DEUTSCH TAMÁS

Full text search

DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Sajnos, hetek óta szerepel immár a parlament napirendjén, sőt, két alkalommal napirend előtti hozzászólás témáját képezte az Energia Alapítvány a szociálisan rászorultakért nevet viselő magánalapítvány eléggé kusza története.
Közismert tény, hogy ebben az évben közel 40 százalékkal emelkedett a villamos és gázenergia ára, létrejött egy magánalapítvány, amelyet egymilliárd forint közpénzzel támogatott a kormány annak érdekében, hogy ez a magánalapítvány kompenzálja a rászoruló családokat a megemelkedett energiaárért. Ez a magánalapítvány mind a mai napig egyetlenegy fillér kompenzációt nem nyújtott a polgároknak. A mostani hírek szerint minden bizonnyal a hónap közepéig a támogatásra jogosultak neve már eljut az energiaszolgáltatókhoz, de egyelőre támogatást még nem kaptak. Az viszont tény, hogy az alapítvány közpénzből saját maga működésére igen sok pénzt elköltött. Amikor az elmúlt héten ez ügyben kérdeztem a miniszterelnök urat, akkor ő vizsgálatot ígért ebben a kérdésben.
Most tisztelettel a miniszterelnök úr távollétében a miniszter úrtól kérdezem, hogy a vizsgálat mit állapított meg, mekkora összeget költött ez az alapítvány magára. Idáig az alapítvány képviselőitől négy napon belül négyféle összeg hangzott el: az alapítvány titkára 75 millió forintról beszélt az alapítvány kuratóriumának elnöke 100 millió forintról beszélt utóbb 50 millió forint volt majd végül ez a negatív licit a kormányülést követő legutóbbi sajtótájékoztatón már a 30 millió forintos összeget érte el.
Tisztelettel az a kérdésem, hogy a miniszterelnök úr által megígért vizsgálat lefolyt-e, és ez a vizsgálat mit állapított meg. Ahelyett, hogy a polgárokat támogatták volna, hány millió forintot költött az alapítvány saját maga működésére? (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me