Gubody Sándor,

Full text search

Gubody Sándor,
országgyűlési képviselő, szül. 1798. júl. 28. Nagy-Kőrösön Pestmegyében, hol a gymnasiumot végezte; 1814–15-ben jogot hallgatott Kézsmárkon, hol egyszersmind tanára Adorján (Szepesmegye főügyésze) mellett patvaristáskodott. Mint jurátus Pesten Szilassy hétszemélynök mellé esküdt fel és Bujanovics ügyvéd mellett patvaristáskodott. Jogász akart lenni; de egykor főnöke az alispánhoz küldte informátió végett és ez gyöngédtelenűl bánt vele, a mi annyira elkedvetlenítette őt, hogy a mérnöki pályára tért át, melyet magánúton végzett; 1816-ban gyakorlatra Decsy János pestmegyei főmérnökhöz ment. Ezzel együtt részt vett az ország nyugati vizeinek országosan elrendelt lejtmérésében. Pesti időzése alatt megösmerkedett az Ürményi, Szentkirályi s az Ottlik családokkal; ezek kérésére elvállalta a sóvári Soós család osztoztatási munkáját, melyet 1819. és 1820-ban be is végzett. Majd az abonyi uradalom választotta meg mérnökének, és ezen uradalmat, mely 94 ezer katasztrális hold, 1834-ig szabályozta. Ugyanakkor a központi vasúthoz osztálymérnöknek, 1848-ban pedig a magyar vasútak épitési igazgatójának neveztetett ki. Első teendőjének tartotta, hogy a központi vasútat Szolnoktól Debreczen felé folytassa. Az előmunkálatok 1848 nyarán meg is tétettek, midőn gróf Széchényi István őt a közlekedésügyi miniszteriumba tanácsossá nevezte ki. Ezt az állást azonban nem foglalhatta el, mert Kossuth Lajos a zendülő horvátok ellen tervezett népfelkelés szervezését bizta reá a kecskeméti járásban. A világosi katasztropha után 1865-ig privatizált. Ekkor Nagy-Kőrös megválasztotta polgármesterévé s a ref. egyház és iskolák gondnokává, majd (1865) országgyűlési képviselővé, hol mint ellenzéki 1875-ig képviselte a várost és ez évben korelnök is volt. Azután visszavonult Nagy-Kőrösre, hol 1885. aug. 28. meghalt.
Beszédei és politikai czikkei megjelentek a napi lapokban; Szédelgés és jótétemény cz. czikke az Egyetértésben (1879. 101. sz.)
Munkái:
1. Választóimhoz. Pest, 1869. (Országgyűlési beszédek: 1867. márcz. 22. a 67-es bizottság és javaslata tárgyában; decz. 4. az osztrák államadósságok 30% elvállalása ellen; 1868. okt. 9. az urbéri kármentesités ügyében; nov. 4. a vasuti törvény tárgyában; decz. 3. az osztrák nyugdíjak ellen; decz. 18. a Lloyd-társaság ellen.)
2. Épületes prédicatio, melyet... szept. közepén az Egyetértésben a magas aristocratiának, a főpapságnak és a kormánynak tartott. Közrebocsátja K. O. (Küry Oszkár). Pest, 1871.
3. G. S. országgyűlési beszéde márcz. 22. 1871. Kecskemét, 1871.
4. Az orsz. takarékpénztár kérdéséhez. Pest, 1872.
5. Megvilágitása a pénzügy és közlekedési miniszter urak együttes jelentésének, mely a képviselőház elé terjesztetett. Bpest, 1873.
6. Komoly szó a nagy-kőrösi választó közönséghez. Nagy-Kőrös, 1879.
7. G. S. a nagy-kőrösi függetlenségi párt képviselőjelöltjének aug. 4. tartott programmbeszéde. Nagy-Kőrös, 1879.
8. Nyilt levél a Nagy-Kőrös hetilap szerkesztőjéhez. Nagy-Kőrös, 1880.
9. Beretvás Endre és érdektársai által a budapesti törvényszék előtt városunk (N.-Kőrös) ellen megindított perhez csatolt keresetlevélben olvasható óriási követelésnek, van-e törvényes igazságban és méltányosságban gyökerező alapja? Nagy-Kőrös, 1880.
10. A nőkről és a nők neveléséről tartott felolvasása a n.-kőrösi nőegyleti óvoda javára Nagy-Kőrösön. 1880. Nagy-Kőrös.
11. Nehány őszinte szó városunk polgáraihoz. Nagy-Kőrös, 1881.
12. Historiai politikai elmélkedések nemzetünk multja, jelene és jövője felett. Nagy-Kőrös, 1882.
Országgyűlési beszédei 1865-től a Naplókban vannak.
Szerkesztette a Nagy-Kőrösi Lapokat 1883. jan. 7-től ápr. 29-ig, mikor az a 17. számmal megszűnt.
Budapesti Közlöny 1869. 53., 58. sz.
Igazmondó 1870. 30. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1872. 37. sz. arczk. 1885. 35. sz. (Nekr.)
Petrik Könyvészete.
1885: Egyetértés 29. sz. (Eötvös Károly), Függetlenség 236. sz. Fővárosi Lapok 204. sz.
Képviselőház Könyvtárának Katalogusa 562., 826. l. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me