Garay János

Full text search

Garay János
A hang szónokiasságát a lírai fajú művekben s a klasszikai éposz sűlyedését mutatja Garay János költészete. Ő 1812-ben született Szegzárdon, s ifjú korában mint pécsi gimnáziumi, majd mint pesti egyetemi tanuló kedvvel olvasgatván a klasszikai iskola műveit, másfelül pedig a régi dicsőség emlékei őt is hazafias felbuzdulásra lelkesítvén, csakhamar megírta Csatár című epikai művét kilenc képben s 1834-ben ki is adta. Innen kezdve egész haláláig, 1853 november 5-ig kizárólag az irodalomnak s írói működéséből élt; több történeti színjátékot (Országh Ilona, Utolsó magyar khán, Bátori Erzsébet, stb.) írt, zsebkönyveket s egy szépirodalmi lapot (Regélő) szerkesztett. Az első magyar felelős kormány a budapesti egyetemhez a magyar irodalom tanárává kinevezé ugyan, de ez állását a bekövetkező nehéz napok súlya alatt a következő évben elvesztvén, újra csak írói keresményéből éldegélt s abból a csekély fizetésből, a melyet mint egyetemi könyvtártiszt 1850-től fogva kapott. A megfeszített munka s folytonos betegeskedése pár év alatt aláásták egészségét; s midőn férfikora delén elhalt, családja csak a nemzet részvételében bízhatott, a mely nem is késett a költő családján segíteni.

Garay János.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me