Bacsányi János

Full text search

Bacsányi János
BACSÁNYI JÁNOS egyike azon kevés számú íróinknak a múlt század végén, a kik nagy tehetségüket folyton tanulással, önmíveléssel képzették, a kik izgató erélyt kitartással párosítottak, s a kik éppen ezért az ébredező irodalmi mozgalom vezetésére voltak hivatva. De Bacsányi életsorsa s írói pályája egyaránt szerencsétlen volt. Mint ember úgy szólva háromszor is újra kezdi az élettel való harcot, a melynek csapásai alatt többször közel van a végső bukáshoz, de szívós kitartása, makacs jelleme, szenvedésektől megedzett lelki ereje mindannyiszor kiemelik az örvényből. Mint író nálunk majdnem páratlan eszthetikai ízléssel lépett a szellem fegyverével küzdők táborába s a gyakorlati költészet és kritikai vizsgálódás terén egyaránt az elsők közé jutott; de később a már-már diadalra jutott nyelvújításnak egyik leghevesebb ellensége lőn. Szellemi tehetsége nyitott pályát előtte, a mely fényesen kezdődött, s nagy sikert igért, de szánalmasan végződött.
A tapolcai (Zala m.) származású jobbágy-fiúnak 1763. május 9-én kezdődő élete, 1845. május 11-éig tartó folyama alatt, a szenvedések szakadatlan láncolatából áll, de még sem úgy, hogy közben-közben ne érezhette volna az élet kellemes derűjét, a nyugodtabb működés lelket emelő sikerét. Keszthelyi, veszprémi, soproni, majd pesti iskolázása után az egyetem jogi tanfolyamát végzi, folyvást önerejére támaszkodva s innen báró Orczy Lőrinc házához jut nevelőnek, a hol először mosolyog felé a múzsa, s először ébrednek vágyai s eszméi. Ezeknek valósítását tanítványának halála mintegy csírájukban elfojtotta volna, ha ekkor már szellemi ereje s ifjú tüze valami nagyobb hivatás jeleit nem mutatják. De így a nagytekintélyű főispáni ház rokonsága útján sikerűl hivatalt szereznie Kassán, a kamarai osztálynál s egyelőre biztosítania megélhetését. 1787-től 1793-ig tartó kassai nyugodtabb s munkás élete jórészt a Magyar Museum szerkesztésében s kiadásában, költemények eszthetikai és irodalomtörténeti értekezések írásában telt. E hetedfél esztendő alatt jutott hírnévre íróknál, mecenásoknál s a közönségnél. Izgató erélye ép oly türelmetlenül nyilatkozott, mint a Kazinczyé. Emezé volt a folyóirat megalapításának eszméje s első sikere, de Bacsányié volt a több mint három évig fennálló, rendkivül fontos vállalat szerkesztésének, kiadásának minden fáradságos munkája, az újabb eszthetikai s irodalomtörténeti nézetek magyarázatának és terjesztésének, az ósdi vélemények elleni harc megküzdésének egyik főérdeme, vesződsége s izgalma.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me