A hazafias irányzat térfoglalása

Full text search

A hazafias irányzat térfoglalása
Az 1825-ki nagy nemzeti mozgalom Temesvár polgárságára, de még inkább a város vezetőségére feltünő hatással volt. Az alkotmányos és hazafias irányzat mindinkább tért foglalt a város szenátusában. Az előbbi lanyhaságot a magyar közügyek iránti élénkebb érdeklődés váltotta fel. A néhai temesbánsági osztrák kormányzat hagyományai kezdtek egészen kiveszni az emberek emlékezetéből, a tanács pedig most már vidorább orczával közeledék a vármegyéhez és a kölcsönös bizalom helyreállott. A túlnyomó részben német és egyéb idegen lakosság már melegedni kezd a törvényes közjogi kivánalmak iránt és bátrabban csatlakozik az úttörő magyar államférfiakhoz és a nemzeti művelődés előharczosaihoz. Ezt a fordulatot többféle ok idézte elő. Legnagyobb hatással volt Ferencz királynak gyorsan elterjedt azon kijelentése, hogy ezentúl mindenben alkotmányos elvek szerint akar kormányozni. Az eddigelé háttérbe szorított, hazafias gondolkozású József főherczeg nádornak a kormánytanácsban döntő szerephez jutása, azonképpen nagy hatással volt a város jövőjét szemelőtt tartó közönségre. Hozzájárult a magyar ellenzéknek országszerte rendkívüli megerősödése és azok a sokat igérő és sokat jelentő szép példák, melyeket nagynevű hazafiak az ország szellemi és anyagi jólétének előmozdításában az egész nemzet elismerése mellett felmutattak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me