DR. CZOMBA SÁNDOR

Full text search

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném megnyugtatni először is, hogy a magyar kormány számára a következő négy esztendőben is az egyik legfontosabb feladat a foglalkoztatás bővítése, a munkanélküliség csökkentése lesz, és elsősorban a versenyszférában szeretnénk számítani a következő időszakban a folyamatos bővülésre.
(16.30)
A források tekintetében nem érdemes csak egy-egy sort nézni a költségvetésből, hiszen valóban igaz, amit ön mondott, hogyha csak a Nemzeti Foglalkoztatási Alap sorait nézzük. Szeretném fölhívni a figyelmét, hogy a magyar kormánynak szándéka, hogy ott, ahol lehet, a hazai források kímélése érdekében uniós forrásokat vegyünk igénybe a foglalkoztatás bővítésére. Az uniós források tekintetében pedig a legvastagabb láb a következő időszakban a foglalkoztatással kapcsolatban, hogy több mint 700 milliárd forint áll rendelkezésre képzésekre, átképzésekre, bértámogatásokra és különböző aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre.
A közmunkával kapcsolatban egyértelmű a kormány álláspontja. Ha az a kérdés, hogy segélyt vagy munkát adjunk az embereknek, akkor a mi olvasatunkban egyértelmű az, hogy a munkát, ha máshol nem, a közfoglalkoztatás keretében szeretnénk a következő időszakban biztosítani. Abban önnek egyébként van igaza, és mi is érzékeljük, hogy ha olyan térségben, olyan területen túlzottan nagy közfoglalkoztatás valósul meg, akkor valóban kontraproduktívvá válhat, mert esetleg a versenyszférában nem találnak megfelelő számban és minőségben embereket. Ezért olyan programokat kívánunk indítani a következő időszakban, amelyek a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való kilépés lehetőségét teremtik meg uniós források felhasználásával.
A munkaügyi szervezettel kapcsolatban pedig csak annyit szeretnék önnek jelezni, hogy a legsikeresebb tagállamok, ahol kvázi teljes a foglalkoztatás, Németországban, Ausztriában az egyik legerősebb szervezet a munkaügyi szervezet. Tehát nem megszűnik a munkaügyi szervezet feladatköre akkor, ha a munkanélküliség megszűnik, hanem igenis akkor generálja a leginkább az ilyenfajta tevékenységet egy-egy kormány számára.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me