FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A vezérszónoki gondolataimból kimaradt, de nagyon fontosnak tartanám a törvény szerkezetére vonatkozó észrevételünket. Ez az úgynevezett salátatörvény-jelleg, tehát az, hogy a kormány folyamatosan, visszatérően oda nem illő törvényeket próbál becsempészni a zárszámadásba.
Az az igazság, hogy annak idején Veres János képviselő úr fogalmazta meg a 2001. évi zárszámadással kapcsolatosan szigorú, bíráló megjegyzéseit az előző, polgári kormány hasonló lépéseire. Nos, akkor töredéke volt az oda becsempészett, más témájú törvényjavaslat; jelen pillanatban mi legalább tizenötöt tudtunk megszámolni, úgy gondoljuk, hogy ennyi az abszolút nem oda tartozó.
Egyébként az oda nem tartozó egyik legsúlyosabb törvény, amelyre fel szeretném hívni a figyelmet, a közszféra 13. havi bérjuttatásáról szól, és azt próbálja előirányozni - és szerintem önök, a hatalmon lévő szocialista, MSZP-s, SZDSZ-es frakciótársak meg is fogják szavazni -, hogy ne karácsony előtt, még időben kerüljön kifizetésre a 13. havi juttatás, hanem ezt húzzuk át a következő időszakra. Tessék majd megnézni a módosító indítvány lényegét, amit a kormány beterjesztett! Mi ez ellen természetesen a leghatározottabban tiltakozunk. Azt értjük, hogy ezzel a kormány pénzügyi kozmetikázást szeretne elvégezni, hogy az idén már felhalmozott 5,5-6 százalékos várható hiányt tovább nem akarja terhelni arra az évre vonatkozólag, de azért nem gondoljuk, hogy ezt pont a közszféra dolgozóival kellene megfizettetni. Ez egy nagyon rossz trükk, a Magyar Demokrata Fórum ez ellen élesen tiltakozik, és nem tartja helyénvalónak, de ezt majd meg is tesszük a további indítványainkban.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me