SZAUTER RUDOLF (MDF)

Full text search

SZAUTER RUDOLF (MDF)
SZAUTER RUDOLF (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Már csak öt sorom van hátra, és akkor nem leszek kénytelen újabb hozzászólást kérni. Szerettem volna még elmondani azt, hogy lehetetlen vállalkozás ebbe a törvényjavaslatba beépíteni, mert ez egy komplexebb törvény lesz.
Nem akarom tovább részletezni, de külügyi vonatkozásai is vannak, miután több országot is érint, bizonyos politikai állásfoglalásokra is kényszerülünk majd, de ez egy másik mise.
Még egy szót hadd szóljak arról, hogy itt egy képviselőtársunk a napokban, bár jóindulattal szólt a németekről, mégiscsak lesvábozott bennünket. Kérem a tisztelt képviselőtársunkat és másokat is, hogy ilyen szép falak között ne svábozzunk. Ne is tótozzunk és ne is oláhozzunk – és nem is sorolom ezt. (Zaj.) Képviselőtársaim! Még nem hangzott el, de ne is fordulhasson elő.
Tisztelt Képviselőtársak! Kérem szíveskedjenek határozati javaslattervünk napirendre tűzését szavazatukkal támogatni és egyben elnézésüket kérem, hogy részletesebben foglalkoztam a németek problémájával, de származásomat tekintve ebből a problémakörből tudtam jobban készülni. Hangsúlyozni szeretném, javaslatukkal minden kollektív igazságtalanság jogorvoslatát szolgálom és szeretném. Köszönöm szépen szíves türelmüket. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me