a közmunka-foglalkoztatásom ezennel megszűnt, fellebbezésnek nincs helye, hivatkozva arra, hogy már három hónapot dolgozhattam a három év alatt. Mivel nem kaptam munkát, így a következő évi felülvizsgálatban nem feleltem meg a kritériumnak, miszerint egy hónap munkaidőt fel kell mutatni, így segélyt se kaptam, egy fillér nélkül éltünk hónapokig, és nem tudnám megmondani, hogy hogyan. Felkerestem a szociális gondozót, aki nagyon készséges volt irányomba, és ez év májusától közmunkás munkakört láthattam el hat hónapig 50 ezer forintért. Ennek is örültem, örültünk a lányommal, mert be tudtam szereltetni 15 ezerért egy kis cserépkályhát, és éhen se haltunk. A szociális osztály vezetője biztatására megigényeltem az éves segélytűzifát, amit a polgármester utolsó ténykedéseként visszautasított, mondván, hogy a közmunkával már jelentősen javultak az életfeltételeim.”
„Kedves Krisztina! Pedagógiai asszisztensként dolgozom egy kispesti óvodában. Végzettségünk középfoknak felel meg, érettségi után még másfél év. Bérünk 8 óra 20 percre nettó 82 ezer forint. Egyedül étkezési hozzájárulásunk van, amit visszafizetünk az óvodai ebédre. Feladatunk egy 26-28 fős csoportban az autista gyerekek felügyelete, segítése, fejlesztése.”
Másik levél: „Én a rokkantnyugdíjasokról szeretnék szólni, persze az alacsony jövedelműekről, akiknek muszáj dolgozniuk, ugyanis a kormány csökkentette a munkahelyi támogatást vagy megváltoztatta a rokkantság feltételeit, szóval a munkaidőt lecsökkentették négy órára, és ez már jövedelemkiesést okoz. A beteg embernek meg kell vennie a gyógyszert, ha akarja, ha nem. A gyógyászati segédeszközt is meg kell venni, nekem például hallókészüléket. Ez nem kis pénz, egyik fülemre illesztékkel együtt csaknem 100 ezer forint, plusz az eleme. Miért kellett bántani a rokkantnyugdíjasokat, amikor úgyis ver bennünket az Isten mind a két kezével?”
„Kedves Krisztina! Egy postás kézbesítő ismerősöm több mint tíz éve dolgozott a postánál, hóban-fagyban, 53 éves korában nettó 90 ezer forintnak megfelelő fizetésért. Képzelje el, mennyit keres egy kezdő postás!”
„Krisztina! Beszéljen a bírósági dolgozók körülbelül hat éve befagyasztott fizetéséről! Minden juttatást elvettek tőlünk az elmúlt hat év alatt, és például egy 12 éve ott dolgozó, 40 éves jegyzőkönyvvezetőnek 100 ezer forint a nettója.”
„Kedves Krisztina! Óvodában dolgoztam dajkaként, onnan mentem nyugdíjba 2014. október 1-jétől. A jövedelmem kevesebb volt, mint 2008-ban. A jövedelmet úgy kell érteni, hogy a kiegészítésekkel együtt nettó 78 ezer forintot vihettem haza.”
Másik: „Nógrád megyében lakok és dolgozok mint vagyonőr. 330 forint az órabérem. 240 órára kapok 79 200 forintot.”
„Testvérem esetét írnám meg - írja valaki -: 30 évig dolgozott könyvtárosként, ahol múlt évi rokkantnyugdíjazásáig 87 ezer forintot keresett. Jelenleg 45 ezer forintból kellene megélnie.”
Bőven vannak még levelek, nehéz volt a válogatás, meg - ahogy mondom - nehéz is volt beszélni, mert változatlan lelkesedéssel beszélgetnek egymással baloldali képviselőtársaim.
Az utolsó levél nagyon rövid: „Krisztina! Nem akarunk menekülni, de muszáj.”
Kérem, hogy ezeket a történeteket idézzék fel akkor, amikor a költségvetésről döntenek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
