DR. HOFFMANN RÓZSA

Full text search

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A pedagógusképzés tartalmi, szerkezeti és finanszírozási megújítását a 2011-ben elfogadott nemzeti felsőoktatási törvényben alapoztuk meg, majd ezt követően meg is indultak a változások.
Ezeknek egyik kiváló és kétségkívül sikeres eleme a Klebelsberg képzési ösztöndíj. 2013-ban alapította meg a kormány azzal a céllal, hogy vissza nem térítendő anyagi támogatással ösztönözze, segítse a hiány tanári szakok betöltését és a hiányterületek tanári ellátottságát. A tavalyi évben mintegy 400 tanár szakos hallgató nyerte el pályázat alapján az ösztöndíjat, ami havi 25, 50 vagy 75 ezer forint. Ott lehettem a kiosztáskor, és láthattam az elsőéves hallgatók őszinte örömét, elégedettségét. Sokadmagammal megtapasztalhattam, hogy mennyire jól fogadták az érintettek ezt az oktatáspolitikai intézkedésünket. Valószínűsíthető, hogy a Klebelsberg képzési ösztöndíj igen nagy mértékben hozzájárult a tanári pályára jelentkezők számának örvendetes növekedéséhez.
Csak helyeselni lehet, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az elmúlt hetekben meghirdette a folytatást a 2014-15-ös tanévre is. A pályázat beadásának határideje a kiírás szerint október 20-a volt. Amint olvastuk, a bírálati szempontok egyszerűsödtek, nagyobb hangsúlyt kaptak a természettudományi szakok, és a hazai majdani elhelyezkedést veszi figyelembe az ösztöndíjbizottság. A kiírásban az is szerepel, hogy a második félév végén felülvizsgálják az ösztöndíjat elnyertek tanulmányi eredményét.
(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Szeretném megtudni, ezért kérdezem államtitkár úrtól a következőket. Hány pályázat érkezett a megadott határidőig? Hogyan halad az elbírálásuk? Mikorra várhatják a pályázók a döntésről szóló értesítést, a szerződéskötést? Szükséges volt-e a tavalyi tanév végén, és ha igen, hány esetben módosítani az ösztöndíj összegét vagy megszüntetni azt gyenge tanulmányi eredmény miatt? És végül: megfelelőnek találják-e az egyetemek és főiskolák ez ügyben folytatott nyilvántartását?
Tisztelettel várom a válaszát. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me