TOMPA SÁNDOR

Full text search

TOMPA SÁNDOR
TOMPA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Azt gondolom, aktualitást ad a kérdésemnek az, hogy a miniszter úr éppen tegnap tartott tájékoztatót az energiaárak alakulásáról annak ellenére, hogy a kérdésemet július 9-én nyújtottam be. Azonban Miskolc távhőellátásának problémái nem mai keletűek, és egy kicsit pesszimistán én magam is úgy látom, hogy ez egy hosszabb ideig tartó folyamat lesz, amíg a problémakör rendeződik. A kérdéseim is arra irányulnak, hogy hogyan látja ezt a minisztérium, illetve a miniszter úr.
Ma Miskolcon 65 ezer lakásból több mint 32 ezer távhőellátásba van bekapcsolva - ez a lakásállomány fele. De ha az intézményeket, a kapcsolódó létesítményeket is vesszük, a lakosság közel 80 százaléka valamilyen módon a távhőszolgáltatással kapcsolatba kerül, amely annak idején az akkori méretű kohászat hulladékhőjére alapozódott. Ennek megfelelően az egyik legnagyobb problémát ez jelenti, túl azon, hogy a '60-as években és később épült panellakások szerkezete, szigetelési rendszere nem felel meg a mai követelményeknek, valamint természetesen gondot jelent a város számára az is, hogy '91 óta a kormányzat, a költségvetés nem vesz részt a távhőellátás támogatásában, finanszírozásában.
Ezek alapján kérdezem a következőket a miniszter úrtól:
Mi az álláspontjuk a gázenergia árának kialakításakor a nagyfogyasztói kedvezmények kérdésében? Támogatják-e ennek valamilyen formában való bevezetését?
Másodszor: tervezik-e, és ha igen, mikorra várható a távhőszolgáltatás problémakörének törvényi vagy más kormányrendelet-szintű szabályozása?
Harmadszor: milyen lehetőséget lát a távhőszolgáltató-rendszerek korszerűsítésének támogatására - értem ez alatt az energiatakarékosságot, a biztonságot és a hatékonyságot javító műszaki és gazdasági megoldások bevezetését a távhőszolgáltató cégeknél?
Köszönöm szépen a figyelmet, várom válaszait. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me