A vesszőfutás bízó perceiből
Az ördögöknek, az angyaloknak
S a letagadott kis saroknak,
Ahol megbúttunk bízón sírni.
Még egyszer egy volt szokott hangot,
Amit fülem törődve hallott
Hajszolt hasztalan megfutásban.
Egy régi rándulást a bőrön
- Egy villanást az üveg-tőrön -
Sejtelmeset, mint rejtett ujhold.
Halálos és uras legyintést,
Lemondót s mégse meg nem nyugvót.
Lábam: még egy kötődő állást,
Mint ember-verte zivatarban:
Tudni akarom: tényleg meghaltam?!
Uj nap átható fényszórása,
Uj magunknak ujszülött mása,
Csökönyös, bútalan elfeledtem.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me