DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Full text search

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Igen, elnök úr. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter úr! Jó ideje érzékeljük, hogy nagyon nagy gondok tornyosulnak Juhász Ferenc, illetve a Honvédelmi Minisztérium háza táján, minden hétre jut legalább egy gyanús ügy, amelyek a másfél millió forintos kutyaólaktól a szennyes ruhák félmilliárdos mosatásáig ívelnek. Sokat írt és ír a sajtó Juhász Ferenc és egy bizonyos Füzesi család meghitt, baráti kapcsolatáról, akik állítólag oly segítőkészen nyújtottak baráti kölcsönt villavásárláshoz, és ugyancsak baráti szívességből teszik rendbe a Honvédelmi Minisztérium részvénytársaságait.
Dinamikus ez a fejlődés a Füzesi család és Juhász Ferenc együttműködésében. A korábbi házipénztáros - néhány HM-tulajdonú részvénytársaság elnöki posztján felerősödvén - udvari beszállítóvá avanzsál. Jelentőségteljes összefüggésekre utal, hogy az a HM-tulajdonú Currus Rt., amelynek elnöke véletlenül szintén a Füzesi család sarja, kaphat megbízást a hadrendből kivont harckocsik, T-72-esek felújítására és megsemmisítésére. Akkor történik mindez, amikor Gyurcsány Ferenc egy rövid iraki látogatást követően ezekből a harckocsikból 77 darabot ajánlott föl, és ajándékozni kíván Iraknak.
Gyurcsány úr persze, tudjuk, egy üzletember, és bizonyára kiszámolta, hogy még a megsemmisítésnél is jobb üzlet a tankok harcképessé tétele. Ezt az üzletet persze nem lehet akárkire bízni, nyilvánvalóan egy kipróbált, akarom mondani, hétszer is kipróbált barátra lehet csak, és lehet egy jót tankolni, tankolgatni ezt követően.
Azt kérdezem, tisztelt miniszter úr, hogy ugye ön szerint nincs semmi kivetnivaló abban, hogy egy házipénztáros barát HM-céget irányít, és ez a házipénztáros barát kap lehetőséget arra, hogy előkészítse a HM egyik kiemelt hadiipari cégének privatizációját. És egyébként pedig azt is kérdezem öntől, hogy milyen indíttatásból pattant ki önnek, illetve Ferenc főnökének az elméjéből az a szikra, hogy 77 darab harckocsit gálánsan elajándékozzon a világ legnagyobb tűzfészkébe, miközben a Magyar Honvédség az ön munkájának köszönhetően sajnos a nyomortól nem lát.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me