Prémontreiek.

Full text search

Prémontreiek.
A prémontrei kanonok-rendnek három prépostsága feküdt a pilisi részeken; a zsámbéki, a csukási és a nyulszigetbeli.
A Ker. Sz. Jánosról elnevezett zsámbéki prémontrei prépostság alapítói Smaragd székesfejérvári prépost és testvérei, Gitzel és Egyed voltak, úgy 1255–57 táján. A prépostság 1475-ben megszűnt és a premontrei kanonokok kénytelenek voltak helyüket a pálos-rendnek átengedni.*
Rupp. Magyarorsz. helyt. tört. I. 245. és köv. 1.
A Szent Mihály arkangyalról czímzett prémontrei prépostság a Nyulakszigetén, vagyis a mai Margitszigeten állott. Az ottani egyházi intézetek között e prépostság kétségkívül a legrégibb volt, mert IV. Béla már 1245-ben elismerte, hogy a rend a Dunaszigetet már ősidők óta bírja. Schier Buda Sacrájában, a forrás megnevezése nélkül, írja: Bizonyosan tudom, hogy első lakosai Morvaországból a zabrdoviczi kolostorból jöttek, melyet 1200-ban alapítottak és Ottokár cseh király által 1211-ben erősíttetett meg. Ez azonban IV. Béla szavaival nehezen egyeztethető össze. A prépostság, mely dús javakkal bírt, a Margitsziget közepe táján állott s romjai a mai főherczegi lak mellett még ma is láthatók. A prépostság a veszprémi püspök joghatósága alól ki volt véve s az esztergomi érsekek alá tartozott. A kolostor a török időkben pusztult el.*
Rupp. Budapest és körny. helyt. tört. 58–62. 1.
Volt még a rendnek a szentendrei szigeten is egy monostora, a Szent Miklósról czimzett csukási prépostság, a melynek sorsáról azonban csak annyit tudunk, hogy abban 1216-ban a Szüz Máriá-ról nevezett keresztes lovagok helyezkedtek el, Róbert veszprémi püspök előterjesztésére, II. Endre és III. Honór jóváhagyása mellett.*
Rupp. Magy. helyt. tört. I. 254–255.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me