Nagy Szabó Ferenc
Nagy Szabó Ferenc
Szerényebb körbe lépünk, ha NAGY SZABÓ FERENC Memorialeját forgatjuk. Szerzője nem történeti nevezetesség, hanem igen sajátságos és tipikus alak, ki a történet nagy folyamától félreeső viszonyokról és hangulatokról is igen érdekesen tudósít. Nagy Szabónak Borsos Sebestyén volt a nagyatyja s Borsos Tamás a nagybátyja. Mind a kettő nagyon becses történeti feljegyzéseket hagyott hátra. Borsos Tamás Második Portára való Járásának Közönséges Historiája (1618–1620.) rendkívül értékes történeti forrásmű, de irodalmi szempontból is nevezetes. Az ügyes erdélyi diplomata nagy élénkséggel rajzolja Históriájában az annyira változatos konstancinápolyi politikai életet. A mi Nagy Szabónk »szüle-apjának« irását folytatja »holmi városunkban s országunkban és magunk körül való Memoriale szabásút. A ki akarja olvasni, lássa, – némelyet a Kalendáriomban is megnézek, hogy jobban legyen a dolog.« Maros-Vásárhelyt született 1581-ben, hetvennyolc éves korában még írta feljegyzéseit. A szabóságot vén Palástos Istvánnnál gyakorolta Kolozsvárott. Különös felfogását az eseményekről az teszi érthetővé, hogy polgár volt és katholikus. Tanúságul jegyzi föl, hogy »nincsen soha igaz jó akarattal hozzánk a székelység, sem nemességnek nagy része«. Bástát nagy jámbornak nevezi, ki pusztító német és vallon katonáit még meg tudta fékezni, de magyar hajdúival »nem tudott bírni«. Bocskairól írja, hogy »összekapott a némettel, mi végett? eléggé én azt nem tudom. De látni való dolog, hogy az emberi állat a fejedelemséget szereti, ha módja vagyon a dolgában«. Nagyon élénk eszű, mindenre figyelő, szépen gyarapodó polgárember volt Nagy Szabó, ki szerette volna, ha az »emberi állat« nagyravágyásai kevésbbé zavarják a marosvásárhelyiek békéjét. Ismerték is őt az udvarnál; Bethlen István »mindenre embernek« nevezte s 1621-ben a lengyel hadjáratra indúlt szultán táborába küldött élésszállítmány alvezérévé nevezte ki. Ezt a politikai akciót nagy kedvteléssel írja le Nagy Szabó, ki 1658 aug. 29-én Jézus, légy velünk! szavakkal fejezi be írását, hallván az égető pogányság közeledése hírét.
Nem szólhatunk itt mindarról a sok naplóról, emlékiratról, helyi krónikáról s leírásról, melyek a legkülönbözőbb szerzőktől a legkülönbözőbb szempontokból írva többé-kevésbbé mind fontosak a század történetére nézve. De mulasztás volna hallgatással mellőznünk BARTHA BOLDIZSÁR ép oly eleven mint hiteles Rövid Chronicaját (1666.), mely Debrecen városának, a szerző »édes lakó-hazájá«-nak, különösen a II. Rákóczi György lengyel hadjáratát követő években kiállott szenvedéseit beszéli el.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
