Generalis synodus.

Full text search

Generalis synodus.
Itt voltak azután a közelben a reformáczió szellemében működő sárospataki és debreczeni iskolák is, melyek szintén hatalmas terjesztői voltak Szabolcsban a reformácziónak. A tudós Sinai Miklós s utána Szabolcs vármegye nagytudományu szülöttje, Révész Imre is állítják ugyan, hogy a felsőszabolcsi ref. egyházmegyének volt régebben olyan jegyzőkönyve, melyben 1547-ből a református egyházakra vonatkozó eredeti bejegyzések foglaltattak; azonban ez a jegyzőkönyv ma már ismeretlen. De történelmi tény, hogy Püspök-Ladányban, mely azon időben Szabolcsmegyéhez tartozott, 1551. vagy 1552-ben közzsinat (generalis synodus) tartatott, minők a szomszédos vármegyékben Óváriban (1554.), Erdődön (1545.), Beregszászban (1552.), Tállyán (1554.) sűrüen tartattak.
Az 1552. évi XV. törvényczikk a lutheri vallás terjesztését megengedvén, az évenként egymásután tartott közzsinatokon az egyházak szervezése megejtetett. A szervezkedést kimondotta ugyan már a meggyesi (1545.) zsinat is; azonban csak a Petrovics Péter temesi főispán pártfogása alatt tartott két toronyi zsinat (1549. és 1550.) szervezte teljesen a szuperintendensi állást, püspökül választván – állítólag – Gönczi Mátét s az esperesi és szuperintendensi teendők is már körülirattak s az egyházlátogatás teendőiről is intézkedtek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me