A Hurbán-féle betörés.
A Hurbán-féle betörés.
Gondot okozott a vármegyének Hurban, a hlubokai lutheránus pap, továbbá Stúr és Hodzsa lázadása. Hurban ugyanis, a ki már korábban is izgatta a népet és éppen e miatt menekülni volt kénytelen, 1848 szept. 17–18. között néhány száz pánszláv bújtogató, egy csomó nyugalmazott császári katonatiszt, s fegyverrel meg lövőszerrel bőven ellátott cseh önkéntesek társaságában, Szenicz táján betört Niytramegyébe, onnan a pozsonyvármegyei Szentjánosra és Malaczkára vonult. Mindenütt fekete-sárga és tót zászlókat tűzött ki, melyekre fegyveres népét föleskette azzal, hogy addig le nem rakják a fegyvert, míg Szvatopluk országát vissza nem szerzik. A népet szóval és proklamácziókkal buzdították fegyverfogásra, a mely prokalmácziókat a szláv nemzet tanácsa nevében adták ki, hármas halmon kettős kereszttel ellátott pecsétet ütve rajta. A tót nép értelmesebb része nem hallgatott az ámítókra, de a volt jobbágyok között sokan hitelt adtak nekik, úgy hogy a sereg rövid idő alatt több ezerre szaporodott, a mi Hurbant annyira felbátorította, hogy népgyűlést tartott, ezen magát, Stúrt, Hodzsát és Jaroszlávot ideiglenes tót kormánynak megválasztatta, s mindenfelé azt hirdette, hogy ő a császár megbízásából jár el és tény az, hogy magát császári ezredesnek czímeztette. A magyar kormány értesülve a betörtésről, a magyarsággal ugyan nem tartó, de Bécsből még magyarellenes magatartásra utasítást nem nyert Knőr vezérőrnagyot küldte ki a Csekopieri, a porosz herczegezredekhez és a Ferencz József-vasasokhoz tartozó némi katonasággal és mozgósította Hubanék ellen Pozsony vármegye magyar vidékeinek nemzetőrségét, a kiknek egy részét Knőr alázadókhoz szító Nádason és Jabloniczán helyezte el, a katonaságot és a nemzetőrök többi részét pedig Ó-Tura felé vezette. E közben Hurban értesülve arról, hogy Nádason és Jabloniczán olyan kevés őrség van, ezek ellen indult, de útközben találkozott a pozsonyi, nagyszombati, tallósi, diószegi és kossuti nemzetőrséggel, a kiket egy század Csekopieri támogatott. Rövid csata fejlődött ki, melyben az egykorúak előadása szerint Petrovits Dani, kossuti közbirtokos és nemzetőr ügyes lövéssel leterítette a tótok egyik vezérét, a mire ezek a hegyekbe menekültek vissza. A nemzetőrség és sorkatonaság a tót fölkelőket üldözni kezdte, a fölkelés főfészkét, Miavát és Brezovát elfoglalta, mire Hurban látva, hogy gyülevész népével eredményt el nem érhet, czinkosaival Moravországba szökött, a fölkelők pedig a hegyekbe menekültek. A kormány Jeszenák János bárót rendelte ki kormánybiztosnak, a ki erélyes kézzel, de egyúttal jóakarattal egyidőre lecsillapította a kedélyeket és helyreállította a rendet.
Azonban decz. 4-én Hurban és társai ismét betörtek és ekkor már velük jött Frischeisen császári ezredes és egy zászlóalj Palunbini-féle gyalogossal, 3 század egyéb gyalogossal, egy század vértes és nehány ágyú kíséretében. Ezek ellen Beniczky és Kverlont mozgó csapatai küldettek, támogatva a pozsonymegyei nemzetőrségtől. Az összeütközés Budetinnál történt és bár a jobbára kaszákkal fölfegyverzett nemzetőrök az ágyútűz elől megfutottak, az önténtesek Hurbant és társait megszalasztották.
Október 30-án volt a schwechati ütközet. A kormány-közegek erőltették ugyan, hogy a vármegye nemzetőrsége is kivonuljon az ellenség elé, de a nemzetőrségnek alparancsnokai átlátták, hogy a nagyobbrészt kaszákkal fölfegyverzett nemzetőröket nem lehet az ágyúk torka elé állítani, s így, hivatkozással arra, hogy a nemzetőrség a törvény értelmében az ország határain túl nem alkalmazható, az előnyomulást megtagadták.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
