77. Zalaegerszeg, 1830. december 6. Deák ügyészi véleménye a káromkodással és fenyegetőzéssel gyanúsított Kun György egri nemes ü…

Full text search

77.
Zalaegerszeg, 1830. december 6.
Deák ügyészi véleménye a káromkodással és fenyegetőzéssel gyanúsított Kun György egri nemes ügyében.
Zala megye 1827. november 12-i közgyűlésén Rogán Ferenc egri lakos azzal vádolta meg Kun Györgyöt, és annak fiát, Jánost, hogy azok káromkodások közepette megfogták, 162és meg akarták verni. A közgyűlés Inkey Gáspár alszolgabírót bízta meg az ügy kivizsgálásával. Inkey az 1828. november 17-i kisgyűlésen terjesztette be jelentését, amelyet a vizsgálati iratokkal együtt az ügyészi hivatalnak adtak át.265
ZML. kgy. jkv. 1827:2752. (nov. 12.), 1828:3063. (nov. 17.)
Nemes Kun György és annak fia, János, Rogán Ferenc egri helységbeli lakos által az ./. alatti kérelemlevélben arról vádoltatnak, hogy ők a panaszolkodó Rogán Ferencet a magok háza előtt az utcán megfogták, szentjét, Istenét káromolták, s az udvarba béhúzni és megverni szándékozták, de ezen szándék teljesítésében mások által gátoltatván, Rogán Ferencet agyonlövéssel fenyegették. A .//. alatti tiszti vizsgálatban csak két tanú tesz vallást, kik közül a második ezen eseten jelen nem lévén, csak hallomásból szól, de nemes Kun Györgyöt sem káromkodással, vagy fenyegetődzéssel, sem erőszakos megtámodással nem vádolja egyik is. Nemes Kun Jánosról azonban az első tanú azt vallja, hogy az Rogán Ferencet az utcán megtámodván, szentjét, teremtését káromolta, szűre kötőjét megfogta, s az udvarba akarta húzni, de ezt a tanú nem engedte, és ezután agyonlövéssel fenyegette, a második tanú pedig magától Kun Jánostól hallotta, hogy Rogán Ferencet meg akarta verni. Ezen kiszökés eránt a tekintetes nemes vármegyének 1828. esztendei november 17-i kisgyűlésén a jegyzőkönyv 3063. száma alatt hozott kegyes végzés következésében azon alázatos véleményt adja az alolírt tiszti ügyész, hogy nemes Kun György ellen éppen semmi kiszökés meg nem bizonyodik, továbbá Kun János ellen a fertelmes káromkodásról, mellyel vádoltatik, csak az első tanú tesz említést, ennek egyes vallása pedig elegendő próbául nem szolgálhat, ellenben az, hogy Rogán Ferencet megtámodta és fenyegette, mind a két tanúnak vallásából világos, mivel azonban szándékát véghez nem vitte, és fenyegetése csak puszta szóból állott, keményebb fenyítéket ugyan nem érdemel, de nem lesz talán felesleges kiküldendő vidékbéli szolgabíró úr által őtet ezért a hely színén megdorgáltatni. Zalaegerszegen december 6án 1830.
Deák Ferenc becsületbeli tiszti alügyész
Eredeti, de Fitos Bernárd esküdt kézírása, csupán a keltezés és aláírás s.k. ZML. kgy. ir. 1831:2503.
Zala megye 1831. november 7-i közgyűlése helybenhagyta Deák ügyészi indítványát, és utasította Rajky Zsigmond alszolgabírót, hogy dorgálja meg Kun Jánost.266
Uo. 1831:2503. (nov. 7.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me