Fanni hagyományai
Fanni hagyományai
Legterjedelmesebb, legismertebb és legkitünőbb e dolgozatok között az a kis regény, mely a Fanni hagyományai címet viseli. Toldy, bár lehető tartózkodással azt sejteti, hogy a mű valóban egy ifjan elhalt nő leveleiből és naplóiból van összeállítva. Székely József a hatvanas évek elején talált Kármán hagyatékában egy 78 levélből áálló német szerelmi levelezést, melynek egy részét lefordítván, az egész viszonyt mint a Fanni hagyományainak alapját állította a közönség elé. Az összes levelek, melyeket azóta Abafi Lajos adott ki, könnyen meggyőzhetnek Székely tévedéséről. Kármán kedvese Grünthalli Öffner Marianna volt, felesége a dalmata gróf Markovics Miklósnak, ki vizen és szárazon a századában tipikus katonai kalandor életét élte, mig a Bánságban egy adományt kapott. Felesége hol itt, hol ott nyomorgott s Bécsben és Bécsújhelyt 1789-ben félévig folytatott viszonyt Kármánnal. Kacér, szenvedélyes és érzéki asszony volt, kiben nem hiányoztak nemesebb felindulások, de alakja egészben a könnyelmű kalandornő színében áll előttünk, kinek hányatott életében Kármán csak epizód volt. A ki figyelmesen olvassa leveleit, okvetlen arra a meggyőződésre jut, hogy ez az asszony nemcsak mintája nem lehetett Fanninak, hanem Kármánnak egyenesen el kellett feledkeznie róla, mikor Fannit s benne a szerénységnek, lemondásnak, szeretetnek, örök hűségnek bájos képét megalkotta: a hiú és könnyelmű szép asszony már akkoriban saját fogatáról nézte le a költőt. Már a kik Markovicsnéban keresték Fanni eredetijét, leveleiben a hagyományok alapját, eltértek Toldy sejtelmétől Fanni íróságára nézve. Baráth Ferenc, de különösen Gyulafi Pál, meggyőzőleg és szépen mutatták ki, hogy a novella Kármán eredeti munkája, s e felfogást csak megerősíteni látszik az a negatív eredmény, mely Heinrich Gusztávnak a német Werther-irodalomban a Hagyományok forrását illető szorgos kutatásait kisérte. Mindez azonban nem zárja ki, hogy elfogadjuk Toldynak azt a »hiteles forrásból« merített s »egy kortanú által bizonyított« állítását, hogy a novella való történeten alapúl, »Fanni, egy nemes ház gyermeke, Kármán kedvese volt, s mert szülői gátolták szerelmét, ennek kora áldozata«.
A szenvedélyes és érzékeny szívélet képe, az alak és stíl, melybe öltöztetve van, mint Rousseau Nouvelle Héloiseére és Goethe Wertherére emlékeztet. A mint e halhatatlan könyveket Houdetot Zsófia és Buff Charlotte sugallották, úgy jelenik meg az elhalt kedvesnek testi, lelki képe Kármán emlékezetében. Nevét valószínűleg Klopostock Fannija után kapta, kiben a szerelem ereje s a halhatatlanság hite olvadt össze. A szív érzésének jogát és szentségét hirdetik ez áramlat költői mind, közöttük Kármán, midőn lángoló szavakkal vívják ki a világ részvétét a jogukhoz nem juthatott s megtört szivek iránt. E gondolat Kármánnál igazságban is, megillető hatásban is nyer az által, hogy egy fiatal leány pályájában fejezi ki. Ennek az egész iránynak kedvelt elbeszélő alakját, a naplót és levelet, melyet először Richardson Pamelájában találunk, használja Kármán is, s bevezetésében, mint Rousseau és Goethe, ő is él az elhitetésnek azzal a módjával, hogy magát csak gyűjtőnek, kiadónak tűnteti föl. »Az igaz szerelem: emésztő tűz« – ezt tanítja Rousseau, ezt példázza Kármán is egy »szép léleknek és érzékeny szívnek« történetével. Hőse Fanni, egy vidéki nemes ház gyermeke, tele természetes finomsággal és a ragaszkodás ösztönével, búsan érzi elhagyatottságát, megaláztatását, rideg atyja, szívtelen mostohája és kényeztetett testvérei oldalán. Magányában szeretet után sovárog, egy vidéki bálon találkozik egy ifjúval, a kit megszeret s a ki viszontszereti. Nemes szerelmét nem tudja titkolni, s irígylik és feddik miatta. Atyja elszakítja kedvesétől, a világ méltatlanul elrágalmazza. Fanni szomorú sorsában elhervad s halálos ágyánál atyja átlátja igaztalanságát, de már hasztalan. Haldokló szemeit kedvese fogja be. Fő érdeme a munkának a gazdag és olykor lehelletfinomságú lélekrajz, mely máig páratlanul áll irodalmunkban. A mult században divatos pastellek áttetsző, olvadó gyöngédsége ez. Csak Kármán eleven képzelete, éles szeme és nagy érzékenysége festhette ennyi művészettel a fiatal leányszív sejtelmeinek, hangulatainak, vágyainak és emlékezéseinek e mozgalmas fodrozatát, s szerelme pusztító árjának mélyeit és csillogó színjátékát. Rousseau után először fest természeti képeket az emberi érzésvilág tükréből, mely utóbb, szintén Rousseau nyomán, Kisfaludy Sándor lírájának fő indítékává lesz. A külföldi hatások mellett a történetnek éppen alapjellemében, a régi magyar felfogást elénk is idézi. Fanni gyászos sorsának kulcsa: szerelmének rohamossága, kizáró uralma egész valója fölött, beleütközése a korabeli magyar társadalom formáiba és nézeteibe, melyek szerint »a leányban a legelső virtus a szemérmetesség«. Fanni szerelme, bármily tiszta volt, már megsértette ennek hagyományos bilincseit s áldozatául kellett esnie. Emlékének s egyszersmind Kármán művészetének, félszázad múlva, Kerényi Frigyes gyújtotta a legköltőibb áldozatot:
Mióta alszol, annyi év lejárt,
Érezlek mégis, mint a napsugárt,
Érezlek mégis, mint a napsugárt,
Mely új tavaszkor nyájasan lesüt,
Verő szivet találva mindenütt.
Verő szivet találva mindenütt.
Fanni arcképe az Urániában.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
