Ujabb hír jul. 13-kán.

Full text search

Ujabb hír jul. 13-kán.
Tegnap estve érkezett e megyéhez sebes postával Krassómegyének folyó hó 11-én kelt levele, mellyben előadja, hogy a lázadók Bánya-Moldovát elfoglalák, a lakókra adót vetettek, jogtalan tanácsot alakítottak, s mindenütt dulnak, rabolnak: a bizottmány tehát rendes katonaság hiányában a megyében általános népfelkelést rendelt a lázadó rablók megsemmitésére; erről tehát megyénket olly czélból tudósítás, hogy a haza védelmére, vele egyetértőleg, rögtön intézkedjék.
Ugyanez időben jött első alispánunkhoz az ujpécsi járás zichidorfi kerület szolgabirájának hivatalos jelentése, mellynél fogva előadja, miként az előrebocsátottak szerint, Versecz alatt szétrobbantott rabló-csapat folyó hó 8-kán a Mocsonyi család birtokához tartozó Vleikovacz nevü helységet megtámadván, és elfoglalván, az ottani jegyző, korcsma-haszonbérlő, s uraság lakát vandalok módjára szétdulták; zuztak, rablottak, mint egy minden emberiségből kivetköztetett vad csorda; a haszonbérlő kezét keresztül lőtték, s szurásokkal illették, a birót kegyetlenül megverték; a jegyzőt mindenfélekép kínozták, füleit elvágták, s magukkal elhurczolák. – Isten, hol maradnak villámaid, hogy sujtanád az Afrika vadjainál vadabb, az emberségi gúnyára teremtett gaz árulókat!
De bezzeg megjárta egy Horváth nevü, Ferencz Károly ezredbeli közvitézzel egy pöffeszkedő servianus; ez ugyan is, miután lesből e.gy lukácsfalvi őrködő lakost lábon megsebesített, nagy helykén egy emeltebb helyre állva, mellét veregetvén, elbizakodottságában igy kiáltott az őrt álló említett közvitézhez: ”lőjjmagyar, ha érted mesterségedet”; mire a felszólított szemügyre vvén lőfegyverével a gúnyoldodó servianust, olly szerncsésen találta, hogy az legottan, mint villámsujtott, halva összerogyott. – Azon jó érzelmű, lelkes kapitány, ki ezeket elmondá, nem tudá elégg magasztalni a legénységnek hős s bátor viseletét; mint száz harczban edzett veteranok, ugy állottak vitézeink emelt fővel a fütyölő golyók zápora közepette, enyelegve, s hidegvérüen; ugy tekintvén a halál sápadt arczát, mint aminek jőni kell, ha jőni fog, s minden tekintélyét kelle igénybe venni, hogy őket az orozva puskázó lázadóknak szuronnyali megtámadtatásától visszatartóztassa.
Végül, nem lehet ismét és ismét nem érintenem e helyütt Kiss Erneszt ezredes, s parancsnokunk tapintatát, ernyedetlen buzgalmát, s lankadni nem tudó lelkesedést, mellyel városunk, vidékünk s így a honnak ügyét jelen vészteli napokban férfiasan fölkarolá, éjjeleit nappalait, – ritka öntagadással, – szenteli terhes paranc.snoki hivatalának lelkiismeretes betöltésére. Ő mindent tud, mire szüksége van; s ott van mindenütt, hol senkisem gondolja. – Sok illyen lelkes parancsnok, s a veszedelem forgó haza mentve leend, a pokolnak minden ármányai daczára; s honunk virágozni fog, s nagy és dicső leend, mint igazságszerető Mátyás királyunk fénykorában!

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me