Érsekujvár megvétele.

Full text search

Érsekujvár megvétele.
Az 1704-iki fegyvernyugvás idejében a Vágvonal parancsnokságát b. Sennyey István altábornagy vezette, a Vágon innen pedig a kuruczczá lett Bottyán parancsnokolt. Ez utóbbi intézkedés Rákóczyék részéről Érsekujvár szándékba vett elfoglalásával állott összefüggésben. Már Nyitra hódolása után megjelent Bercsényi Ujvár alatt s megkezdte az ostromot, azonban a közbejött fegyvernyugvás véget vetett az ostromnak. Mivel pedig Bottyán még labancz korából teljesen ismerte az ujvári erődöt, Bercsényi őt bízta meg a vár bevételéhez szükséges előintézkedések megtételével. Érsekujvárban igen sokan voltak, kik a kuruczokhoz szítottak. Ezek vezetője, Nagy István plébános és Grassalkovics János postamester, titkos érintkezésbe léptek Bottyánnal, a szabadon ki- és bejárható ferenczes barátok révén.
Érsekujvár őrségét b. Axmann Henrik cs. ezredes alatt 4–500 német gyalog s 300 magyar hajdú képezé, a kellő számú tűzér-katonasággal. A térparancsnok, Härtl Ernő, Rákóczy felesküdött híve volt s 70 muskatéros állott alatta. Mikor a Heister által erőszakosan megzavart fegyverszünet hirtelen véget ért, Bottyán az előleges előkészületeket már megtette s a vár ostromára készen állott, sőt még a fegyvernyugvás letelte előtt az ostromzárat megerősítette, beljebb tolta s a várhoz vezető útakra mindenütt erős őrséget helyezett.
A fegyverszünet után Rákóczy maga is, mintegy 10,000 emberrel Érsekujvár alá szállott s az ostrom, a hozzá érkezett franczia hadmérnökök tervei szerint kezdetét vette. Härtl a vár azon részén, hol még a török ostrom idejéből hatalmas rés volt s melyet Kollonics érsek csak felületesen javíttatott ki, a Rákóczyhoz szító magyar hajdúságot helyezte el. Axmann érezte, hogy a vár sorsa ezen ponttól függ s azt a német csapatokkal akarta ellátni. Azonban a magyar hajdúk kijelentették, hogy ők nem távoznak s Axmann zendüléstől tartva, engedni kényszerült. November 16-ika éjjelén a kurucz gyalogság a rés környékén csendesen leereszkedett a vízárok meneteles partjára s a rőzsehányásokon, gerendákból, deszkákból rótt hídakon, meg ladikokon át jutottak a bástyák tövébe. Itt a magukkal hozott lábtókat nekitámasztották a falnak, Bakó Péter hajdúi pedig felhuzogatták őket. Mikor már egy-két százan fenn voltak, az ujvári hajdúkkal s Härtl embereivel együtt hadi rendbe állottak s töltött fegyverekkel felnyomultak a várpiaczra 643és a többi bástyákra. A meglepett Axmann úgyszólván egyetlen lövés nélkül rakta le fegyvereit. Időközben Härtl megnyitván a kapukat, a magyarság mindenünnen beözönlött és a híres vár csaknem vérontás nélkül Rákóczy kezébe került. A vár parancsnoka Ebeczky Imre lett s a várőrség a 300 ujvári hajdúból, 200 gyalogból és négy lovasszázadból alakíttatott meg.
Érsekujvár bevétele után a kuruczok Lipótvár alá vonultak és azt De la Motte franczia ezredes tervei szerint november 27-én ostrom alá fogták. Rákóczy maga a galgóczi várkastélyban telepedett le, Bercsényi pedig 10,000 emberrel a Fehér-hegységen vonult át, hogy Heister ellen operáljon és a Szakolczától Búr-Szent-Györgyig terjedő vidéket az osztrák generális kegyetlensége ellen megóvja. A szerencsétlen végű nagy-szombati csata után azonban Lipótvárt az ostrom alól fel kellett oldaniok, az ostromszereket Nyitra várába vitték s a hadi míveleteket a Garam és Vág közé helyezték. Rákóczy Mocsonokon, Bercsényi Semptén tartotta szállását s innen mentek szét az utasítások az ország minden részébe. Deczember 26-án szólították fel Nyitravármegyét a szomszéd megyékkel a személyes felkelésre s csakhamar tekintélyes sere gyült egybe b. Petrőczy István tábornok vezérlete alatt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me