A SZERZŐ MEGJEGYZÉSEI • JEGYZETEK • 1903

Full text search

A SZERZŐ MEGJEGYZÉSEI •
JEGYZETEK •
1903
Ezt a könyvet 1898-ban írtam, amit fontosnak tartok előre bocsátani, hogy a közönség olvasás közben lehetőleg ebbe az időbe képzelje magát. A könyv az akkori társadalmi, politikai események és felfogások persziflázsa; különös szemüvegen át, egy régen elmúlt korszak szokásaival szembenállítva. Egy olyan dicsőséges alakot kellett ehhez választanom, akinek történetét mindenki ismeri –, de különben is az alak itt csak forma; a lényeg a tárgyalási anyag, az ország akkori aktuális társadalmi viszonyai, kicsinyes bonyodalmak, melyek rendszerint eljutnak az országgyűlés elé, s melyeket rendszerint a király old meg.
Így volt ez akkor, így van ez nagyjában ma is. Az ország nem haladt azóta messze, de az idők némileg elhaladtak, s munkámban, mely többé nem lehet oly friss, mint aminő volt, némely szín fakóbb lett, némely ötlet értelme elmosódó. – Imitt-amott tehát magyarázó jegyzeteket kellett tennem e kis, népszerű kiadásba. Még most csak néhány helyen volt szükséges, de ha idők folytán esetleg új kiadások lennének, hova-tovább min-mind több-több jegyzet fog kelleni, míg végre megeszik egész munkámat a jegyzetek.
Vagy a jegyzetek, vagy az egerek – hiszen egyre megy voltaképpen.
 
*
 
83. lap 35. sor (Mert ő is kirohant.) Célzás Rohonczynak egy akkor nagy szenzációt keltett beszédére, mellyel a Bánffy-kormányt támadta meg.
90. lap 11. sor. (Pertu szólította.) Gróf Károlyi István volt az első képviselő, aki az 1884-ik országgyűlésen visszautasította a Grecsák képviselő pertu megszólítását.
97. lap 10. sor. Célzás a rendőrség nagy zajt támasztott erőszakos fotografálási metódusára a szocializmussal gyanúsítottak ellen.
118. lap 1. sor. E fejezet humorának teljes megértéséhez szükséges visszaemlékezni a Szalavszky-afférre, mely azon időben a kaszinó által tárgyaltatva, az egész közvéleményt izgalomban tartotta.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me