A nemzet csinosodása
A nemzet csinosodása
Nemzeti mívelődésünkről írt gondolatait, ezeknek kerek és rendszeres foglalatát A nemzet csinosodása című kitünő értekezésében írta meg, az Uraniának harmadik, utolsó kötetében. Mindenekelőtt önismeretet sürget s óv a »kényeztetőktől«, kik a nemzet gyöngeségeinek hizelegnek s ezzel haladását akadályozzák. Úgy e helytt, mint később a sallangos és ízetlen, példabeszédes előadás ellen való kifakadásában, legvilágosabban Dugonicsra céloz. Kiemeli, hogy fizikai és értelmi erőben nincs hiány nálunk; de aztán a magyar gazdasági, társadalmi és magnáéletnek igazán hatalmas rajzában sorra kimutatja mívelődési fejlődésünk gátoló körülményeit. Nevelésünk fogyatékos, életmódunk ernyesztő, szellemünk alantas, országos nyelvünk a latin s népéletünké is részben idegen; ezeken kivül irodalmi törekvéseink útjai is gyakorta tévesek. A féltudósság elterjettsége, az ízléstelen verselők dédelgetése, a grammatizálás szenvedélye mind csupa baj. Élvezetes és nem tudákos könyvek kellenek, inkább eredetiek mint fordítottak, inkább kevés jó mint sok rossz s a nyelvmívelés dolgában is többre megyünk, mint a szófaragással. Kazinczyval szemközt három tekintetben is ellenzéket képez: az irodalomban inkább a lényegre kell fektetnünk a súlyt mint a formára; az igazi emelkedést csak eredeti munkák segíthetik, nem fordítottak; a nemzeti karakter fentartása a fő dolog. E híres értekezésnél misem tűnteti elevenebben szemünkbe Kármánnak, éleslátása és eszmékben való gazdagsága mellett, rendkívüli fogékonyságát. Gyöngébb vagy erősebb, itt-ott majd kiegyenlítetlen és ellenmondásos viszhangja hangzik füleinkbe kora mindazon áramlatainak, melyet a múlt század végén felmerűlnek. Az irodalomnak Bessenyeitől vezérlő gondolata: a magyarságnak és a fölvilágosodásnak kapcsolatos kultusza; a politikai élet nyilvános köreiben: ragaszkodás a »nemzeti characterhez« s ennek kedveért még »a régi szertartásokhoz« is; a titkos társaságokban az emberjogok kivívására való törekvés. A mi ezekben s Kármán megfelelő nyilatkozataiban ellenmondás is: oda tartozik a kor képéhez, melyet az ő fogékony lelke egész teljességében tükröz vissza.
Atyjának betegsége és halála 1795 tavaszán Losoncra hítta. Már akkor maga is egy emésztő és gyógyíthatatlan betegség martaléka volt. Elerőtlenedve, érezte közel végét. 1795 május 20-dikán, egy szép tavaszi napon, kivitette magát kertjökbe s egy bús sohajjal emlékezett meg barátairól, Martinovics társairól, kiket ez órában végeztek ki a budai Vérmezőn. Az ő részességét, úgy látszik, nem fedezték föl. Rendelkezett, hogy a nála levő titkos iratokkal mi történjék, s – mint egy nőrokona Baráth Ferenccel közölte – két hét múlva, valószínűleg június 3-dikán, huszonhat éves korában meghalt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
