Egy várfundáló mester hétköznapjai: pénzügyek, utazások, viták
Már az eddig elmondottakból is kitűnt, hogy Baldigara élete meglehetősen mozgalmas lehetett. Az építkezések irányítása és a gyakori utazások bizonyosan rengeteg problémával és elfoglaltsággal jártak. Ám mindezek mellett számos további, a mindennapok részét képező, apróbb-nagyobb bonyodalom is adódott. Ezek jelentős részét a fizetése körüli örökös huzavona tette ki, amely bizonyos vonatkozásokban összekapcsolódott az utazások körülményeivel, illetve ide sorolhatók a közte és más személyek közti viszályok is.
Baldigara, mint „udvari művész” (Hofkünstler), rendszeres havi járandóságban részesült az Udvartól, amelyet azonban általában késve kapott kézhez, többszöri sürgetés után. Az összeg nagyságáról kevés konkrét adatunk van. 1564-ben 10 forint havi zsoldot kapott, de hogy akkor milyen szolgálatot látott el, nem derül ki. 1569 márciusában, tehát nagyjából egri építőmesteri kinevezése idején, korábbi 49 forintos fizetését „kegyesen” (auß gnaden) 50 forintra emelték, amit nem akart elfogadni. Talán kevesellte az egy forintos fizetésjavítást. Kinevezési okmányában azonban ismét 50 forint fizetést állapítottak meg neki. Ez az összeg, úgy tűnik, 67a későbbiekben sem változott. Ám az korántsem volt mindegy, hogy zsoldját magyar, avagy rajnai forintban számították-e ki. Váradi útja idején pedig a körmöcbányai pénztár épp ezen problémázott, s a határozat szerint a magyarnál kisebb értékű rajnai forintban számolták ki járandóságát.
Baldigara járandóságát különböző helyekről folyósították. Mint egri kinevezési okmányából kiderült, azt elsődlegesen az Udvari Kamarának alárendelt felső-magyarországi hadi fizetőmester (Kriegszahlmeister in Zips) utalta ki. Ez azonban a mindenkori pénzügyi helyzet függvényében változott, s mivel a felső-magyarországi pénzügyeket alapvetően a Szepesi Kamara intézte, s az ottani végvárak és haderő fenntartási költségeit is az fizette, egri működése idején illetménye olykor onnan is érkezett, miként pl. 1571-ben. 1581-ben Žerotin érsekújvári kapitány az építési pénzekből fizette ki. 1583 novemberében az Udvari Kamara úgy rendelkezett, hogy addigi járandóságát, vagy legalábbis annak hátralékát az Alsó-Ausztriai Kamara rendezze, 1584 elejétől pedig a körmöcbányai pénztár fizesse azt.
A források gyakran szólnak a Kamara vele szemben fennálló hátralékairól, s a korabeli viszonyok ismeretében ez egyáltalán nem meglepő. Még ki sem nevezték egri építőmesternek, már 1568 augusztusában is több mint egy havi járandóságát kitevő hátralék kiutalását rendelték el a Kamaránál. Azt az 50 tallért is, amelyet korábban Schwendi javaslatára kapott, csak négy év elteltével, külön kérelmére és a Haditanács által a Kamarának küldött felszólításra fizették ki. Hátralékának kiegyenlítésére más módot is találtak. Miután 1569 áprilisában csak 100 forintot tudtak 67neki megadni, megparancsolták a Szepesi Kamarának, hogy ha a hadi fizetőmesteri hivatalnak nem lenne pénze, Baldigarát birtokadománnyal kárpótolják. 1571 decemberében Christoph Ungnad kért számára birtokot. Lehetséges persze, hogy Ungnad ezt valamiféle jutalomnak szánta, de valószínűbb, hogy ezúttal is birtokkal akarták kifizetni zsoldja fejében. Ez sem ment azonban bonyodalmak nélkül, mivel Baldigarának még 1572 májusában is kérelmeznie kellett az erre vonatkozó adománylevelet.
A késedelmes kifizetések bizonyos vonatkozásban szoros összefüggést mutatnak Baldigara utazásaival. Mint arról már szóltam, más irányú kötelezettségei miatt gyakorta ott kellett hagynia az általa vezetett építkezést, ami a Haditanács visszatérést sürgető felszólításaiból ítélve rossz hatással volt a munkálatok menetére. Úgy tűnik, Baldigara igyekezett a saját hasznára fordítani azt, hogy személyes jelenlétét ennyire fontosnak tartották. Többször megtörtént ugyanis, hogy mindaddig vonakodott visszatérni állomáshelyére, amíg hátralékos zsoldját, vagy legalább annak egy részét meg nem kapta. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy korántsem volt egyértelmű, hogy az ilyen hivatalos utakra milyen költségtérítés járt. Midőn ugyanis Baldigara 1578-ban egy felülvizsgálati út után ilyen irányú kérelemmel lépett fel, Ernő főherceg figyelmeztette a Szepesi Kamarát, hogy ez az igény, tekintetbe véve Baldigara utasításait, nem jogos, az utazókocsit pedig a várak provizorainak kell biztosítaniuk. Pénzt ráadásul csak a Kamarától lehetett igényelni, mivel a Haditanács financiális ügyekben csak korlátozottan rendelkezett. A Kamara azonban, mint az a korábbiakból már kiderült, nem siette el a dolgokat. Ennek eredményeképpen a két testület között hosszas levélváltásokra került sor, minden bizonnyal nem csak Baldigara esetében.
Az ilyen ügyek olykor annyira elfajultak, hogy az uralkodónak kellett beavatkoznia. Ez történt 1571 áprilisában, amikor Baldigarának Egerbe kellett volna elindulni, 68ám erre azután sem volt hajlandó, hogy az uralkodótól megkapta az építkezések folytatásával kapcsolatos utasításokat. Amikor kérdőre vonták, azzal védekezett, hogy nem kapott választ a Kamarától kérelmére, amelyben „megszolgált zsoldjának hátralékából” 600 forint – egy évi zsoldja – kifizetéséért folyamodott. Az uralkodó erre megparancsolta, a Haditanács hívja fel a Kamara figyelmét, hogy Baldigarát „az említett építkezésre nézve oly nagyon hátrányos halogatással semmiképp se tartsák fel”, s kérését végre teljesítsék. A Kamara végül hatszáz forintos hátralékából háromszázat kiutalt.
Feltehetően ugyanez lehetett a helyzet 1580 májusában, midőn Érsekújvárra rendelték, mert a Kamara utasította Zeleméry Lászlót, az érseki jövedelmek adminisztrátorát, hogy Baldigara zsoldhátralékából 200 forintot fizessen ki. 1580-1581 fordulóján is érsekújvári utazása körül folyt a huzavona közte, valamint a Haditanács és Žerotin kapitány között. Žerotin ez ügyben írt levelében kereken kimondta, Baldigara a neki fizetendő pénzt kevesellte vagy hiányolta, s azért nem akart mozdulni. Amikor a Haditanács mindezt megunta, nem a Kamarával kezdett el levelezni, hanem egyszerűen ráparancsolt Žerotin kapitányra, hogy az érsekújvári építési 69pénzekből fizesse ki a mester havi zsoldjának felét. Összességében nehéz eldönteni, hogy Baldigara jogos igényekkel lépett fel az akadozó zsoldfizetés miatt, vagy egyszerűen csak szerette a pénzt.
Az utazások másik érdekes vonatkozása, hogy Baldigara az azokra járó, fent említett költségtérítést, valamint utazókocsit hogyan és milyen körülmények között kapta meg. 1577 áprilisának végén a Haditanács Pietro Feraboschóval Kanizsa építkezéseinek megszemlélésére rendelte ki. Minthogy azonban sokáig semmi sem történt, június végén Andreas Kielman kanizsai kapitány intézkedést kért a Haditanácstól ez ügyben. Ezután Baldigara utazókocsit kért, amit meg is kapott, de pénzt alig, mivel a Haditanács azon a véleményen volt, hogy elegendő, amit adtak, „különben is magas a fizetése és az útra mindenféle előnyökkel rendelkezhet, így akár békén is maradhatna.” Elképzelhető, hogy Baldigara ezt nem vette jó néven, mert pár nap múlva a Haditanácsnak meg kellett ismételnie a felszólítást, nyomatékosan hozzátéve, hogy „további ellenkezés nélkül” engedelmeskedjen. Baldigara érezhette, hogy immár mennie kell, és végül is elutazott Kanizsára. A képhez hozzátartozik, hogy még egy korábbi felső-magyarországi útjának költségével is tartoztak neki, ahol még kocsit sem kapott.
1577 novemberétől többször is utasították, hogy foglalja el szolgálati helyét Egerben. Eme utazással kapcsolatban 1578 elején a Kamara panaszkodott, hogy Baldigarának már korábban kiutaltak 500 forintot és 172 forint útiköltséget, ám azzal nem volt elégedett és nem akart utazni. Követelték, hogy rögvest fogadja el az összeget, és a Haditanács utasítsa őt, hogy maradjon végre nyugton. (Ez a felszólítás, úgy tűnik, gyakran elhangzott akkoriban.) A Haditanács válaszában Baldigara pártját fogta, és kijelentette, hogy a mester, aki már régóta Bécsben várakozott, addig 70semmit sem kapott a kifizetést folyton halogató Kamarától. A két testület vitájába márciusban a magyarországi ügyekért felelős Ernő főherceg avatkozott be, és Baldigarát támogatta a Kamarával szemben, midőn elrendelte, hogy „a 300 tallért, amivel szolgálatba tudna állni”, fizessék ki neki. A Haditanács végül megunta a Kamara halogatásait, és júliusban igen erélyes hangú levélben követelte, hogy Baldigara kapja meg végre az egri utazáshoz szükséges kocsit és ellátmányt.
1583 januárjában a bányavidéki főkapitányság várainak megszemlélésére rendelték ki, amihez ötven forint útiköltséget és ellátmányt kért. Az ügy alaposan elhúzódott, mert májusban újból szóba került a szemleút költsége, amikor is David Ungnad haditanácsos adott biztosítékot, hogy nem hagyják az ügyet elaludni. Ehhez képest júniusban a Kamara diszkréten érdeklődött, mi lesz Baldigara útjával, mire a Haditanács némi jogos ingerültséggel válaszolta, hogy a kocsit és annak napi két forintos költségét David Ungnad biztosította, az ellátásra vonatkozóan pedig küldtek a Kamarának egy listát, hogy ilyenkor mire van az utazónak szüksége.
Akadtak persze egyszerűbb esetek is, amikor a Kamara továbbhárította a feladatot. Így mikor 1580 májusában Érsekújvárra ment, Zeleméry László kapott parancsot Baldigara útiköltségének kifizetésére.
Az elmondott példák alapján a problémák legfőbb oka minden bizonnyal az lehetett, hogy a parancsokat Haditanács adta, a végrehajtáshoz szükséges pénzek 71felett viszont a Kamara rendelkezett. Az okok közül persze nem zárható ki a pénzhiány és a szervezetlenség sem.
A hivatalos utakra tehát Baldigara előbb vagy utóbb, de valamennyi pénzt mégiscsak kapott. Ám más alkalmakkor a Kamara többször megtagadta a fizetést. Az egyik ilyen eset Baldigara 1579 első hónapjaiban tett itáliai utazása volt. Távolléte idejére sem ő, sem a vele tartó Christoforo Stella nem kapott zsoldot.
Ha nem épp a pénzügyekkel kellett foglalkoznia, akkor az emberekkel akadtak kisebb-nagyobb összetűzései. Néhányról a források is tudósítanak. Így például 1571 novemberében a Haditanács Rueber számára is megküldte a Baldigarának szóló, az egri építkezéssel kapcsolatos utasításokat, egyben felszólították: tartsa szemét a mesteren, hogy az a kapott parancsokat végrehajtsa. Feltehetően ugyanezért írta a Haditanács októberben Christoph Ungnad egri várkapitánynak: „érje el Baldigaránál, hogy a neki adott parancsoknak mindenképp engedelmeskedjék”. Mindebből arra következtetek, hogy Baldigara és a Haditanács véleménye erősen különbözött Eger megerődítésének kérdésében: az állandó pénzhiánnyal küszködő kormányzat minden bizonnyal igyekezett visszafogni az építész törekvéseit.
1577. évi kanizsai útján Andreas Kielman kapitánnyal és a Haditanáccsal is szembe került. Mint már korábban láttuk, eleve nem akaródzott odamennie. Ezek után nem csoda, hogy már rövid idő múltán távozni akart. Ebbeli szándékát Kielman jelenthette a Haditanácsnak, mert augusztus végén ráparancsoltak Baldigarára, hogy engedély nélkül nem mehet el. Ennek ellenére szeptember elején mégis otthagyta Kanizsát, és a Haditanács valószínűleg számon kérte Kielmanon a mester elengedését. A Haditanács rögtön szorgalmazni kezdte visszatérését, mégpedig erélyes hangnemben, ám a jelek szerint ennek nem lett foganatja.
72Természetesen a pénzkezeléssel kapcsolatban is érték támadások. 1581 májusában egyszer már bizonygatnia kellett becsületességét, 1586 januárjában pedig Zeleméry László adminisztrátorral támadt pénzügyi vitája, aki haszonleséssel vádolta őt a Kamara előtt.
Baldigara azonban 1576-77-ben ezeknél sokkal súlyosabb ügybe (Rechtsache) bonyolódott Christoph Ungnaddal, amelybe, mint a két fél elöljárója, az eset kivizsgálására kiküldött bizottság vezetője, Hans Rueber is belekeveredett. Bár az ügyben csak a Haditanácsnál mintegy harminc irat keletkezett, ezek egyike sem maradt fenn, az iktatókönyvek pedig hallgatnak a vita okáról.
Az ellentét 1576 tavaszán robbant ki, s ezt követően az érintettek több beadványt írtak a Haditanácsnak, ahonnan válasz leginkább csak Rueberhez érkezett. Az ügyben május végén, vagy június elején történt előrelépés, midőn a Haditanács a Baldigara ellen hozott ítéletet megküldte az uralkodónak jóváhagyásra. Az uralkodó hamarosan intézkedett a végrehajtással kapcsolatban is. Ugyanaznap a Haditanács pedig Ruebernek és Ungnadnak írt, s ebből kiderül, hogy Baldigara ugyan „kegyelmet kapott”, de figyelmeztették, hogy a továbbiakban mihez tartsa magát. Az ügy ezzel azonban nem ért véget, mert egy hónap múltán Rueber azt jelentette, hogy Baldigarát, tekintet nélkül az uralkodói kegyre, Egerbe, eredeti 73– nyilván jogi – állapotába visszahelyezte. A Haditanács azonnal megküldte az uralkodónak Rueber és Ungnad panaszait a Baldigarával kapcsolatos ítélet miatt, aki azonban valószínűleg nem változtatott elhatározásán. Erre abból is következtetni lehet, hogy Rueber és Ungnad továbbra is küldték panaszleveleiket, illetve a Haditanács többször is írt nekik az ügyben.
Az eseményekből az okok ismerete nélkül is megállapítható, hogy valóban súlyos dologról lehetett szó, hiszen az ügy jócskán elhúzódott, s abban végül is az uralkodó döntött. Talán nem túlzás Baldigara komoly személyes megbecsültségére következtetni abból, hogy az uralkodó az ellene szóló intézkedést enyhítette, vagy el is törölte. Talán csak véletlen egybeesés, hogy Ungnad ugyanabban az évben hagyta ott az egri várkapitányságot.