POZSGAI BALÁZS, az önkormányzati és rendészeti bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önkormányzati és rendészeti bizottság az 1996. november 25-ei ülésén fogadta el a képviselőtársaink által T/3482. számon benyújtott törvénymódosítási javaslatot. Tény: annak ellenére, hogy három ellenszavazattal, két tartózkodással és tizennyolc támogató szavazattal fogadta el a bizottság, a mai napig nem került a Ház előtt vitára e törvénymódosítás. Látszólag nem is lenne olyan nagyon indokolt a szóbeli kiegészítés, írásban is megtehettük volna, mégis az idő igazolta: egy törvényjavaslat tárgyalásának nem lehet spontán módon nekimenni azzal, hogy nem tisztázzuk kellőképpen a benyújtott indítványban felvetett kényszerbérletek problematikáját.
A múlt év novemberében még 2500-3000 kényszerbérletben élő családról beszéltünk, a március 10-éig elkészített felmérések alapján tisztázódott, hogy ma már majdcsak fele mennyiségű lakásról van szó, pontosabban 1250-ről, amely többségében Budapestet érinti, mert a budapesti kényszerbérletek száma 896.
Mint azt a beterjesztő képviselőtársaink is jelezték, nem mai keletű a probléma, az ügy eredete visszavezethető az államosítás időszakára. Az 1953 előtt bármilyen jogcímen kiutalt lakásokat, 1953. április 1-jét követően a tanácsi hatósági kiutalásokkal keletkezett bérleti szerződéseket érinti a törvénytervezet, azt az 1250 darab lakást, amelynek vonatkozásában még fennállnak a kényszerbérletek, mert való igaz, hogy sok lakásügy megoldódott az eddigi kiutalási rendszeren belül.
A lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló 1993. évi LXXVIII. törvény a kényszerbérletek megszüntetési határidejére vonatkozóan 1996. december 31-ét jelölte meg, amely határidő lejárt. Ennek kapcsán bizottsági tagjaink többsége - gyakorlatilag érdemi vita nélkül - a törvénytervezet támogatása mellett volt. A beterjesztett indítvánnyal egyet nem értők kiemelték, hogy a '93. évi LXXVIII. törvénynek melyek az ellentmondásai, hogy a kényszerbérletek feloldása mellett az önkormányzatok kötelezve lettek a tulajdonukba került lakásaik értékesítésére. Miközben az alaptörvény kötelez a kényszerbérletek feloldására, ugyanakkor az értékesítéssel csökken, csökkent azoknak a lakásoknak a száma, amelyeket az önkormányzatok gyakorlatilag a kényszerbérletek feloldására ajánlhatnak fel. Ugyanakkor - és ez valóban így van - az önkormányzatokat semmi sem késztette arra, hogy a fennálló kényszerbérleteket feloldják, annak ellenére, hogy az állami pénzeszközök, valamint a saját tulajdonukba került bérlakások értékesítéséből befolyó összeg erre elég tág lehetőséget adott volna. A törvénytervezet elutasítói jelezték továbbá, hogy a két évvel való meghosszabbítás - szankció nélkül - alapvetően csak a kényszerbérletek feloldásának elodázása lenne. Ugyanígy nem támogatták a bérleti díjak maximumának törvényi megfogalmazását, mivel erre meglátásuk szerint az ártörvény garanciát nyújt.
Tisztelt Ház! Ma a beterjesztőén kívül a bizottsági vélemények hangoznak el, és nem valószínű, hogy nagy vita fogja követni még itt ezt a mai törvénytervezeti vitát.
Ezzel kapcsolatban szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra, amire államtitkár úr is tett már utalást, hogy létrejött három főbizottság képviselőiből egy olyan albizottság, amely e törvénytervezettel összefüggően széles körben kívánja átgondolni ezt a kérdéskört, meghallgatva a lakástulajdonosok, a lakásbérlők, a kormány és az ebben illetékesek véleményét, annak érdekében, hogy a kényszerbérletek feloldása valóban olyan módon történjen, ahogyan azt alapvetően a beterjesztők is szándékoznak elérni.