10. sz., március 6. BUDAPEST, MÁRCIUS 6.

Full text search

10. sz., március 6.
BUDAPEST, MÁRCIUS 6.
A válság még mindig tart. Annyi bizonyos még eddig csak, hogy a miniszterek a ma Pestre érkező királynak beadják lemondásukat. De hogy kik fogják őket követni, azt még eddig nem tudja senki. A tömérdek párt és azok különféle irányzatai mellett emberi ésszel alig lehet valamit előre kombinálni. A vacsorapárt (mintegy negyven ember) legtevékenyebben dolgozik a koalíció ellen, és Gorove, Horváth Boldizsár, de legkiváltképp Lónyai mellett, mit már csak azért is kárhoztatni kell, mert most, mikor egy szilárd, minden érdeket kielégítő kormány létrehozatala által a haza megmentése forog szóban, egyes személyeket igyekezni ráerőszakolni a nemzetre, több önérdeket mint hazafiúságot tanúsít. Ez az első eset, hogy előleges korteskedés útján akarnak bizonyos személyeket a király bizalmába csempészni, ami a parlamentarizmusnak semmi esetre sem válik díszére.
A Deák-párt egy része, s mondhatjuk: jobb része, még mindig bízik a koalícióban, s némely orgánumai, mint a »Pesti Napló« és az »Ung. Corr.«, bizonyosnak tekintik azt, habár biz annak nem igen lehet jövőt jósolni, mert az ellenzéki padokon is sok helyről ellenszenveznek a koalícióval. A balközép vezére Tisza Kálmán sem hajlandó – állítólag – abba belépni, de legkevésbé hajlandó átengedni őt a párt.
Legfontosabb jelensége a hétnek a baloldal célba vett csatlakozása a 48-as párttal, kik Kossuth egyik újabb levele folytán megkezdték egymás között a tárgyalásokat s bizonyosnak hiszik a tömörülést, melyet egy tervbe vett, Pestre összehívandó országos népgyűlés még jobban meg fog szilárdítani.
Mi magunk is, kik nem tartozunk a baloldalhoz, ez egyszer tanulhatnánk a baloldaltól, s siethetnénk megragadni az alkalmat, felejteni némi csekélyebb véleménykülönbséget, személyes nagyravágyást, abbahagyni a politikai bravúrstikliket, önfejűséget, párt-legénykedést, és kezet nyújtani egymásnak, hogy az összefogott kezek egy erős láncot képezzenek a haza teste körül.
Mert bizony nem tréfára való helyzetben vagyunk. Itt a példa, tanulhatunk belőle. Még fel sem száradt jól az a tinta, mellyel a 75 milliós kölcsönt aláírtuk, már megint egy új, hír szerint 16 millió ftos kölcsönről kell a kormánynak gondoskodnia, hogy ferde irányban haladó államgépezetünk fenn ne akadjon: annál is inkább, mert eddigi pénzkészletünk csak júniusig képes fedezni az állam napi kiadásait.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me