A kelmék közt a vörösszínüeket jobban fizették, mint a más színüeket. Legértékesebb volt a vont arany és vont ezüst, vagyis az arany meg ezüst fonállal virágosan átszőtt nehéz selyem, (kamuka, tarczolán). Azután jött a bársony, melynél megkülönböztették a dupla sima, bojtos és gubás, tar és metélt, virágos és közönséges sima bársonyt, ezek közül a bojtos és gubás bélésre használtatott; legdrágább volt a velenczei vörös (király, meggy- és testszín), meg szederjes sima bársony, Bethlen Gábor 1627-iki árszabása szerint singje 9 frt; a másszínüek, ú. m. zöld, kék és fekete 1 frttal olcsóbbak; a velenczei vörösszínü és szederjes virágos bársony ára 8 frt, másszínüé és a velenczei bojtos bársonyé 7 frt; olcsóbb volt a lukkai bársony, ára 4 frt 50 pénz és 6 frt közt váltakozott; a köz sima vagyis a «genuezer» és «modenezer (modenai) bársony ára 3–3 frt 50 pénz. Nehéz selyem kelme volt a kamuka, melyből a legfinomabb vörös velenczeinek singjét 5 frt 50 pénzen vették, a máshonnan való vörös kamukát 3 frt 50 pénzen, egyéb színüt pedig 2 frt 50–3 frton; az egyes kamukanemek; a tündöklő kamuka két vagy többszínü selyemből volt oly módon szőve, hogy színét váltogatta, a halhajut halpikkely formán szőttén, volt aztán tarka és egyszínü virágos kamuka. A tarczolán vagy terczenella hármas sodrásu nehéz selyem kelme volt, többnyire virágosan szőtték, másszínü selyemmel keverve; a három színü vagy egész igen jó terczenellának árát Bethlen Gábor 3 frtban, az alább valóét 2 frt 50 pénzben szabta meg. Az atlasz ára a közönségesebb kamuka árával egyezett; legdrágább volt a velenczei vörös akár virágos, akár sim atlasz, ára 3 frt 75 pénz, a máshonnan valóé 3 frt 50, a többié 2 frt 50–3 frt. A tafota, melyet főleg szoknyának, meg dolmánybélésnek használtak, sima selyem kelme volt, 25 pénzzel olcsóbb az atlasznál, ára ugyanis a velenczeié 3–3 frt 50, a máshonnan valóé 2 frt 25–2 frt 75, egyes nemei: a két színt játszó tündöklő velenczei, a dupla és az egyszerü tafota. Szintén bélésnek használták a könnyű, habos kanavászt, melynek ára 2 frt 50–3 frt közt váltakozott. A könnyű selyemfajták közé tartozott a tabit is, mely sima, habos vagy virágos volt; a habos tabir ára a kanavászéval egyezett, a közönséges tabité azonban csak 75 pénz volt. Teveszőrrel kevert habos vékony selyem volt a csemelet, ára 60–75 pénz. A XVI. századbeli selyemszoknya-kelmék közt gyakran előjön a mohár, muhara vagy mokkájer; Bethlen Gábor említett árszabása szerint az igen jó bécsi mohárnak vége 6 frtba, singje 35 pénzbe került. Csak a XVII. század közepétől kezdve emlegetik a tubint, mely habos volt, vagy ezüsttel átszőve. A posztók közt legértékesebb volt a skarlát, melyet jobban fizettek, mint a selyem kelméket, sőt a velenczei legfinomabb veres skarlát singje 12 forintba, a zöld és kék skarláté tiz forintba került, tehát még a bársonynál is drágább volt; a legolcsóbb skarlát árát 4 forintban szabta meg Bethlen Gábor. A velenczei zöld és kék gránátposztó is a bársonynyal volt egyértékű, a legfinomabbnak singje 10 forint, a másunnan való gránát ára 4–5 forint. A drágább posztók közé tartozott a selyembirka gyapjából készült selyemposztó is. Olcsóbb volt a csimazin, melynek singje 3 forint 75–4 forint 60 pénzbe került; az igen jó fajlondis ára volt 4 forint 25, a közönségesé 2 frt 25, a lazur posztó ára 2 frt 50 pénz és 4 frt között váltakozott. Az igen jó vagy korona rázsa 3 frt 25 pénz, a közepes 3 frt, az alább való 2 frt 75 pénz volt; ezzel körülbelől egyértékű volt a sája, singje 2 frt 50 pénztől 3 forintig. Még olcsóbb volt a sztanet vagy sztamet, 1 frt 50 pénztől a 2 frt 25-ig. A velenczei legfinomabb karasia egyértékű volt a finom sztamettel (1 frt 25–2 frt 25), olcsóbb volt az angliai karasia, 80 pénztől 1 frtig, még olcsóbb a sléziai, 75–85 pénz. Ezek sorába tartozott még a lórenbergei (nürnbergi) posztó. A legközönségesebb posztók; a szebeni és brassai kék, zöld és szederjes fodorposztó, a legjobb minőségünek singje 75 pénz, a közönségesebbé 65 pénz, egyéb közönséges szebeni és brassai posztó ára 45–50 pénz; a fodor igler ára volt 50–65, a morvai posztóé 40–58 pénz; legolcsóbb volt a boroszlói posztó, singje csak 28–30 pénz. A kender- és len-szövetek közül használták a török vagy jancsár, lengyel, gyapottas és sléziai patyolatot, a lengyel, czinadoff, ulmai, truppai, hajtott, törökországi karmazsin, bártfai- és lőcsei gyolcsot s a török meszes, gyapottas jancsár, brusszai vékony bagzia, meg bulya, továbbá az olasz és házi vásznat.
A ruházat a legélénkebb színü kelmékből készült; az angol Brown Eduárd is megjegyezte 1667-ben való ittjártakor, hogy «a magyarok nagyon szeretik a szineket, ugyanis kék, sárga, zöld és vörös ruhákat hordanak, fekete öltönyt nem igen lehet látni, mert még a papok is hosszú, vörös ruhában járnak»; fekete ruhát fénytelen durva posztóbul vagy szőrbül csak gyász alkalmával viseltek. B. Radvánszky Béla összeállítása szerint legjobban kedvelték őseink a vörös szín különböző árnyalatait, minők voltak: a világosabb bibor, király, skarlát, láng, tégla és kláris, meg a sötétebb karmazsin, gránát és meggyszín; ezekhez járult a halványabb rózsa, test és husszín. Ezután következett, mint legelterjedtebb szín a zöld, szintén több árnyalatban, melyek közt a régi leltárak megkülönböztetik a világos publikán, levendula, pázsit és tengerszínt. A világos és sötét kék színü ruha szintén gyakori volt. A kedveltebb színek közé tartozott a viola, szederjes s a halványabb kikirics is. A sárga változatai közül az arany, narancs, büdöskő, meg a szalmaszínt találjuk említve. Egyéb szinárnyalatok voltak még: a szegfű, tüdő, máj, a zöldes kék páva s a zöldes barna olajmag, a gesztenyebarna haj, a sötétkékesszürke mák, a szürke daru, galamb, hamu- és gyöngy-, a kékes ég-, a sárgás fehér szőke, baraczkvirág- és ezüstszín.