KOVÁCS LÁSZLÓ

Full text search

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Teljesen véletlenül, képviselő úr, el tudom mondani, hogy hogy került a holland külügyminiszter neve (Dr. Surján László: Miniszterelnök!), miniszterelnök neve az aláírók közé, mert a hágai nagykövetünk jelentett erről mint érdekességről.
Ott eredetileg tényleg úgy volt, hogy aláírja, lehet, hogy fizikailag alá is írta, aztán végül meggondolták magukat, visszamondták az aláírást, ezért van olyan változat, amiben szerepel, van olyan, amiben nincs. Azt gondolom, hogy ez nem felelőssége sem a külügyminiszternek, sem a magyar sajtónak, itt valami kommunikációs zavar volt Hollandia és a sajtó között, a holland kormány, a holland miniszterelnök és a sajtó között. Tehát végül is ha ez lenne az egész levéllel a legnagyobb vitakérdés, akkor nagyon jól érezhetnénk magunkat, mert ezen már túl is jutottunk volna.
Igen, abban egyetértek, hogy a látszatnak nagyon fontos szerepe van a politikában, de azért a valóság egy kicsit még annál is fontosabb, és a valóság tényleg az - és örülök (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a képviselő úr ezt nem vonja kétségbe -, hogy a magyar kormány és személyesen a miniszterelnök nem háborúpárti, hanem a békés megoldás lehetőségét keresi (Az elnök ismét csenget.), és ezért írta alá a levelet.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me