TIZENÖTÖDIK FEJEZET • A varróleány éjszakája

Full text search

TIZENÖTÖDIK FEJEZET • A varróleány éjszakája
Lidi kisasszony hímzés közben rájött, hogy van egy kellemes érzés, amit ő úrhölgy korában nem ismert: az ambíció.
(Az „ambíció” szót minden nyelv úgy tartotta meg, ahogy a latintul örökölte, misem szolgálhatunk mással. Van szinonim szó elég: „dicsvágy, becsvágy, nagyravágyás, feltörekvés”, de az egy sem fejezi ki az ambíciót.)
Ambíció az, amikor egy budapesti varróleány felteszi magában, hogy ő fog olyan finom ízlésű virágokat hímezni eredeti felfogással egy darab krepdesinre, mint akármelyik párizsi divatművésznő.
Az ambíció igen jótékony indulat. S ezt a kellemes érzést a szegény emberek monopolizálják. Ha az ambíció a magasabb szférákba kerül, ott már elfajul nagyravágyássá. Olyan, mint a retek: lapályon termesztve édes ízű, hegyvidéken elültetve keserű, mint a torma.
Az ambíció több várost fölépített, mint amennyit a nagyravágyás lerontott.
De hát ezúttal csak egy krepdesinről van szó, meg az arra hímzett csodaszép orchideákrul, passiflorákrul és arabeszkekről.
Lidi föltette magában, hogy egész éjjel fönnmarad és reggelre elvégzi a rábízott munkát.
Zsuzsa asszony megtudva ezt a szándékát, még lefekvés előtt szenet rakott a tűzre, s azt tanácsolta a varrónőnek, hogy hagyja nyitva a hálókamrája ajtaját, mikor bemegy dolgozni, hogy a meleg bejusson.
Milyen jó érzés az, mikor egy dolgozó ember magára maradhat!
A munkában nem hosszú az éjszaka. Csak úgy repülnek az órák. A kakukkos óra minden negyedet meghuhukol.
Ádám apó még napfénynél lefeküdt a hárságyra. Sok volt a mai nap fáradsága az öregnek. Aztán jól is lakott. Bort is ivott. Hát még a lelki versenyfuttatás! Neki is volt ambíciója. S az már teljesüléséhez közeledett. Az a szép díszes szegények háza ott a város szélén!
Nyolc órára elvégezte a munkáját a Zsuzsa asszony, az egész ruha be volt vasalva. Holnap csak haza kell hordani. Nem is fog holnap négy órakor felkelni. Kialussza magát. Csak hat órakor kel föl.
Nyolc órakor hazakerültek a napszámos legények. Olyan lármával jöttek, mintha veszekednének. Pedig csak beszélgettek. De hát ők nem tudnak halkan értekezni. Nemsokára tele volt velük a fáskamra, s lassankint a lárma elcsillapult odabenn.
Egy vasajtó becsapódása az utca felől jelenté, hogy kilenc az óra. A lúdfertályos nő bezárta a boltot.
Az utcán a nehéz üres társzekerek csörömpölnek végig, amik egész nap szenet, téglát szállítottak; azok mind ebben az utcában tanyáznak.
Tíz órakor a kapu nyílik, hintó gördül be az udvarra. A konfortáblis érkezett meg. Az kifog, beviszi a lovat. A paripa egy kis ideig röhög a zabra, aztán az is elpihen.
Csendesség lesz a háznál. Csak mint egy távol fűrészmalom dorombolása szűrődik át az éjszakán a mindenféle kaliberű torkoknak a horkoló versenye.
Ekkor kinn a kerti lak körül elkezd egy andalgó macskapár egymással szerelmi nyilatkozatokat váltani. A macskafüleknek az bizonyosan kellemetes ének. Milyen nagy regiszterű hangterjedelme van a kandúrnak! Két oktáván keresztül bírja.
Ez még jó volna. De a macskamernyákolásra meg a Vigyázz ébred fel. Az előrohan az ágy alól, s bomlottul ugat, és az ajtót kaparja. Erre Ádám apó tápászkodik fel, s odacammog az ajtóhoz, kinyitja a kutyának. A Vigyázz nagy morogva rohan ki a kertbe, s szétriasztja az éjjeli ábrándozókat, azok prüszkölve szaladnak fel a padlásra.
A Vigyázz mérges, hogy oda nem szaladhat utánuk, s sírva csaholva panaszolja a keservét.
– Keszt herein! Bejössz mindjárt! – kiabál rá az öreg, s mikor végre be tudja idézni a Vigyázzt, jót húz a hátára a nadrágszíjjal.
A Vigyázz aztán nem is bújik az Ádám ágya alá többé; hanem bemegy a Lidihez, s annak a lába elé kuporodva, panaszolja el nyöszörögve a mostani cudar világ romlottsága felőli nézeteit. Különösen ezek a macskák!
Ádám apó megint lefekszik. De már nem tud újból elaludni. Tizenegy óra felé elkezdi egészen csendesen a maga zsoltárját énekelni.
Perelj uram perlőimmel,
Harcolj én ellenségeimmel!
Te paizsodat ragadd elő:
Én segedelmemre állj elő.
Dárdádat nyújtsd ki kezeddel,
Ellenségimet kergesd el!
Mondjad azt az én lelkemnek:
Tégedet én megsegítlek!
Ettül aztán megenyhül a lelke, s ismét elalszik.
Fél óra múlva két kocsmalátogató jön végig az utcán hangos disputát folytatva. A Kaporék ablaka alatt megállnak; mert ott az utcaszeglet. Ott el kell válniok. Minden szavukat meg lehetett hallani.
Az volt a vitás kérdés, hogy el lehetett volna-e Gurkót fogni a Sipka-szorosban, vagy nem? Az egyik turkofil volt, a másik russofil. Mind a kettő nagy stratéga. Egyik sem engedett a maga álláspontjából egy lábnyomnyit sem. Reggelig ott folytatták volna a háborút, ha az egyikért érte nem jött volna a felesége. Annak aztán meg kellett magát adni kényre-kegyre. Azt vitték hadifogságra. De még a túlsó utcából is visszakiabált, hogy: „Éljen Gurkó!”, amit az ellenfél hasonló stentorral torolt vissza: „Éljen Ozmán Gházi!”
Tizenkét órakor rendőri szabály szerint minden kocsmát bezárnak.
A kizavart borozók jöttek nagy danolással végig az utcán. Versenyeztek egymással, hogy melyik tudja a másikat rekedtté ordítani abban az elkeseredésében, hogy „Volt nekem egy daruszőrű paripám; De eladta a szegedi kapitán”.
Ezek alig haladtak el, jön egy másik marhacsorda; aztán meg sertéseket hajtanak végig az utcán. Ezek is úgy énekelnek, ahogy tudnak.
Majd meg a cigányok érkeznek haza: a Zsiga a két rajkójával. Addig csoszogva lépegetnek, amíg a konyhán keresztül mennek; hanem odalenn a pincében kezdődik el a hadd el hadd. A Zsiga szidja a nagyobbik fiút, amint a „tányérolt” pénzt számba veszi. „Hát te bibast, hogy tudtad elvenni a fületlen gombot pénz helyett? – Hát e micsoda? Hisz e meg tavalyi kutyabélyeg! Csupa újpesti hatosok! Minek veszel el mást, mint rézpénzt, ha szamár vagy? Hát már most én kit csaljak meg vele?”
Azután már csak a tolvajok járnak az utcán. Gyanús füttyök hangzanak fel itt-amott, amik titkos jeladások lehetnek. Valaki lassú léptekkel közeledik, s megáll a zsidóasszony boltajtaja előtt: kulcsot próbálgat a zárba. A boltban lárma támad: a betörő elszalad.
Azután elkezdenek az átelleni kovácsműhely ajtaján dörömbölni. Bizonyosan a májszter érkezett haza, de nem bír lelket verni az inasba, aki a műhelyben alszik. Üti bottal, kővel az ajtót; csak úgy hangzik bele az egész utca, míg egyszer csak beeresztik.
Három óra felé asszonysikoltozás riasztja fel az utcát. Segítségért kiabálnak.
Erre mozgás támad a padláson, a János konstábler szalad le nagy dobogással a lépcsőkön. Nem tekinti, hogy még tart a fráj-nap, erőtvesz rajta a hivatás buzgalma: rohan ki az utcára. Hangzik az éles síphangja, amivel jelt ád a távoli rendőröknek. Odakinn dulakodás támad: többen vannak, akik kiabálnak: de a János hatalmas hangja uralkodik a lármán. Ó most a „Lohengrin”. Megszabadítja az üldözött ártatlanságot. Ő a megtorló igazság lovagja. Bekíséri a gonosz cselszövőket Odin haragja elé.
Végre, hogy semmi se hiányozzék az éjszakai élvezetek repertoárjából, négy óra tájon nagy trombitaszó hangzik az utcán. Vágtatva csörömpölnek a tűzoltó szekerek. „Tra-ri!”
A kertre nyíló ablak egyszerre megvilágosodik. Valami nagy épület gyulladt ki: a felhőkig ér a lángja.
A veres fény betölti a szobát. A varrónő kénytelen a nagykendőjével lefüggönyözni az ablakát; mert a tűzvilágítás egészen elveszi a színérzékét. Akkor aztán dolgozhatik csendesen: nem háborgatja semmi. A falióra is megállt. Néha eszébe jut megpihenni. Öreg már az is.
Csak arról tudja meg, hogy vége az éjszakának, mikor a város végén levő gyárak gőzkürtői elkezdenek mammut-bőgéssel jelt adni a munkásaiknak a felgyülekezésre: „búh, bőh!” vastagon és vastagabban, aminek az indulni kész gőzhajó leviathán-üvöltése kontráz „huhúh!” Erre aztán elkezdődik az átelleni kovácsműhelyben is a pörölyök csattogása: a szenes társzekerek mind nekiindulnak a munkának, megelevenül az utca; a szemetes legény csenget kapuról-kapura.
Mikor leveszi a varróleány a nagykendőt az ablakáról, már akkor az a része az égnek, mely éjjel a tűztől veres volt, mostan fekete a füsttől, s az átelleni része tűzveres. Itt jön fel a nap.
Átvirrasztotta az egész éjszakát, s meg volt vele elégedve. A hímzet teljesen elkészült.
Hát… gondoljuk, mintha most volna vége a kotillionnak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me