5. 14. sz., január 18. | Mikszáth összes műve

5. 14. sz., január 18.

Csiky »Ellenállhatatlan«-ja tegnap került nálunk színre. A közönség úgy fogadta, mint Budapesten, sem hidegen, sem melegen. A Karácsonyi-díj pályanyertes darabjához kötött nagy várakozás okozza ezt, mely nem elégíttetik ki azon egyszerűség által, amely a darabot éppen klasszikus vígjátékká emeli. Különben nem a mi föladatunk a darabot megbírálni, melynek kétségkívül vannak jelentékeny hibái s mely nem a lángész szülöttje, mi csupán itteni hatásával foglalkozhatunk.

Annyit azonban mégis meg kell jegyeznünk, hogy az »Ellenállhatatlan« a Moreto »Szép Diego«-jának nagyon is élénk átdolgozása, mint ilyen tekintendő. Az Akadémia jól tudta ezt, s mégis megkoszorúzta a darabot, mert jobb a »Szép Diego«-nál. Még egy szembeszökő hibája van, s ez a szövevény alapjának, Gil Perez korcsmáros hiszékenységének valószínűsége. Az egész Gil Perez valóságos abszurdum, s mert ő nem eléggé indokolt, sokat szenved az egész mese.

Gyulai Pál élesen megtámadja Csiky drámaíró tehetségét a »Budapesti Szemlé«-ben , s darabjai közt sok kifogást tesz az »Ellenállhatatlan« ellen; de ezen kifogások igen keresettek, s ezért gyengék is. Csiky »Ellenállhatatlan«-jától nem lehet megtagadni egy nagy érdemet, hogy klasszikus légkör tiszta, nemes áramlata csapkod felénk s éppen a darab legnagyobb érdeme az, amit a laikus közönség a legnagyobb hibának tart (s mi megmagyarázza, hogy Szegeden nem tetszett), mert a közönség ízlése a francia modern, frappáns jelenetekben és szikrázó ötletekben gazdag darabok által meg van rontva, s képtelenné téve a nemesebb élvezethez. Az »Ellenállhatatlan« nyelve a túlságig egyszerű. Ami annál feltűnőbb, mert Csiky egyébütt dagályos, ez egyszerűség azonban dicséretére válnék, ha nem volna eszmeszegény is. S ez aztán nagy hiba »abszolút becsű« magas vígjátékában.

A modern kor egy hamis jelszót talált föl még az irodalomban is, kimondva, hogy »minden válfaj jó, kivéve az unalmast«. Ez esetben is helyét állja a Csiky darabja. Végig mulattató, s komikuma kitűnő a maga nemében. Egy-két alakja, mint Dorido és kivált a heves, de magát higgadtnak tartó Don Diego, magas nívón áll… s ez… »elég«.

A humort és elmésséget teljesen nélkülözi; csak egy helyen akadunk ennek némi nyomára, midőn Rodrigo így szól kopott ruhájában:

Szerelme értem ég, nem bíborért,
Így látott engem és így szeretett meg.

Amire Dorido azzal felel:

De nem látá a hátad közepét
Sem hónadalját.

(Ahol ugyanis a köntös-posztó eklatáns repedésekben pecsételi meg a mulandóság felőli hitünket.)

A szereposztás a lehető legjobb volt, persze személyzetünkhöz képest, mert ha igazán jó előadást akartunk volna látni, körülbelül Lamela Lázár szerepének kellett volna a Mezey kezeihez jutnia a Halászé helyett, de hát akkor ki játszotta volna a nagyobb szerepeket?

Dacára, hogy a szereposztás a lehető legjobb volt, magától értetődik még, hogy mindenki rosszul játszott, mert hát a klasszikus darabnak nagy foga van.

Megfordult a világ ma a deszkákon… Rónaszéky, ki mindig a legjobb szokott lenni, volt ma a legrosszabb. Kérjük is a rendezőt, ne léptesse többé föl finomabb darabokban, pótolja inkább akármilyen sovány színésszel, mert a »Dormándy Kálmán« rendőrében elkövetett ízléstelensége után még nagyobbat esett tegnap, mikor a papot egy hercegi udvar előtt jobbra-balra taszigálja és fojtogatja. Mintha Berg valamelyik szemét darabját néznők. Különben az egész szerepet tisztára elrontotta egyebekben is; Dorido józamatú alakja teljesen elveszett általa. Hibáiról nem érdemes részletesen szólani, mert előnyei nem voltak.

Somogyi hű maradt magához, s a szerepet olyan jól adta vissza, hogy azt Nádaytól, sőt Halmytól sem láttam jobban. Azonban mégsem volt ez alakítás szerencsés, érezhető, hogy az nem tökéletes, így érezték azt Budpesten is, s azért vették el Nádaytól s adták oda Halmynak. De Halmy sem volt képes a sejtett hézagot kitölteni minélfogva nem lehetetlen, hogy még nagyobb kaliberű művészre vár e föladat, vagy hogy egyáltalában megoldhatatlan az, mert a szerző hézagos alkotása tette lehetetlenné.

Somogyi ellen tehát csak az a kifogásunk, hogy a jambusokat nem szavalta jól, elhagyva veszni a ritmust s a darab egyetlen poénjét, az utolsó sorokat, nem bírta kiemelni, pedig e sorok nélkül úgy néz ki, mint egy betetőzetlen épület, olyan, mint a végén elhagyott epigramm.

Ifjú, vén egykép hálót vet felém;
Minden nőt kerűlök és megvetek,
Hiú, üres, csalárd a női nem,
Nem érdemes egy gondolatra sem.
Íme, az egyikbe mennyi gyöngeség fért,
Megtagadá szerelmét cifra fényért,
A másik, hogy kitöltse bosszuját,
Boldogtalanná tette önmagát.

(Végtelen szánakozással)

Sajnálom őket, mást nem tehetek:
Szegények, nem tudják, mit vesztenek.

Mezey, kevés híja, hogy utol nem érte Don Diego szerepében Újházyt, kevésbé volt szenvedélyes, mint kellett volna, s túlságosan hadart, hogy szenvedélyes lehessen. Diegoja bohózatos ember volt, pedig csak indulatosnak szabad lennie. Emellett is művészi magaslaton tartotta meg a legszebb szerepet. Bodrogi Don Pereze színtelen, s minden karaktert nélkülözött. Olyan tehetséges és főleg rutinírozott színésznek, mint Bodrogi, ott, ahol öntudatos író darabjával van dolga, sohasem volna szabad a színpadra lépnie anélkül, hogy tisztába ne jöjjön előbb, »miféle vérmérsékletű, milyen célból s miféle vonások visszatükrözésére hivatott alak ő ott«; pusztán csak elmondani azt, amit a szerep eléje szab, itt úgy, ott amúgy, amint a perc szüli, nem művészet, de még nem is játék.

Csillag Fáni és Rott Mari meglehetősek voltak; nagy föladatokat különben sem szabott eléjük az író (kinek szabad legyen itt mellékesen megjegyezni egy nagy hiánya szembeszökőn látszik eddigi műveiből, s bizonyára látszani fog később tudományos működésében is, s ez az, hogy pap létére nem forgott a nők között, nem ismeri őket, s nem tudhatja rajzolni).

»Sárga csikó« és »Vereshajú«, a »Vereshajú« és a »Sárga csikó«… Eduard és Kunigunda, Kunigunda és Eduard ez a szegedi színház népszínműi játékrendje örökkön örökké. Múlt vasárnap adatott a »Sárga csikó«, holnapután »Vereshajú« kerül színre, vasárnaphoz egy hétre pedig valószínűleg ismét a »Sárga csikó«, hogy azt a következő héten a »Vereshajú« követhesse. Az igazgatóság a közönség kedvéért megtehetné már azt a változatosságot legalább, hogy a »Vereshajú« hadd lenne legalább a színlapon »Sárgahajú«, a »Sárga csikó« pedig hadd lenne »Veres csikó« dacára annak, hogy aki az ilyen játékrendet összekomponálja, jobban megérdemelné a »deres«-t.

Kedden, mint értesülünk, Mezey jutalomjátéka lesz. Elvárjuk a közönségtől, hogy megtölti a színházat. A tehetséget pártolni nemcsak illő, az már kötelesség is. Mezey pedig tehetség, ki ha tanul és iparkodik, díszes helyet fog elfoglalhatni a magyar színészvilágban.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me