Kármán atyja

Full text search

Kármán atyja
E nagytehetségű világfi – akkor az úgynevezett aufkläristának s a szépléleknek vegyűlete volt a divatos világfi – elég csodálatosan egy régi kálvinista papi családból, egy szerény parokhiából kerűlt. Anyja, szintén Kármán József a losonci egyház papja, majd a traktus esperese, utóbb a kerület főjegyzője s életének utolsó esztendejében, 1794-ben szuperintendense. Ennek az atyának, ki ifjan Hollandiában járt egyetemeken, azután a régi szokás szentelte nyelven és szellemben imádságokat, agendát, katekizmust írt és fordított, az 1791-diki mozgalmas napokban lelkesen képviselte a protestantizmusnak a magyar nemzetiséggel kapcsolatos ügyét, – mint atyái háromszáz év óta folytonosan, – ennek az atyának meg fiának pályájával élesen különűl el egymástól a magyar mívelődésnek, szellemi életnek régibb és újabb kora. Amaz Németországból és a reformációból indúl ki, emez pedig, Bessenyeivel, Francziaországból és a felvilágosodás irodalmából. A nemzeti érzés mindegyikben uralkodik: de amabban inkább a lelkiismereti, emebben pedig a gondolatszabadság szövetségében és törekvéseiben. A nyugottal való közösségünket amaz inkább a vallásos élet terén ápolja és fejezi ki, a katholikus félen úgy mint a protestánsokén; emez az irodalomban, tudományban, egész mívelődésünkben, társadalmunkban, politikánkban.

Kármán József.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me