A délvidéki fölkelés

Full text search

104A délvidéki fölkelés
Már kezdetben az ország egyes vidékeiről, leginkább Délmagyarországból fegyveres fölkelések híre zavarta meg a tárgyalásokat. V. Ferdinánd szept. 17-én személyesen jött le Budára, de már sem a minisztérium, sem az országgyűlésnek a királyhoz menesztett küldöttsége nem tudta kiegyenlíteni az udvari kamarillával és a forrongó nemzetiségekkel támadt bonyodalmakat és nem tudta fenntartani az országban a törvényes és békés állapotokat.
A király okt. 3-án feloszlatta ugyan az országgyűlést, de Kossuthnak sikerült egy ideig még együtt tartani Pesten a képviselőket, kik a kormányt támogatva elhatározták, hogy az erőszakot erőszakkal fogják megtorolni. Minthogy pedig a bécsi minisztériumnál hasztalan sürgették a künnlevő magyar ezredek hazaküldését, a rend helyreállítása czéljából honvédsereget toborzottak össze, mely a mozgósított nemzetőrséggel egyesülve, eleinte a föllázadt szerbek, majd azután Jellasics horvát bán ellen lépett akczióba. A honáruló magyar zászlósurat Pákozdnál csúful megvervén, negyvenezernyi hadával együtt Ausztriába kergette.* Mikor végre a feszültség a magyar nemzet és a bécsi kormány között nyílt harczczá fejlődött, báró Rukavina altábornagy és várparancsnok, V. Ferdinánd parancsára 1848. évi okt. 10-én Temesvárt ostromállapotba helyezte. Hirdetménye így szól:
Horváth M.: Magy. tört.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me