GULYÁS JÓZSEF

Full text search

GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm, miniszterelnök úr, ez több mint előremutató, mármint az, hogy a mágneses szalagok ügyében van egy kedvező fordulat, sikerült ezeket a szalagokat lementeni, és ezek szerint az utókor számára megmenteni. Nyilván civil kontroll mellett érdemes arról dönteni, hogy mi legyen a megnyert vagy kinyert, vagy a feltárt információknak a sorsa. Én előrelépésnek tartom, hogy ez bekövetkezett.
Azt is köszönöm, hogy kész egyeztetést kezdeményezni a szükséges törvényjavaslatról. Bízom abban, hogy erre még idén sor kerül. Jelentős csúszásban vagyunk, azt azért látni kell. Ezzel együtt ez örvendetes lépés, ha ez megtörténik.
Hadd hívjam fel a figyelmet még arra ugyanakkor, hogy vannak olyan határidők, amelyek éppen most járnak le az 1980 és 1990 között keletkezett állambiztonsági iratok tekintetében. Itt törvényi változás, alkotmánymódosítás nélkül lehetne arról dönteni, hogy ezeket az iratokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) fölülvizsgálja a titokgazda, és dönt a nyilvánosságra hozatalukról, vagy arról, hogy ezeket átadják az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának, és biztosítják a kutathatóságukat.
Ebben is kérem a támogatását. Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me