Némethy Károly,

Full text search

Némethy Károly,
jogi doktor, miniszteri osztálytanácsos, N. Lajos debreczeni ev. ref. lelkész és Fésős Emma fia, szül. 1862-ben Berettyó-Ujfaluban (Biharm.); gymnasiumi és jogi tanulmányait a debreczeni collegiumban végezte; ugyanitt a jogi és államtudományi államvizsgálatokat, majd a budapesti egyetemen a jogi doktorátusokat letette. 1885-ben a m. kir. belügyminiszteriumba fogalmazógyakornoknak belépett, 1889. fizetéses segédfogalmazóvá, ugyanez évben fogalmazóvá, 1893. segédtitkárrá, 1895. miniszteri titkárrá, 1899-ben pedig miniszteri osztálytanácsossá neveztetett ki. A belügyminiszterium több ügyosztályában fogalmazói minőségben teljesített szolgálat után előbb a vármegyei, majd a közjogi, végül 1900. jan. 1. a belügyminiszteriumban szervezett törvényelőkészítő (kodifikáló) főosztály vezetésével bizatott meg. Állandóan részt vett a belügyminiszterium utolsó évtizedi kodifikatorius alkotásaiban, így különösen a m. kir. közigazgatási biróságról, a község- és egyéb helynevekről, a nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről, a községi közigazgatási tanfolyamokról, az állami gyermekmenhelyekről, a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslatok előadói tervezeteinek s végrehajtási utasításainak kidolgozásában. Tagja az 1898. IV. t.-cz. alapján szervezett községi törzskönyv-bizottságnak, valamint az 1897. XXXV. t.-cz. 5. §-a értelmében a miniszterelnök által az országgyűlés elé terjesztendő évi jelentés szerkesztésére alakított vegyes bizottságnak.
Állandó belmunkatársa a M. Közigazgatás cz. szaklapnak, melyben czikkeinek egész sorozata jelent meg.
Munkái:
1. A m. kir. közigazgatási biróságokról szóló törvényjavaslat. Bpest, 1894.
2. A m. kir. közigazgatási biróságokról a magyar jogászegyletben tartott értekezés. Bpest, 1894.
3. A közigazgatási biróságról szóló törvény magyarázata. Bpest, 1897.
4. A nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről szóló törvény magyarázata. Bpest, 1899.
4. A közigazgatás egyszerűsítése. Bpest, 1903. Két kötet. (Ism. Vasárnapi Ujság 7. sz. sat.)
Szerkeszti az 1896-ban alapított Belügyi Közlönyt, a belügyminiszterium hivatalos lapját.
M. Könyvészet 1894. és R. Vozáry Gyula tanár szives közlése.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages