VINCZE LÁSZLÓ

Full text search

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedélyes beszólása volt Kis Zoltán nem gazdálkodó agrárszakembernek. Mivel személyesen megszólította a testnevelő tanárt, aki gazdálkodik is: negyven évig árult édesanyám őstermelőként a tejpiacon, és rajta kívül még körülbelül tízen Csongrádon most is árulnak. Nemcsak az ő, hanem az ottani termékeket fogyasztók nevében is kikérem azt a “szerencsétlen őstermelőnek” tituláló kijelentést, és bocsánatot kérek ön helyett tőlük.
Az igazság az, hogy véleményem szerint lehet kicsiben is, nagyban is élelmiszert rendes, normális higiénés körülmények között előállítani. Hiszen sajnálatos módon nagyban is láttam már tőgygyulladásos tejet beleönteni a feldolgozó rendszerbe, és ugyanezt nem tették meg az őstermelők. Természetesen volt eddig is arra példa, hogy kiment az állatorvos a piacra, mintákat vett, vagy ha valaki, ne adj' isten, nem olyan kötényben, akármiben árult, eleve már a vevőkör szűkítette, azzal a szándékkal, hogy tőle nem vásároltak, mert előbb-utóbb már ki is zárták ezt a komát onnan. Ilyen ma már azért nem igazán létezik. Ezzel, mondjuk, lehet ijesztgetni az őstermelőket, kistermelőket, de egész másról van itt szó. Még ezt a meglévő konkurenciát is el akarják bizonyos körök takarítani, és ebben van, aki segédkezik. Mondjuk, az SZDSZ frakciója, Kis Zoltán szakemberrel az élen, az élelmiszer-biztonság bűvös szavára hivatkozva. (Kis Zoltán közbeszól.) Természetesen az adalékok ellen nem ágál ennyire, hiszen azzal akarják helyettesíteni a háztáji ízeket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me