27. 54. sz., március 4.

Full text search

27. 54. sz., március 4.
Prielle Kornélia tegnap a »Tolonc«-ban Ördög Sárát játszta. Nem értjük azonban, miféle szeszély az tőle, ilyen szerepet választani, ki nagy kaliberű szerepekben remekel. E szerepet eljátszani végre is nem nagy föladat, s nem való Prielle egyéniségéhez. Szívesebben láttuk volna bármely más szerepben. Meg kell jegyezni, hogy választását semmi sem indokolta. Új fölfogást nem láttunk, de az lehetetlen is, csak a meghalási jelenetben vettük észre, hogy egy nagy művésznő produkálja magát. A baj éppen az volt, hogy kivált e helyen nagyon kirítt, miszerint a játéka produkció.
*
A színházi előadásokat holnaptól kezdve betiltotta a főkapitányság.
Elvártuk volna Aradi úr tapintatától, hogy maga hagy föl az előadásokkal, midőn a várost veszély fenyegeti. A kapitányság eljárását azonban helytelennek találjuk, mert indokolatlan.
Ha azon analóg esetből merítette a rendelkezés indokát, hogy Budapesten is betiltották az előadást a végveszély idején a Nemzeti Színházban, hát igen rossz helyről merítette, mert igen is betiltotta a belügyminiszter az ország pénzén fönnálló Nemzeti Színház előadásait, de nem a Népszínházét, mely a saját erejéből van hivatva megélni s mely alul a megélhetési alapot elvonni csak akkor lehet, ha az eszközök, amelyekkel ezt teszi, vízveszély meggátlására történő hatósági intézkedésekkel jönnek kollizióba.
Ennyit a megsértett jog szempontjából annak azonban, hogy még ezután is előadások tartassanak, mi sem vagyunk barátjai; a szerencsétlenség, mely a várost fenyegeti, sokkal lesújtóbb, mintsem ne tűnne föl erkölcstelenségnek, ha még most is mulatni tudnánk s a katasztrófa úgy találna, mint a vigadó Pompeit és Herculanumot.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me